Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-01 / 22. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 179 egyetemes törvényszékhez, ha ügyük egy ember nemtörődömsége miatt hónapokra szóló halasztást szenved? Végre ki téríti meg az egyetemes pénztár kárát? Hiszen az eredménytelenség nem az egyetem vétkéből származott. Vagy talán a kiskérieket terhelik vele? Mi jogon? Nézetünk szerint az igazság azt kivánja, hogy a mulasztó bíró fizessen. Ha egyházunkban a felelősség elve jelent valamit és nem fajult tires fictióvá, ha van egyáltalán bennünk egy latnyi igazságérzet, ennek a kártérítésnek be kell következnie. Nem csak most s nem csupán ez esetben várjuk az igazságszolgáltatást. Törvénynyé kellene tenni, hogy ha valakinek nyilvánvaló hibája, mulasztása miatt valami tárgyalás, bizottsági ülés meghiusul, birói Ítélet alapján marasztaltassék el a fölmerült költségek viselésében. Mert nem azért van autonomiánk, hogy gyűlésdit és törvényszéket játszszunk, hanem hogy komoly, céltudatos munkával építsük fel egyházunkat. így el fog tűnni a deficit és helyette meghonosul a szabad emberek legdicsőbb erénye, a kötelességérzet és a felelősség. X. T. Z. TÁRCA. Grundtvig. (1783—1872.) III. A koppenhágai egyetem fakultása a XIX. század elején teljesen a rationalismus behatása alatt állott. Mynster püspök e theologiai tudományról a következőleg nyilatkozott: „A theologiai tanárok fő igyekezete oda irányult, hogy a szentírás könyveit úgy magyarázzák, hogy egészen más értelmezést hozzanak ki azokból, mint a mi nyilvánvalóan szerzőik célzata volt". Minden egyes theologiai tantárgynak meg voltak rendes „füzetei", melyet a vizsga előtt pár nappal alaposan bemagolt az illető hallgató és készen állott a theologiai kandidátus. Grundtvig is ezen módszert követte. Figyelmét az egyetemen egy pályakérdés felkeltette, mely akként hangzott: „Előnyös lenne-e az az Észak szép irodalmára, ha a görög mythologia helyébe az Észak mythologiáját tennék?" Ekkor kezdett már az Észak mythologiájával foglalkozni és visszaidézte gyermekkorát, a mikor oly nagy figyelemmel hallgatta a régi skandináv mondákat. Az egyetemen egyetlen barátja volt P. N. Skovgaard, ki szintén Snagy lelkesedéssel beszélt az északi népek őskoráról. Grundtvig nagy véleménynyel volt barátja szellemi tehetségei felől. De Skovgaardban csalatkozott. A tehetséges ifjú a politikai radikalismus karjaiba dobta magát. Előbb meggyőződésének mártyrjaként szenvedett, majd később plagizálására adta magát és az alkohol rabjaként teljesen elzüllött. A tanárok közül Steffens előadásai a német irodalomról gyakoroltak reá mélyebb benyomást. Itt tapasztalta először az élő szó hatalmát. Steffens Schelling philosophiájának volt híve. Történelmi előadásaiban mindig úgy szólott Krisztusról, mint az idők központjáról. Ez volt Grundtvignak is kedvenc gondolata. A rationalismus első megingatója lelkében Steffens előadása lehetett. Grundtvig szándéka az volt, hogy letéve theologiai vizsgáit, nem lesz pap, hanem az irodalmi pályára lép. Megpróbálkozott a versfaragással is, de pár sikertelen kísérlet után abbahagyta, nem is gondolva arra, hogy pár év múlva ő lesz nemzetének legtehetségesebb és legtermékenyebb költője. Koppenhágában szeretett volna maradni, de nem kapván sehol alkalmazást, el kellett mennie saját szavai szerint a „mezőre" s így vállalt Langelong szigetén egy nemesi családnál nevelői állást Egy hét éves kis fiúcskát kellett tanítania. E gyönyörű vidéken nevelői teendői mellett, bőségesen nyílott alkalma irodalmi