Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-05-18 / 20. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 164 az édes tulajdon gondolatáig-, hogy a hazaszeretet, a „haza'' kultusza lett érzésvilágának központjává, az a keresztyén vallásnak örök dicsősége. Szinte új lélek költözött e vallással a magyar fajba. Egy század múlva már változik a nemzeti ideál. A világverő Etele képét feledékenység" fövenye borítja el, „rpád alakja homályosul; és fénylő sugárkéveként emelkedik föl a szemhatár szélén az új eszmény, István, a bölcs király. Nyomában Szent László, a kit Európa a szent sír felszabadítására indult sereg vezéri tisztére legméltóbbnak ítélt. És bár nem jutott el oda, nemzete isteni intést látott e választásban. Egyénisége teljes erejével ragadta meg a benne rejlő nagy gondolatot. Nem zarándokolt el a szent lábnyomok földjére, nem ontotta vérét annak szeplőtelenségéért, de odaállt hullámtörő gátul a nyugati keresztyénségre özönlő keleti népek áradata elé. Testvérei ellen küzdött az evangyéliom kincséért. Ezzel az önmegtagadásával újra megvalósította a bibliai „választott nép" eszményét a világtörténelemben. Rászolgált e névre az a nemzet, mely rokoni, testvéri kapcsot tépett szét, hogy 0 hozzá, a világ üdvözítőjéhez méltó lehessen. „A ki el nem hagyja az ő apját és anyját én értem, nem méltó az én hozzám ". A reformáció megint új élet magvát hintette el a magyarság lelkében. Általa lett az evangyéliom népvallásból a magyar embernek egyéni vallásává. Az új testámentomi igéret, hogy az „evangyéliom a szegényeknek prédikáltatik", nálunk ekkor vált igazán valóra. Ez volt Jézusnak igazi nagy ád ven tje ebben a hazában; a megjövendölt jelek is feltűntek, a nemzet gyászos elbukásában s a török fenyítékben. A mit a középkoron által rendi intézményekben, művészet és áhítat ihletével emelt templomokban, hatalmas, gazdag javadalmú rendházakban, pompázó körmenetekben inkább csak sejtettek, égő szomjúsággal áhítottak apáink, most édes birtokukká lett. A reformációban maga Jézus közeledett a szenvedő s igazságot, békét éhező szivekhez. Már az első emberöltő érezte a világmegváltó szeretet jelenlétének áldását. Az 1548-iki országgyűlés, melyen a reformáció hívei voltak többségben, visszaadta a meggyötört jobbágynak a költözés szabadságát, mondhatni, ember nevét, ki előbb rögök közt csúszó-mászó féreg volt csupán. Alig akad protestáns zsinat és hitvallás, mely e rideg rencli világban a kiváltságolt földesúr s a jogtalan jobbágy testvér voltát ne hirdetné. A nőeszmény is módosul. A középkor iparszerüen imádkozó exaltált apácája, a renaissance mulatós maitresse és önző amazonja helyébe a hű hitves és önfeláldozó családanya lép, a házi tűzhely ismét tiszta oltárrá válik. Nagy forradalom ez, melyet eszmék, irányok, áramlatok vívnak egymással s a mely megszabja újkori történelmünk irányát. Az egyénnek teljesen szabad, korlátozatlan jogát vallása "megválasztásához Bocskay írta be a magyar törvénykönyvbe. Ez a törvény feltétlen szakítást jelent a régi hagyomány nyal, mely a róm. kath. egyházat a keresztyénséggel azonosította. Megtagadása, elítélése annak az iránynak, mely a lutheránusok megégetését a közrend nevében és érdekében követelte. Bocskay a vallásszabadság klasszikus, minden félremagyarázást kizáró kimondásával a magyar alkotmányba az egyéni és polgári szabadság alapkövét illesztette be. Nincs többé rideg, kiváltságos helyzetet élvező államvallás s nincsenek a törvény oltalma nélkül szűkölködő zsellérvallások. Valamennyi egyenlő jogú s joga, szabadsága fejében ugyanazon kötelességgel tartozik. Nem a protestáns egyház kiváltságát állította a róm. kath. egyház kiváltsága helyébe, mint p. o. Anglia, Svédország, Németalföld ugyanebben a korban s a mit a fegyver erejével Bocskay szintúgy megszerezhetett volna, hanem a vallásszabadság és vallásegyenlőség elvét juttatta diadalra a régi kizárólagosság dogmájának ledöntése után. Kisebbség és többség teljesen egyenlő jogú, sőt egyetlenegy ember lelkiismereti szabadsága ép olyan drága a törvény előtt, mint a millió fejű tömegé. A vallási béke biztosítását szolgaija a VII. törvénycikk, mely a jezsuitáktól örök időkre megtagadja a birtokjogot. Az élet jelenségeit okfejtő elmével vizsgáló fejedelem a „Jézus hadtestében", a hogy alapítója Loyola büszkén, de jellemzően elnevezte, fölismerte az egyén jogát veszélyeztető hatalmat, a lelkiismereti szabadság ősellenségét, mely hideg számítással íiszköt vet családok és nemzetek keblébe, mennyországot dúl fel, hogy a földön uralkodhassék. Bocskay kora e gondolatával megelőzte a XVIII. század nagy szabadság prófétáját, Rousseaut, a ki állameszményéből kizárja a róm. kath. egyházat, mert az üdvösség útját egyes-egyedül magában látja s más egyházakat, pusztán jogtalan bitorlóknak tekint. Tényleg a vallásszabadság minden szabadságnak gyökere. A ki e legbelsőbb, legszentebb területen hozzászokott a teljes önállósághoz, jogai feltétlen tiszteletéhez, nehezen nyugszik bele, hogy más életnyiivánulásaira bilincset rakjanak. A vallásszabadság magában foglalja a gyülekezés és szólás szabadságát. Senki nem gátolhat abban, hogy Istenünkhöz a magunk nyelvén, a magunk szüksége szerint ne imádkozzunk, egymást a szenvedésben ne vigasztaljuk, ne erősítsük. Hasztalan kobozzák el egy néptől alkotmányát, lelkiismereti szabadságával megint visszavívja. Ez magyarázza meg azt a történelmi jelenséget, hogy nagy célok