Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-04-13 / 15. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 119 A francia r. kath. egyházi belélet viszonyaira érdekes fényt vet a röpirat következő része : „Képzeljünk magunknak egy ifjú lelkészt, a kit seminariumi tanulmányainak elvégzése után valamely faluba küldenek ki, a hol úgyszólván senki a templomba nem jár. Gondosan elkészül a prédikációra — ám nem hallgatja senki; megtartja a gyónási órákat — ám nem járul elébe senki; szorgalmasan látogatja a híveket, a kik azonban udvariasan tudtára adják, hogy hasztalan vesztegeti idejét lejárt eszmék szolgálatában ; buzgósággal tanítja a katekizmust; egész lélekkel a gyermekeknek adja magát, a kikben parochiájának a megújhodását látja — s íme 2 év múlva, az első kommunio után kisiklottak kezéből a gyermekek, a kiket már a magáénak tekintett s nem jelentkeznek többé még csak a köteles húsvéti communióra sem. Ez embertelen viszonyok között még a legacélosabb akaraterőt is megőrli az izoláltság és elkedvetlenedés, melyek már nem egy buzgó lelkészt a kétség torkába kergettek. A legjobbak közöttük azok, a kik soká szenvednek s a kiket a megszokás nem tett mihamar közönyösekké. A többiről — beszélni sem méltó". És ilyen viszonyok között él Aube,. Youne, Eure, Beauce (Chartres mellett) s egyéb departementek (megyék) köznépe ! Hemmer azt véli, hogy ha ily helyekre számszerint kevesebb, de tudományos készültség, lélektani jártasság és vallásos buzgóság dolgában kiválóbb lelkészeket küldenek, ezek bizonynyal több hasznot hajtanak az egyházi életnek mint a mennyit az az eddigi rendszer szerint látott. Azért komolyan inti az egyházat, hogy ne politizáljon többé, hagyja ezt az államnak, az ő egyedüli, de a saját lényegéből folyó politikája a hivők lelki építése legyen: reaktionárius izgatóknak tehát többé ne üljön fel. Egyszóval a Hemmer ideálja — egy a keresztyénség szellemétől áthatott, a jelen kor kívánalmaival és szükségleteivel tudatosan számotvetö sociális irányzatú keresztyén egyház. Végeredményben hát inkább üdvözli, semmint elitéhié az egyház és állam szétválasztását, a melytől az egyház szempontjából csak jót vár. A magunk részéről feltétlenül igazat adunk neki. Bár nem tudjuk, vájjon szózata nem iesz e a francia pusztába kiáltónak szózata s a viszhang reá nem lesz e Róma felől egy kegyes — átokdörej. EGYHÁZI ÉLET. A magyar prot. írod. társaság pozsonyi körének lapunk egy előző számában is jelzett nagy hangversenye március 31-én folyt le nagy erkölcsi s mint a jelek mutatják, igen szép anyagi sikerrel is. A hangversenyt, a mely a „Protestáns Esték" néven ismert felolvasó cyklus ezidei böjti sorozatának 5-ik estéjét töltötte be, a theol. akadémia hallgatóinak énekkara nyitotta meg Kühmstedt „Urunk megdicsőít ése" című oratóriumának egy részletével („Ifjak kara"), majd dr. Trsztyénszky Ferencné szül. Baróti Irma úrnő Wordsforth „Heten vagyunk uram, heten" és Beranger „Ha volnék kis madár" című költeményeit szavalta el (mindkettőt Szász Károly fordításában). Ezt követte a Kirchner József törvényszéki biró által összeállított quintett (Kirchner J., Szánthó Henrik, Terebessy János, dr. Császár Ernő és Hesz Gusztáv), majd Lampérth Géza, a Petőfi-Társaság tagja, mint vendég, olvasott fel két gyönyörű lyrai („Élet", „Gyógyulás") és egy hosszú elbeszélő költeményt („Vér Judith rózsája"). Ezután Szendy Árpád, az Országos Zeneakadémia tanára, mint vendég, saját szerzeményű magyar rhapsodiót adott elő, melyet Trsztyénszkyné B. Irma úrnőnek