Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-05-04 / 18. szám

II éy Budapest, 1906. május 4. IB. szám. mfeelkus öeálló EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadéraia-u. 4. A lap ára a „Hivatalos Közlemények" melléklettel együtt egész évre 10 kor. félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: A bűn titokzatos eredete. Csizmadia Lajos — Pap-képviselők. Egy választó. — Szemle. — Tárca: Az izráeli profetismus lényege és jelentősége. Hornyánszky Aladár. — Külföldi krónika. — Egyházi élet. — Irodalom. — Pályázatok. hiteles tanúra. Mindnyájan tudatával bírunk a bensőnkben dúló kínos egyenetlenségnek. Azt is tudjuk, hogy emberekül, ez mindnyájunkkal közös. Minden egyes ember keble egy csatatér, a hol a jó és rossz erők egymással tusakodnak. És ha körülményesebben vizsgálódunk, be kell látnunk, hogy az erőknek egyik része lényünknek őseredeti alkateleme, másik része pedig beplántáltatott, későbbi eredetű szerzemény. így például, a mint a lelkiismeretet és ama föltétlen tekintélyét veszszük vizsgálat alá, a melylyel parancsainak érvényt szerez, egyszerre érezzük, hogy ez lelkünknek egy mélyen gyökerezett, eredeti tehetsége; sőt minden szava, minden ítélete egy nagy központi, a világot kormányzó erkölcsi törvényről tesz tanúbizonyságot. Benne tehát a jónak és helyesnek, a teremtő által belénk helyezett állandó és megingathatatlan talapzatát ismerjük föl. Míg, ha a vele ellenkező irányú erőkhöz fordulunk, azokban oly alkatrészeket fedezünk föl, a melyek, bár második természetünkké váltak, de voltaképen nem tartoznak lényünkhöz. Nincs bennök állandóság, hanem az évek haladása és a körülmények változása szerint újabb és újabb alakulatokat öltenek, mindig éreztetik velünk változékonyságukat. Az előbbitől soha sem kívánunk megválni, míg az utóbbiakat legyőzni életfeladatunknak ismerjük. Amazok eredeti természetünkhöz tartoznak; emezek pedig csak buborékok az életnek Istenhez visszaömlő folyama felszínén. A bűn megfertőztette a természeti világot is s a világ velünk együtt osztozik balsorsunkban; nem csuda, ha e vészes elem kiirtását egy magasabb erőtől várjuk. A bün úgy belevegyült a természet törvényei közé, hogy a tőle való megszabadulást csak egy magasabb törvény közbelépésétől várhatjuk. Ézeket elgondolva, nem tárul-e fel előttünk az isteni gondviselés munkája számára egy új mező? Miután a bűn itt van a világban és ellene munkál a jó és kegyelmes Teremtő terA bün titokzatos eredete. Istennek közreműködését a jóra könnyű megértenünk, de zavarba jövünk, ka a bűnre gondolunk. Azonban némi világosság dereng föl, ha a másodlagos okok tanához ragaszkodunk. Megvilágosodik a bűn eredete, a mint öntudatunk tanúskodása folytán az emberi szabadságot elismerjük. Nyilvánvalóvá lesz előttünk, hogy annak szerző oka: az önelhatározás dicső tehetségének a megromlása. Isten önkéntes engedelmességet vár okos teremtményeitől, ehhez képest oly tehetséget adott az embernek, hogy különbséget tudjon tenni a jó és rossz között; és egyúttal szabadságára bízta, hogy közülök válaszszon. Az ember pedig szabadságát használván, elbukott. Sokan már e miatt is Istent tartják a bűn szerzőjéül. Lehet-e ennél nagyobb hálátlanságot képzelni, mint Isten ellen fordulni és Ót vádolni a fényes adományával való visszaélésért ?! Az evolúció elméletéről sokan azt vélték, hogy az halálos csapást mért az „eset"nek nevezett hittételre. De ha bebizonyítottnak veszszük is, hogy az ember állatból fejlődött emberré s így a története folytonos „emelkedés", vájjon ez a körülmény változtat-e valamit a dolgon ? Még ez esetben is kellett lenni egy pillanatnak, egy történeti pillanatnak, a midőn a hosszú, korszakokra terjedő fejlődés után kiemelkedve az állatiságból, használatba vette ezt a még durván kifejlődöttnek vélt tehetséget, a mit szeriatünk közvetlen teremtés alapján nyert. És ezen újonnan szerzett képességeinek, a gondolkodás és önelhatározás képességének gyakorlatba vétele által, ép mint a régi hitnézet tanítja, elbukott. De hát a bűn mivoltának tüzetesebb megvizsgálásából is az derül ki, hogy a bűn a teremtettségnek nem őseredeti alkotó része. A világ jelen rendszerében a bűn annyira idegenszerűnek tűnik föl, hogy valósággal betolakodottnak kell tartanunk. Magára az emberre hivatkozunk, mint