Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-04-27 / 17. szám

140 1901) egyenlíti ki a legszebben, legjobban az életviszonyokban felmerülő ellentéteket. Mint egy jó angyal jár a szenvedés nyomán: vigasztal, bátorít, tördeli a balsors fegyverének élét. A szeretet sokat kipótol azokból, miket megtagadott a föld, de a hol ez hiányzik, nincs a világnak annyi kincse, mi ezt kipótolhatná. Ezzel mutatja magán az ember Istennek, a mennyei Atyának képét s épen azért az egyénnek erkölcsi értékét nem az őt környező fény, nem a szerencse java, hanem az önzetlen felebaráti szeretet határozza meg, a melyet élete megvalósítva mutat fel. Szeretet nélkül lehet valaki hatalmas, gazdag, hírneves, csak egy nem lehet: a názáreti Jézusnak igaz követője. A szeretet nagy tanának első hivatott hirdetője: a szent igék apostola. Ez bizonyítja őt Jézus igaz hívének, ki így szól: „erről ismerik meg mindenek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek". (Ján. 13. r. 35. v.). Az Úrnak szolgája, szólna bár angyalok nyelvén, ha szeretet nincsen benne, csak olyan, mint a zengő érc és a pengő cimbalom. Csak ha az a szeretet vezérli minden tetteiben, a mely mindeneket jól teszen, nem keresi csak a maga hasznát, nem gondol gonoszt, nemcsak a szerencse kegyeltjében, de a nyomorult koldusban is felismeri a mennyei Atya gyermekét, a testvért, résztvevő, a kereszten vérző Jézussal imádkozik ellenségeiért s áldást tud kérni azokra is, a kik méltatlanul átokkövet hajítanak reá: csak így vívja nemesen a harcot, végzi jól a futást. De az embernek, hogy a hűséget az igazsághoz megtarthassa, hogy a szeretet törvényének betöltésében a csalódás le ne verje, nélkülözhetlen szüksége van a hitre. Ez égi ajándék, a lelki világban egy nap, mely melenget, fényt áraszt s magasb célunkhoz mutatja az utat. Láthatatlan, de erős kötelék, mely eget és földet egyesít s a földi vándor lelkét a gondviselő Istenhez emeli. Ez reá nézve az anteusi talaj, melylyel érintkezve, ha százszor lesújtja is a balsors, mindannyiszor új erőt nyer, tovább küzd és győz. Üdvözítőnk többször mondá a bajok közt csíiggedőnek: bízzál, a te hited megtart tégedet! S János apostol szerint is: „az a diadalom, mely e világot meggyőzi, a mi hitünk (I. Ján. 5. r. 4. v.). A hit az Istenben s az igazság végdiadalában az erkölcsi törvények legerősb támasza; ha a társadalomban a hit ledől, vele az erkölcsi érzés is, mint tört fával az őt ölelő folyondár, porba hull. A hitnek, vallásos érzésnek ápolása is az evangeliom apostolának fő tiszte. Hogyha hivatása körében a hit tüzét fáradhatatlanul éleszté, ha népét elvezette lelkének főpásztorához: a Krisztushoz s szóval és példával is híven tanította Istennek, gondolatban, szóban, cselekedetben dicsőítésére: úgy jól végezte tisztét, hű szolgája volt Urának. Äz apostoli tisztnek ezen rajzát állítjuk fel emlékül, midőn az evangeliom égy pályavégzett hirdetőjének életéről emlékezünk. Bachát Dániel budapesti evang. lelkész, a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület püspöke bevégezte az életharcot. Mint élt, mikép hordozta a kötelesség terhét: arról a munkatér, a melyen fáradozott, az eredmény, melyet kivívott tesz bizonyságot. Az intézetből, hol a választott pályára kiképeztetést, felfegyvevzést nyert: a hivatásérzetét vitte az égtől nyert talentumokkal együtt a szentegyház szolgálatába. Nem kisérte ide fellengző, hiú vágy a hírnév, a szerencse, rang után. Eleitől fogva azon óhaj volt minden törekvésének rugója, hogy jól végezhesse el a szolgálatot, mit a Krisztustól vett. Lelkét az