Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-01 / 22. szám

188 192 katona, hogy még csak egy pisztolyt sem sütne el senki ellen és végre, hogy a hadseregben szintén tiszti ranggal felruházott nőket gyakran látni a sörházak, pálinkamérések ajtaján ki s be járni, sőt megfordulni London legsötétebb hírű utcáiban is. Hát ezek a közlemények bizony nagy leleplezés számba mentek! Leleplezték könyörtelenül — a német sajtónak a tárgyat illető feneketlen tudatlanságát és leleplezték azt is, mennyire közös vonás az embereknél az, hogy mihely valamit nem értenek, azt vagy rossznak, vagy nevetségesnek tudják csak találni. Az igazság azonban az, hogy olyan ember még nem volt, a ki az üdv hadseregének, a XIX. század egyik legnagyobb társadalmi reformáló tényezőjének szervezetét és munkásságát tanulmányozva, be ne látta volna, hogy ennek a szónak hallatára: Salvation Army, fejünket sem rosszalólag csóválni nem lehet, sem kicsinylő gőggel fölvetni; csak egyet lehet: meghajtani azt mélyen, mert nagy dolog az, a mivel szemben állunk. Ha végrehajtott munkáról van szó, a rideg statisztikai adatok beszélnek a legékesszólóbban; azért hadd soroljak föl néhány adatot arra nézve, mivé nőtt az a munka, melyet 1865-ben egy Booth Vilmos nevű lelkész, az egyik methodista templom úgynevezett evangélistája kezdett meg. Ma már 7850 nagy, szervezett testülete van a munkának 49 különböző országban. 20.000-en felül van az úgynevezett tisztek száma; van 23 nagy major gazdaságuk, 130 otthonuk a megmentettek részére, 74 műhely, a hol munkát adnak az embereknek, van menedékhely vagy hajlék 22,000 embernek; 196 ételkiosztó hely, az egy év alatt kiosztott ebéd, reggeli vagy vacsoraadagok száma 7.416,709. Lapjuk, mely a munka érdekeit szolgálja, 27 nyelven jelenik meg, 974,948 példányban. Fényes fizetés, nagy támogatás, hathatós segítség mellett sem csekélység valamit idáig fejleszteni, hát még ha arra gondolunk, hogy Booth Vilmos, a mostani Booth tábornok ezt a munkát úgy végezte, hogy fizetést alig húzott érte, mert hiszen azon kívül, a mi a szegényességig egyszerű élet feltétele gyanánt kellett, már vagy egy félszázad óta mindent a szegényeknek adott mindig. Segítsége, támogatása pedig éveken át elannyira nem volt, hogy a templomokban ellene és munkássága ellen szónokoltak, eleinte a hatóságok gyanúval nézték, az utca népe gúnyolta, nevette, sárral, kővel dobálta őket. És Booth mégis csak folytatta a munkát tovább. Eleinte Christian Mission volt a neve annak a munkának, melyre a londoni szegény osztályok nyomorának, borzasztó közegészségi viszonyainak és sokszor züllött, sülyedt voltának látása indította. A Megváltó mindent átölelő, végtelen szeretetének szent tüzéből gyúlt ki egy szikra Booth lelkész szivében, mikor ezek a látványok nem arra késztették, hogy elforduljon, hanem hogy hozzájuk hajoljon. Kiemelni őket a nyomorból, felébreszteni őket emberi méltóságuk tudatára; — kicsavarni az életölő pálinkás üveget annak a munkásnak a kezéből, a kinek az iszákossága többet jelent, mint csak a maga testi, lelki tönkremenését; —jelenti az egész otthonnak pusztulását, a boldogtalan asszonynak szenvedéssel, rettegéssel teli életét és a jövő nemzedéknek dekadenciáját ; — megadni az első falat kenyér, az első éjjeli hajlék segítségét az olyannak, a ki talán szeretne munkát kezdeni, szeretne visszatérni a tisztességes életbe ; — igen, de nincs, a ki bízzék benne vagy megsegítse, azért hát újra visszatér a csavargáshoz, lopáshoz. Ezek voltak Booth céljai. Csakhogy hol talál elég munkást erre a titáni feladatra? Nem szabad csodálnunk, ha a keresztényi gondolkodású, könyörületes szívű ember is visszariad a munkától olyankor, ha sötétség, szenny, bűn közé kell belépnie. Booth nem remélhette, hogy az előkelő légkörből is előjöjjön valaki majd az ő lélekmegváltó munkája segítségére; toborzott hát magának katonákat az egyszerű, közsorsú emberek közül, a kik maguk is ismerik, mi a szegénység, a tanulatlanság, a kísértés és a kik így jobban megértik a nyomorban levőket s magukat is jobban megértetik velük. így kezdődött tehát meg a munka. Booth belátta, hogy az ilyen kemény munkához olyan emberek kellenek, a kik jól tudjanak engedelmeskedni is, de engedelmességet kivívni is. Ez érlelte meg benne az eszmét, hogy hadsereg gyanánt szervezi munkásait. így lett a Christian Missionból a Salvation Army; igazi helyes fordításban nem az üdv, hanem a megváltás hadserege. A sekélyes lelkű emberek persze ebből is csak a nevetni valót vonták le. Hogy micsoda furcsaság az, hogy a kik épen az ellenségeskedést irtják s a békés egyetértést nevezik az emberek között, azok nevezik magukat hadseregnek ! Aztán hogy akár férfi, akár nő valaki, egyaránt tiszti rangot visel; — hogy ilyeneket hallunk: Campolen Emilia hadnagy, Rutherford Anna kapitány. Hanem hát a nevetők is ugyancsak elhallgattak, mikor Anglia egyik legnagyobb hadvezére azt mondta, hogy jelenleg nem ismer Booth tábornoknál hatalmasabb hadseregszervezőt, a kinek az egyéni ereje még messziről száz meg száz mértföldnyi távolból is úgy éreztetné a hatását, hogy a fegyelemtartásnak valóságos csodáit mulatja. Például megjelenik egy nap a War Cry című lapban a tábornok aláírásával ez a parancs : «Három szerencsétlen embertársunk és azok családja életveszélyben van, a kaucsukgyárban való munkálkodás megtámadta egészségét; beteg, nem kap munkabért, családja éhezik; nem tudnak házbért fizetni; falura kell őket küldenünk;