Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-05-18 / 20. szám
1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 166 Sietek még azt is kijelenteni, hogy itt nem Karácsony Zsigmond tanár úrnak általam is őszintén tisztelt és becsült személyéről, nem is általam is elismert tudományos készültségéről: de egy elvről van szó, a melyet a késmárki urak alaposan arcul csaptak, meg nem gondolva, hogy a mi a dologban kellemetlen, első sorban is nékik mayuknak kell, hogy az legyen... Mégis csak furcsa dolog, hogy egy intézetnek, mondjuk 15 tanára között — kiknek csak ketteje ev. ref. vallású — ne akadjon egyetlen evangelikus tanerő sem, a ki az igazgatói hivatalt ép úgy betölthette volna... S szinte lehetetlen fel nem venni, hogy itt nyilván eyyéb érdekek játszhattak közre, a melyekről előre is szívesen felteszszük. hogy tőlük Karácsony Zsigmond tanár úr teljesen immúnis és távol áll.. . Részünkről felette sajnáljuk az esetet, első sorban épen Karácsony Zs. tanár úr érdekében, a kinek szívből óhajtottuk volna, hogy midőn ily fontos bizalmi állást elfoglal, mindenfelöl egyöntetű bizalom is fogadja. Ez okból igazgatósága várhatott volna még 12—15 évig. Akkorra — dacára ref. vallásának — kikerülhető lett volna a „sensació", a mely így vajmi természetesen tört ki, úgy hiszem, sokak lelkében ... Tiszakerületi. Jegyzet. Kíváncsiak vagyunk, micsoda szabályok alapján és kik szoktak választani Késmárkon igazgatót ? TÁRCA. Bocskay emlékezete. Tisza-Duna síkja, a völgyek, a bércek Tele vannak jajjal, elfojtott sóhajjal... Ej sötét évadján bús hajdúvitézek Gyülekeznek... s tűnnek, ha pirkad a hajnal... Fegyveres poroszlók szerteszéjjel járva Koldústarísznyára is porciót vetnek S bilincset vernek a hitre, szabadságra... — Ez siralmas sorsa a magyar nemzetnek! S a bihari rónán hívó szózat támad: — Nézd,békóban lelkünk, szégyenpírban orcánk... Hagyd a tétlen magányt, a kerekí várat, Jó Bocskay István s gyere immár hozzánk! Törd le bilincsünket, töröld le könyünket, Emeld fel zászlónkat, légy a mi kőszálunk, Os szabadságunkat s új tiszta hitünket Hogy óvjuk, hogy védjük - jövel immár - várunk! S a bihari rónán, a kerekí várba' Bocskay Istvánnak megdobban a szíve; Ezt a hívó hangot érti, rég is várta, O, a hit s szabadság rendületlen híve. Hogy eddig is nem jött: nehéz harcot vívott Forró honszerelme s nagy kírályhüsége — A trónra tekintett, a törvényben bízott... Látja most már ö ís — mindhiába, vége! — Hát Isten nevébe' — karddal a kezébe' Tűrő nyugalomból száll a csatatérre! Gyül köré a síkok, völgyek, bércek népe Hitért, szabadságért kész omolni vére. Rázúg a zsoldos had... de melytől e tábor Megrettenjen: földön oly hatalom nincsen! Hisz' a vezére Bocskay s Bethlen Gábor, S szent büszke jelszava: „Erős várunk Isten!..." S szállva győzelemről fényes diadalra A hős, a bölcs vezért már csábítón várja Királyi korona és jogar hatalma! — De Bocskay néz csak vezércsillagára... Hiú fény, önérdek nem vesz erőt rajta, El nem szédíti a hatalom nagysága — A mért ő harcba szállt — vallja szíve s ajka —: Az hite s hazája drága szabadsága! Ki éltét szentelé csak a köz javának, Kit csak egy magasztos szent eszme vezérel: Hátmögí alkut az nem köt önmagának Sem a jóbaráttal, sem az ellenséggel! Itt nincs egyéb alku, itt nincs más szövetség — Szól az írással s a karddal a kezében — : A ki megsebzé a nemzet lelkét-testét, Gyógyítsa ís meg — az Igazság nevében l S tisztán, fenségesen zendült, szállt a szózat, Mint a tárogató s az orgona hangja . . . Bécs süket falai szinte megrázkódtak, S fölröppent kőző lük a béke galambja. A mit hozott, nemcsak béke olajága : Hősi babér ís volt Bocskay fejére. Ezt sem hordta soká . . . Testámentumába' Ránk hagyta örökbe . . • s ö pihenni tére. Pihen a teste ... de erős magyar lelke Itt él közöttünk, hogy intsen, bátorítson: Zsarnok önkénynyel hogy bátran szálljunk szembe, Földi hiúság ám el ne tántorítson! Mert hit s szabadság nagy mennyei javával Fölérő kincs egyéb itt e földön nincsen! — Áldjuk nagy emlékét és szent jelszavával Mí ís győzünk mindig — „Erős várunk Isten"! LAMPÉRTH GÉZA. Bocskay István hadjárata és a Szepesség. 1545 köriil az egész Szepesség a reformáció híve volt. A 24 város lelkészeinek fraternitása az ág. hitvallást elfogadta és minden új lelkész kénytelen volt a minden évben előforduló közgyűlésen azt aláírni és esküt tenni, hogy azt sértetlenül meg fogja tartani. 1 Az ev. lelkészek a dézsmát húzták és megnősültek. Maga, a káptalan prépostja, Horváth János is megnősült 1544-ben, feleségül vévén magának egy lőcsei polgár, Czypser György, Ágnes nevű leányát. Ázzál, lehet mondani, hogy az egész Szepesmegyében az a vallás lett az uralkodóvá. Mindazonáltal az ev. lelkészek nem szakítottak a r. katholikus káptalannal és a püspökkel. A lelkészi adót 1 Matricula Molleriana 881.
