Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-05-18 / 20. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 170 szobrok előtt. Már kora délután gyülekezett az ifjúság és közönség a Kálvin-téren a református templom előtt s 4 órakor hosszú menetben indultak meg a résztvevők a Múzeum-, Károly-körúton és Andrássy-úton végig az említett szobrokhoz, hol már akkor nagyszámú és díszes közönség gyűlt volt össze. A menetben részt vettek testületileg, zászlók alatt a Bethlen Gábor-kör, az ev. ref. theologiai ifjúság, a budapesti protestáns ifjúság egyesülete, a budai ref. temetkezési egyesület, az ev. ref. főgymnasium ifjúsága, a budapesti főiskolák Kossuth­szövetsége stb. Az ünnepélyt Hayjiál Benő budai ev. ref. lelkész szép imája nyitotta meg, mire Ballagi Aladár egyetemi tanár, országgyűlési képviselő mondott emlék­beszédet. Bocskayról, mint a nemzeti- és vallásszabad­ság hőséről beszélt. Utána Gyökössy Endre ev. ref. theo­logus szavalt, mire a közönség a Bethlen-szobor elé vonult, a hol Imre József, a Bethlen-kör elnöke és Kovács Dezső tartottak emlékbeszédet. Pozsony. A pozsonyi evang. egyház múlt vasárnap este kezdte meg jubileumi ünnepségeinek sorozatát. Bocskay Istvánnak, a nemzeti és vallási szabadság nagy hősének emlékét újította fel sikerült ünnepség keretében. Az ünnepet az egyházközség elöljárósága rendezte s esti 7 órára a tágas lyceumi tornaterem egészen megtelt közönséggel. Ott volt dr. Dobrovits egyházfelügyelő veze­tésevei a presbyterek testülete, Ebner, Schmidt, Pröhle lelkészek, Schönhofer Tivadar, Steltzer Endre, a lyceumi tanárok, tanítók s főleg díszes hölgyközönség. A karzatot a fiatalság foglalta el. Az ünnepet az egyházi vegyeskar szép énekelőadása nyitotta meg. Frühwirt Samu, az ének­kar megteremtője s egy évtized óta vezetője, lelke, vezette most is ismert szakavatottsággal. A reformáció diadaléne­két, Luther „Erős várunk" c. remek chorálját adta elő a művészi érzéket és áhítatot egyaránt foglalkoztató szaba­tossággal. Ez az ének annál inkább oda illett az ünnep élére, mert Bocskaynak épen a 46. zsoltár első sora volt jelmondata s Luther e híres énekében a 46. zsoltárt dolgozta fel. Különben Bocskay hadainak is ez a zsoltár volt csatadaluk. Kovács Sándor theol. akad. tanár tanul­mányt olvasott fel a Bocskay és a bécsi békekötés jelentőségéről. Tanulmányában azt fejtegette, hogy milyen hatással volt a keresztyénség s kivált a reformáció a magyar faj jellemének alakulására, végül pedig a vallás­szabadságot a polgári és egyéni szabadság sarkkövének állította oda. Értekezését lapunk élén közöljük. A másik előadó Schrödl József lyceumi tanár volt, a ki tömören, világosan s mégis élvezetes könnyen folyó nyelven fog­lalta össze Bocskay szabadságharcának történetét, Bocskay jellemrajzát. Előadását átszőtte pozsonyi vonatkozásokkal az evang. gyülekezet alakulásának korából. Ismeretei bő tárházából sok érdekes adatot adott elő. Mindkét előadót figyelemmel hallgatták. Schrödl a gyülekezet nagy részének kedvéért német nyelven tartotta előadását Sipos András theol. akad. hallgató Lampérth Gézának Bocskay ódáját szavalta el nagy hatással. Lampért vasár­nap d. e. Budapesten a Petőfi Társaságban olvasta fel a költeményt s Pozsony iránti szeretetből megküldte a rendezőség kértére, hogy itt is gyújtson a nagy szabad­sághős nevével. Közben a vegyes kar még Gusztáv Adolf csataénekét („Ne csüggedj el kicsiny sereg") adta elő s a Hymnus két versének eléneklése után kegyeletes érzéssel elszéledt a közönség. A pozsonyi lyceum május hó 19-én tart ünnepet a következő műsorral: 1. „Hymnus." Énekli az intézeti vegyeskar. 2. Bocskay István: „Emlékezés". Felolvassa Schrödl József lyceumi tanár. 