cello, hegedű, zongora és tárogató kísérettel szavalt „Kuruc dalok" című megragadó szép melodrámai előadása követett, A műsort a tlieol. akad. ifjúság karéneke (Motett Nagelitől) fejezte be. Az egész estélyről a legnagyobb elismeréssel, sőt elragadtatással szólhatunk csak. Lampérth Géza igazi poéta, Isten kegyelméből. Lyrai költeményei úgy ömlenek lelkéből, mint a virágból az illat. Nincs bennük keresettség, csak természetes báj. Nincs póz, csak természetes érzés. Vér Juditja pedig az elbeszélő zsánerben műremek. Sikerét az előadásnak jelentékenyen fokozta a szerző nemes szerénysége, közvetlensége. Szendy Árpádról levett kalappal kell szólanunk. Annyi érzés és a technikának oly szédületes biztossága jellemzi művészetét, hogy hirtelen nem tudjuk, hol lelnénk hozzá foghatót. Valóságos második Liszt Ferenc, kire büszkék vagyunk, nemcsak, mert a mi felekezetünkből való, de mert ha valaki, hát ő van első sorban hivatva arra hogy a magyar népdalmotivumnak a világzeneköltészet mezején kivívja az őt megillető tiszteletet és elismerést. A helybeli erőkről nem akarunk hosszabban nyilatkozni, puszta szerénységből. Annyi bizonyos, hogy abban a Jadassohnquintettben ez a mi házi művészgárdánk oly fegyelmezett összjáték művészetét mutatta be, a mely jóval felülemelkedik a dilettáns színvonalon, mely technikát méltán kiegészítette az általa érvényre emelt zenei interpeláció. Trsztyénszkyné szavaló művészete pedig oly üde, oly végtelen mód meleg és hajlékony, hogy bátran állítjuk, hogy ha pl. Berauger őt hallaná, még csak most tudná meg teljesen, mily gyönyörű költemény az, a melyet „Ha volnék kis madár" címen írt. A mi pedig a „Kuruc dalokat" nézi. hát nem volt ott abban az előkelő közönségben senki, a ki ne sírt volna a lelkében . . . A „Protestáns Esték" idei böjti sorozatának méltó befejezését képezte az április 7-én tartott felolvasás, mely alkalommal Perjéssy Lajos verseci tanár és lapszerkesztő ült az előadó asztalnál. A felolvasó egy „A biblia" című történetet olvasott fel, a melynek alapgondolata, hogy mily drága kincse s mily nagy erkölcsi fentartó ereje a népnek a biblia, Igaz lélekkel gyönyörködtünk a felolvasásban. Olyan tőrülmetszett nyelven, a néplélek oly eleven megfigyelésével oly sok igazsággal van az megírva, a milyent ritkán, tán csak Baksay Sándornál élvezhetünk. Ezt követte Perjessv Steiner Paula k. a. kedves zongorajátéka, ki Sarasate „Cigány dalait" adta elő szép technikával, kedves gráciával. Az estét pedig' s ezzel együtt az egész cyklust méltán fejezte be a theologusok megható „Stabet materje". Visszatekintve a lefolyt sorozatra, konstatálhatjuk annak gazdag sikerét, egyúttal kifejezést adva azon reménységünknek, hogy a jövőben is Pozsony közművelődési életében a felolvasások oly sikeres missziót fognak betölteni, miként eddig. Kulturmisszió ez a szó nemes értelmében, melynek áldását első sorban is evang. prot. ügyünk élvezi majd. Luther-kenyér. A róm. kath. egyház szentjei közt ezidő szerint Szent Antal az uralkodó planéta. Nem azért, mert talán könnyezik vagy vére csepeg, hanem mert az a közhit róla, hogy minden bajt orvosol. Az utolsó időkben az összes templomokban láthatni perselyeit és akadnak a babona igáját hordó protestánsok is, a kik szintén eljárnak Szent Antal áldozó perselyeihez. A Szent Antal pénzéből ingyen-kenyeret osztanak ki a szegények közt. Késmárkra is beköltözött a népszerű szent, a mint hírlik, evangélikusok is buzgón áldoznak a jól ismert cégér alatt, igaz, hogy evang. vallású szegények is kapnak az