Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-03-23 / 12. szám

[06 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 tátik, ez pedig a miniszteri jóváhagyás szükségességét és jogosultságát még magában nem foglalja. Ezekben megtevén észrevételeinket, a törvénytervezet átdolgozásánál ajánljuk a mi alapítványi szabályzatunkat Nagyméltóságod figyelmébe, a melynek egyszerű és könnyen megérthető rendelkezései törvényszövegnek is igen alkalmasak. A mennyiben a minisztérium akár a velünk közölt tervezetet, akár egy más munkálatot, a mely az egyházi alapítványok ügyét is érintené, törvényjavaslat alakjában kívánná az országgyűlés elé terjeszteni, kérjük a javaslatot annak idején egyetemes egyházunkkal véleményadás végett közölni. SZEMLE. „Háziszer a válság ellen" címen a klerikális „Magyar Állam" a mai felfordúlt politikai viszonyok között igen érdekes elmélkedésbe bocsátkozik (1. febr. 15-iki sz.). Élőre megjegyezzük, hogy a midőn ez elmefuttatással foglalkozunk, nem szándékunk — a mihez jogunk sincs e helyen — politizálni. Csak egy kulturJcépet állítunk t. olvasóink elé arra nézvést, minő szemmel nézi és akarja orvosolni a klerikalizmus ezt a mi annyi sebből vérző szegény nemzetünket. Kiindúl abból, hogy a „válságnak nevezett országos nyavalya" ellen különféle hatásos szereket ajánlanak „koalíciós körökben." Ne szivarozzunk, ne igyunk szeszes italt, csak levelező lapot írjunk ha már épen muszáj, vasúton harmadik osztályon utazunk, osztrák portékát ne vásároljunk. Egyszóval: koplaltassuk ki az iraparlamentáris kormányt, a mely pénz nélkül nem tarthatja fenn sem magát, sem az esetleg erőszakkal összetoborzandó hadsereget. Mert tudnivaló, hogy az állampénztár főjövedelmi forrását nem a direkt, hanem az indirekt adók (dohány, szesz, vám, vasút, posta stb.) képezik. Már pedig arra, hogy dohányozzam, igyam, külföldi portékát élvezzek, utazzam, levelezzek, az absolutiznms sohasem kényszeríthet, bárha adómat kényszer útján is behajthatja stb. A „Magyar Állam" e tanácsot „nagyszerűnek" találja. Csakhogy úgy vélekedik, hogy oly orvosság ez, a melynek az a hibája, hogy a beteg nem tudja majd használni. Mert, hogy hatása biztos legyen, előbb a magyar természetet kellene megreparálni. „Tessék kiűzni a magyar természetből a pazarlásra, fényűzésre való kóros hajlamot, az ostoba urhatnámságot" — mond s aligha nincs némi igaza — s akkor majd lehet ez orvosszernek a hatását is remélni. Ámde a míg a magyar „úri embernek" szinte társadalmi érdeke, hogy nem szí olcsó szivart, hogy nem utazik parasztmódra harmadik osztályon, hogy ingét Párisban mosatja, ruháját angol posztóból varratja stb. stb., egyszóval, a míg a hazáért szívesen szaval, párbajozik — de hogy a hazáért spóroljon is, azt tőle sértés nélkül kívánni nem lehet: addig pium desiderium minden ilyen medicina, „a koalíciós háziszert a magyar uri társadalom nem fogja bevenni." És a morál? Kézenfekvő — legalább a „Magyar Állani" észjárása szerint. Az úri népben nem bízhatunk, de igenis a népben. A népben még lehet fejleszteni gazdasági erényeket és rászoktatni, hogy dohányra és szeszes italokra minél kevesebbet költsön, továbbá, hogy a ruházkodásban való fényűzést kerülje. De — és itt a lényeg — „erre a célra a pillanatnyi hazafias fellángolásra számító buzdítás helyett megfelelőbbnek tartjuk (t. i. mi „Magyar Állam") az állandó és tervszerű ösztönzést, még pedig a vallást is segítségül véve". S a praktikus konzequencia — egyrészt „a keresztény mértékletességi egyesületek országos szervezése", másrészt a „Szent Ferenc harmadik rendjének felkarolása..." „Ez — úgymond — a mi keresztyén függetlenségi harcunk, ez a mi keresztény alapra helyezett önálló vámterületünk". Tehát a vallást policiális eszközzé, népfegyelmező tényezővé alacsonyítani le az állam érdekében, hogy aztán majd a politika szolgálja azt a magas erkölcsi fenségéből letaszított vallást, helyesebben ú. n. vallásos institúciót. Mi már evvel szemben inkább Schleiermacherrel tartunk s ha a „Magyar Állam" politika hierarchikus cikkezője érdeklődik a dolog iránt, ajánljuk szíves figyelmébe Schleiermacher a vallásról írt híres beszédeinek 4-ik fejezetét. — S. Őrszem. — TARCA. Adalékok Thökölyi Imre és II. Rákóczy Ferenc szepességi szerepéhez. A címben nevezett hősök befolyásáról a protestánsok sorsára az egyházi lapok az utolsó időben elismerő, meleg hangon emlékeztek meg. Ez elismerésre bő okuk van a szepességi protestánsoknak is, kik e hősök nemcsak segélyző, támogató, de mentő kezének hatását is vajmi gyakorta tapasztalták. A mikor a megsemmisülés örvényébe kerültek, e két hős, mint a gondviselés szolgálatában álló őrangyalok, egyengeti számukra a megmenekülés útját. Lássuk e menekülés tényeit, módjait. Az 1673—1674. pozsonyi és az 1674. évi szepesváraljai vértörvényszékek az evang. lelkészeket többnyire számkivetésre elítélték, mert a vakbuzgó bírók úgy gondolták, hogy így teljesül be majd Máté 26., 31. igéje: „Megverem a pásztort és elszélednek a nyájnak juhai". A Szepesség lelkészei Bélán búcsúztak el forró könyek között híveiktől és családjaiktól, innen aztán Galícián át Németországba vándoroltak ki!