tanulmányokkal foglalkozni. Néha prédikált is. Ezekben a prédikációkban fősúlyt helyezett a morálra, nem osztva az úri kastélyba ellátogató katonatisztek ledér felfogását. Egy ízben két dragonyostiszt ismerőse ellátogatott a templomba, a mikor Grundtvig prédikált és pedig a durva és finom érzékiségről. A két tiszt célzást látva a fiatal kandidátus beszédjében, elhatározta, hogy soha többé nem teszi lábát a templomba. A fiatal moralista lelkész szerelmes lett a ház úrnőjébe. Belátva e szerelmének absurd voltát, bírt annyi akaraterővel, hogy az érzelemnél tovább nem ment. Nehéz lelki harcot vívott és a költészetben talált vigaszt. A költői ideálismus vonul végig egész életére. Az Észak mythologiájával foglalkozva, kezdett szakítani a rationalista világnézettel. A régi skandináv mythologia sok mély igazságot foglal magában, de mit hozna ki azokból a nyárspolgári rationalista bonckés. A keresztény igazság is szerinte ilyen. A vidéken is általánosan ismerték rajongását a skandináv mythologiáért és azt álllították, hogy összekeveri a mythologiát a keresztyénséggel. A keresztény hit komolyabb felfogása egyre erősödött benne. Fichte philosophiáját is Langelong szigetén kezdte tanulmányozni. Vonzotta őt az erős nemzeti elem és a költői lelkület. Irodalmi dolgozatai különféle koppenhágai tudós folyóiratokban láttak napvilágot. Feltűnést keltett az „Asa tanról" írt mythologiai tanulmánya. Szó volt ez időben a liturgia átalakításáról. Grundtvig is hozzászólott a kérdéshez és ekkor már nyíltan fellép a rationalismus ellen. Ez értekezésében azt mondja: „A költészet és philosophiának kell egy legmagasabb ponttal bírniok, a hol azok egyesülnek és egyesülve kifejezik Jézus vallását, mint a végesnek kiengesztelését a végtelennel és hozzáfűződjenek a valláshoz, mint mindkettőnek legbensőbb kapcsolatához". Majd a liturgiát illetőleg azon helyes nézetének ad kifejezést: „Nincs helytelenebb nézet, mint azt hirdetni, hogy a liturgiának a korral kell haladnia, a melynek ellenkezőleg attól függetlenül mindig arra kell figyelnie, hogy az örökkévalóhoz fejezze ki közeledését és ha ez megtörtént, úgy ép oly kevéssé változtatható meg, mint maga a vallás. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy mi a mi liturgiánk eszközeinél ne használjuk fel a kor mindazon előnyét, melylyel a liturgia külső megjelenését emelhetjük, csak nem szabad sohasem figyelmen kívül hagyni az első keresztény liturgiát és sohasem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szentségeknek, a keresztségnek és úrvacsorának kell képeznie a liturgia legelső és legfelső pontját". A prédikálásnál elítéli ép úgy a száraz dogmatikus prédikációkat, mint a pusztán moralizáló beszédeket ; mert ez utóbbiak nem kelthetik a hallgatóság szivében a bizalom érzését a Mindenható iránt s nem vezethetnek azon alázatosságra, melyet erőtlenségünk érzete ébreszt, nem tanítanak meg bennünket úgy használni a világot, mintha nem használnánk azt, nem tanítanak feláldozni tudni mindent, a mi kedves ez életben és így mennyei polgárokként érezni magunkat". A szentségek kiszolgáltatásánál, ha azt akarjuk, hogy azok mélyebb gyökeret verjenek a nép hitében, nagyobb figyelmet kell tanusítaniok a lelkészeknek. „Mily hadarva olvassák fel a keresztségnél a bevezető igéket, mily kelletlenül teszik a kereszt jegyét a gyermek fején, mily jelentéktelen előttük a szentháromság. Szinte látszik az arcukon, hogy nem a keresztre feszített hitközösségébe gondolják felvenni a gyermeket, hanem csak egy morálállam polgárává".