Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-03-23 / 12. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 97 Scherer Lajos benyújtotta az általa összeállított alapító leveleket. Elhatározta továbbá a közgyűlés, hogy a néhai Büsbach Ádám által az egyházra hagyományozott 5000 kötetes könyvtárnak leltározását megkezdi s ennek foga­natosítására Kujnis Gyula, Scherer Lajos, Zorkóczy Ede és Rónay Kálmán egyháztagokból álló bizottság kül­detett ki. Cs. Vallásos esték. Múltkori bárcasági hírünk kiegé­szítéséül megjegyezzük, hogy Hosszúfalu-Fürészmező egyházábau már három év óta tartanak vallásos felolva­sásokat általános érdeklődés mellett. A rozsnyói árvaház. Az Orállóban közzé tett lelkes felhívás nem hangzott el nyomtalanéi. Megmozdultak a könyörületes szivek s abból a kevésből, a mit az Úr juttatott, örömmel áldoztak a nemes célra. Adakoztak: Az Őrálló szerkesztősége 5 K, Stromp László theol­akad. tanár Pozsony 5 K, Trsztyénszky Ferenc Pozsony 2 K, Raffay Sándor Pozsony 2 K, Perlaky István Pozsony 2 K, P. I-né Guta 5 K, Tomka Gusztáv Vaskörtvélyes 5 korona összesen 26 K. Ez összeget a később beér­kező adományokkal együtt húsvéti ajándékul küldjük el Rozsnyóra. A budapesti deáktéri templomban március 20-án, Kossuth Lajos halála napjáa nagy ünnepi istentisztelet volt, a melyen Kossuth Lajos Tivadar is részt vett. Kossuth Ferenc betegsége miatt maradt el. Horváth Sándor lelkész szép beszédet és imádságot mondott. IRODALOM (Az állatok világa) IX. kötetéből megjelent új füzet a vizen-járó poloskák ismertetésével folylatja a rovarok életét. A poloska fajták között inkább régi, mint kedves ösmerőse­ként köszönti nem egy olvasót, a szemetes fügpoloska, a mint Brehm röviden úgy jellemez, hogy a házakban keresi a megélhetést. Mint igen sokan tudjuk, különösen itt a fővá­rosban, nem hiába keresi. Fölsorolt tulajdonságát kívülről látjuk, egy kivételével. Brehm ugyanis megemlíti, hogy szipókáik és csípőjük összedörzsölése által cirpelnek. „Zenéjük szerencsére az ember fülét nem zavarja" jegyzi még az író. Kétes sze­rencse, annyi bizonyos. Ha hallanánk, talán könnyebben véde­kezhetnének ellene azok, a kiknek muszáj. Arra a kérdésre, hogy honnan lesz a poloska, Brehm semleges választ ad. Kelet Indiát tartották eddig hazájának. A régi görögök és rómaiak ismerték és különböző gyógyhatást tulajdonítottak neki. XI. században Straszburgban szaporodnak föl. Azt a föl­jegyzést, mely szerint Londonban csak 1670-ben hurcolták be ágyneműikkel a kiűzött hugenották, más történetírók azzal támadják, hogy ugyanott már 1503-ban néhány nemes hölgy a rovar szúrását a dögvész előjelének tartotta. Esetleg a galambdúcokban, vagy a tyúkólakban is megvonja magát. A fecskefészekben a hozzá hasonló C. hirundinis Jen, a dene­véren a C. pipistrelli Jen. található, a mi arra enged követ­keztetni, hogy az ágyi-poloska is valamely állattól pártolt az emberhez Eversmann egy kisebb, az agyagsárga orosz fajtá­ját ismerte meg. A 3—4 mm. harántráncos poloskát, pillás­nak nevezte el. (C. ciliatus Ev.) Könnyen megeshetik, hogy bevándorlással, vagy más valamilyen idegenforgalommal bekö­szönt még mihozzánk is. Az érdekes füzetben kaptak helyet még a továbbiak során a recésszárnyúak, a sodort-szárnyúak és az alrecés szárnyúak. A füzetben ezútttal is kijárt a művészi kivitelű színnyomatú kép, a mely a vörös erdei hangyát ábrázolja. A mű a kiadónál (Légrády Testvérek V., Váci-körűt 78.) és bármely könyvkiadóban megrendelhető. Pályázat ösztöndíjra. A győri ág. h. ev. egyhözség pályázatot hirdet a kezelése alatt levő Steltzer Dániel-féle ösztöndíj-alapít­vány jövedelmére, melyből két, egyenkint 200 koronás ösztöndíj magasabb tanintézetek — és hat, egyenkint 80 koronás ösztöndíj, középiskolák tanulói között osztatik ki. Ezen ösztöndíjakban csak győri illetőségű vagy születésű tanulók részesülhetnek, a kik tanulmányaikban jó magaviseletet és kellő előmenetelt tanúsítottak s anyagi helyzetüknél fogva is arra igényt tarthatnak, Előnyben részesülnek mégis az itt jelzett feltételek mel­lett, a kik az alapító Steltzer és Ráth családokkal való rokonságukat igazolni tudják s a kik prot. tanintézetek­ben tanulnak. A győri ág. h. ev. iskolaszékhez címzett folyamodájok az itt jelzett feltételeket tanúsító igazol­ványokkal együtt folyó évi április hó 30-áig nt. Isó Vince lelkész úrhoz, mint az egyházközség egyházi elnökéhez küldendők. Győr, 1906. március hó 15-én. Benedek Vince s. k., egyházközségi jegyző. FELHÍVÁS! A bécsi béke háromszázados fordulója s az orszá­gos Bocskay-iinnep alkalmából a Luther-Társaság alkalmi füzetet ad ki híveink számára. A füzet az Egyházunk Nagyjai című vállalatban jelenik meg több szép képpel. Benne lesz a bécsi békekötés oklevelének záradéka, Bocskay István fejedelem képe s több más kép is emelni fogja értékét. Szövegét Kovács Sándor pozsonyi theol. akad. tanár szerkeszti. A tartalmas díszes füzet ára csak 20 fillér lesz. Luther-Társaság azért szabta ily olcsóra, mert tömeges megrendelésre számít. Felhívjuk azért a lelkésztestvéreket, a minden rendű tanintézetek igazgatóságait, hogy a gyüle­kezetükben s intézetükben honos legcélszerűbb módon a figyelmet e füzetre felhívni, számára megrendelőket gyűjteni szíveskedjenek. A füzeteket húsvét hetében küldjük szét. Ä füzet német és tót nyelven is meg fog jelenni. A megrendelők számának bejelentését f. évi március hó 31-éig kérjük a nyelv pontos megjelölésével közvet­lenül Hornyánszky Viktorhoz, Budapest, Akadémia-utca 4. szám alá. Zichy Mihálynak „LUTHER WARTBURGBAN" című képe ne hiányozzék egy protestáns családban se. Kapható 6 és 12 koronás kiadásban Petrik Gézánál Budapesten, II. ker., Donáti-utca 49. Megfelelő keret külön. s

Next

/
Thumbnails
Contents