1 Időközben felragyogott Thökölyi Imre győzedelmes fegyvereinek dicsősége. 1682-ben biztosokat nevezett ki, kik a szabad királyi városokban, úgy, mint a többi városokban és faluhelyeken és mindenütt megjelentek, a hol előbb az evangélikusoktól a templomokat, iskolákat és paplakokat elszedték. A biztosok intézkedtek, hogy az ev. hívek birtokaikba helyeztessenek vissza. Az ev. hitélet újból felszabadult. Ez az örvendetes hír csakhamar elhallatszott Németországba is, honnan a kiűzött lelkészek tömegesen jöttek vissza. Heutschius Fülöp, azelőtt lelkész Ménhárdon, kassai első lelkészszé és superintendens helyettessé lett; ott is halt meg. Zimmermann György volt besztercebányai kórházi lelkész Szomolnokon alkalmaztatott és ott maradt haláláig. Zavutius Pál, a kiűzésig rozsnyói lelkész, Buschotzra ment, innen Kassára választották, hol meg is halt.

2 Langsfeld Keresztély, azelőtt matheóci lelkész pedig Felső-Erdőfalvára (Altwalddorf) került, hol a halál utóiérte.

3 Fischer Mihály volt lelkész Malduron, előbb régi állomására került vissza, későbben Késmárkra első lel1 A búcsúzók sorsát és számát megírtam 1889-ben az „Ev. Glocken" című lapban Scholtz, Kirchliche Nachrichten P. 80 . . . kézirata szerint. 2 Buschotz most fiókegyház és Topportz anyaegyházhoz tartozik. 3 Felső-Erdőfalva — Altwalddorf — most mint leánygyülekezet Nagy-Lomnitzhoz tartozik.