3. Szabolcska M.: „Mózes." Szavalja Osusky Sámuel, VIII. o. t. 4. Händel G. F. : „Largo." Előadja az intézeti zeneegyesület. Harmoniumon kiséri Török József, VIII. o. t. 5. Kozma Andor: „Legyen ott Krisztus mindenütt." Szavalja Török József, VIII. o. t. 6. „Honfi imája." Énekli az ifjúsági dalkör. 7. Kazinczy F.: „Szabad Erdély." Szavalja Fleischer Béla, VII. o. t. 8. „Rákóczi kesergője." Énekli az intézeti vegyeskar. A megelőző ifjúsági istentiszteleten Pröhle Henrik prédikál. Ä theol. akadémia jún. 23-án, mint a békekötés emlék­napján ünnepel. Emlékbeszédet Hörk József tanár mond. Somorján az evang. egyház és a város közönsége rendez ünnepélyt 20-án. Az istentiszteleten dr. Masznyik Endre prédikál. Délután a népünnepen Schrödl József pozsonyi lyc. tanár mond alkalmi beszédet, Hamvas József alkalmi ódáját szavalja (Bocskay útja), Sipos András pozsonyi theologus Lampérth Géza költeményét adja elő, Albert József megnyitót, Stromp László pedig berekesztőt mond. Pőstyénben máj. 20-án Schmidt Károly Jenő pozsonyi lelkész németül, 24-én dr. Masznyik Endre magyarul méltatja a nap jelentőségét. Besztercebányán az Evang. Egyesület tart ünnepet május 20-án délután. Műsora a következő: 1. Népek hatalmas Istene, énekli a közönség. 2. Bocskay István és a bécsi béke, fölolvasás, tartja Sztehlo Gerő egyes, elnök. 3. Térj magadhoz drága Sión, régi ének a XVII. századból, előadja Pór Pál úr, harmoniumon és hegedűn kisérik Sztehlo Gerő és ifj. Trompler Ernő urak. 4. Fohász a hazáért, irta Sántha Károly, szavalja Wagner Jolán úrhölgy. 5. Hymnus, énekli a közönség. Körmenden május 20-án, Nagyszombatban május 27-én tartják az emlékünnepet. Mind a két helyen Kovács Sándor, lapunk szerkesztője tart alkalmi elő­adást. — Zombor sz. kir. város közönsége a két prot. testvéregyház kezdeményezésére „az ország politikai és vallásszabadságát először biztosító bécsi békekötés" 300-ik évfordulója emlékére május hó 20-án Bocskay ünnepet rendez. Sorrend: d. e. 10 órakor ünnepi istentsztelet az ág. hitv. evang. templomban — az istentisztelet alatt a polgári kaszinó egyesületi dalárda énekel. Isten­tisztelet után díszközgyűlés. Délután 5 órakor a város­háza dísztermében külön ünnep a következő műsorral: 1. Hymnus. Énekli a polgári kaszinó-egyesületi dalárda. 2. Ünnepi beszéd. Kozma László reform, egyház gondnok. 3. Költemény. Szavalja Prokópy Imre, evang. egyház jegyző. 4. Záró szó. Lombos Alfréd evang. lelkész. 5. Szózat. Énekli a polgári kaszinó-egyesületi dalárda. — Őszinte örömmel veszünk tudomást ez ünnepről. Zom­borban 30,000 lakos közül összesen 600 protestáns lakik. Szép bizonyság ez a zomboriak művelt, emelkedett lelkéről s igaz hazafiasságáról. Zombor példa lesz vala­mennyi városunk előtt. Az iglói ág. h. ev. egyházközség évkönyve az 1904. évről e nemben a nevezett gyülekezet első pub­licatiója. Az egyes rovatokat megelőzőleg e vállalkozását érdekesen igazolja. Korunk főelve, az anyagiság — úgy­mond — a föld legeszményibb közösségét, az egyházat sem hagyta érintetlenül, a melyet ennélfogva, minthogy léte fenntartásában Isten után hívei áldozatkészségére és lelkesedésére van utalva, kettősen fenyegeti a veszede­lem. Már pedig a kor szellemének behatása alatt az egy­házi életben tényleg bizonyos közönyösség harapózott el, a mely különösen az egyházi közgyűlések gyér látoga­tásában nyilvánul. így született meg az egyházi értesítő eszméje, a mely évről-évre megjelenve minden tag kezébe jut s itt a tünedező érdeklődést emelni és elfelejteni van hivatva. Az iglói egyház értesítője, a mely ezúttal úttörő­ként jelent meg a gyülekezet társadalmi életébeu, való-

Next

/
Thumbnails
Contents