evangeliom hirdetésének szent tiszte foglalta el és fogadalmát, melyet a felavatáskor hitünk fejedelmének tett, nem csak szóval, de cselekedettel is, nemcsak a templomban, de az életben is hi ven teljesítő mind halálig. Nem kereste az elismerést, kitüntetést, de a bizalom kereste fel tetterejét, jó szivét mindig szélesebb körben. Mint szerény tanítólelkész kezdte meg a munkát egy felvidéki egyszerű leánygyülekezetben, és ez, midőn lelkes vezetése mellett anyagyülekezetté alkakult: osztatlan bizalommal választotta meg rendes lelkészéül. Innét, hol rövid idő alatt nemes buzgalma oly erőteljes mozgásba hozta Bethezda tavát: a hitéletet, e tekintélyes fővárosi egyházközség hívta el a lelkészi állásra. Itt is aratott, az akadályokon győzni tudó vezért tanult benne ismerni három évtizedet meghaladó időn át a hívek serege. Fáradságot nem ismerő munkása volt az Úr szőlőjének. Apostoli buzgósága élesztette a vallásszeretetet s az ő lelkészi működéséhez fűződik a gyülekezet anyagi jövőjének biztosítása. Kiváló tehetsége nem volt elásott, holt kincs. Minden igaz, jó ügy tettre kész védőre talált benne úgy az egyház, mint a társadalom körében. Elismerésre méltó munkásságot fejtett ki az irodalmi téren, híven szolgálta a közügyet, mint fővárosi bizottsági tag. A helybeli ev. egyházmegye ő reá ruházta az esperesi tisztet s végül egyházkerületének bizalma is a püspöki állás betöltésénél ő benne összpontosult s a mult évben közlelkesedés ünnepelte hivatalba iktatását. De, a körülmények változhattak ugyan, állása emelkedett, hatásköre szélesbült: ő ugyanaz maradt, ugyanaz a szerény, önzetlen emberbarát, hű szolgája Jézusnak ki így int: „Tanuljatok én tőlem, én szelíd és alázatos vagyok". Munkás élete hasonló volt a völgy keblén fakadt forráshoz, mely zajtalan buzog, de a hova elhat, üdülést, áldást visz. Az igazságot hirdette, a kötelesség betöltésében ez kalauzolta, de ezt nála nem tette sértővé elfogultság, rosszakarat. Nem ismerte a gyűlölséget, nem forgatta soha a bosszú fegyverét. Mint a nap a fényt s meleget, az ő lelke az igazsággal egyesítve hordozá a szeretetet. Érző szivet, részvétet talált nála mindenkor az őt felkereső. Látott ő is nehéz napokat, őt is sebzette a bánat éles tőre, midőn a mindenható végzéséből drága kincsekkel, szeretett jó szivekkel adózott a temetőnek. Gyötrő betegség űzte el gyakran szemeiből az éji álmot. 0 engedelmességgel fogadta az üröm poharát. Istenben helyzeti, bizalommal tűrt zúgolódás nélkül. Elnémította önfájdalmát, hogy megérthesse s orvosolhassa a hozzá forduló sorsüldözöttnek keservét. Egyházkerületében különböző nyelvű hívek gondozása volt feladata. Ő atyai gondoskodással fáradozott azon, hogy a nyelvkülönbség mellett is szilárduljon a néposztályokban a tesvériség érzete, a honpolgári kötelesség tudata, és bármily nyelven zengjenek szent éneket a templomban : egyesülten, áldozatra készen találja őket a honszeretet oltára. Kötelességérzetét fentartá, a szeretetben erősíté a vallás. János apostol szeretetét Péter apostol hitbuzgóságával egyesítve mutatá élete. De míg saját vallásáért lángolt: tisztelte mások meggyőződését, nem kereste az életben az elválasztó, hanem az egyesítő pontokat. Hite mély, tiszta volt, mint a tengerszem s nem zavarta fel soha a türelmetlenség vihara. A szent ügy bajnokának, ki a nemes harcot megharcolta, hitét megtartotta: e hű útitárs, a remény koronát igér. Mi képezi ezen koronát? Mindenekelőtt a kötelesség betöltésének tudata, a melylyel együtt jár a jó lelkiismeret, az Istennel való békesség, mint a lelki boldogság alapja.