Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-02-03 / 6. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 68 várja, senki sem vezeti az istentiszteletet, Roberts legkevésbbé. És mégis, mik történnek! Olyanok, a kik nem jártak templomba, most vagy 3—4 hónapja nemcsak hogy megtértek, de fokozódó számban térítenek másokat, csökönyös atheisták nyilvánosan térden, zokogva imádkoznak Jézushoz az ő megbocsátó szeretetéért. De még minderről azt hihetnénk, hogy csupa emotio az egész, a mi a szertartás végével elpárolog. Pedig nem hogy elpárologna, hanem tettekké tömörül. Olyan ellenségek, a kik félszázad óta nem szóltak egymáshoz, sietnek megelőzni egymást a bocsánatkérésben; régi adósok fizetnek felszólítás nélkül; viszont a hamis, jogtalan követelések behajtásáról egyre-másra mondanak le az emberek. A pálinka- és sörfogyasztás úgy alászállott, hogy ilyen alacsony nem volt 300 év óta; a munkások minden heti bérükből ott hagynak valamit a pénztárosnál, hogy kórházat, könyvtárat alapíthassanak; kereskedők jelentkeznek, hogy pénzben óhajtanák visszaadni vevőiknek azt, a mit árúik minősége vagy hibás mértéke révén igaztalanul nyertek. Szerencsejáték, kártya, fogadások szünetelnek. A maga parányi voltában jellemző adat, hogy az utcán egy csoport apró gyerek imádkozik s az egyik ezt mondja: „Hála neked Istenem, a miért erőt adtál, hogy a golyózásban ne csaljak!" Roberts a leghatározottabban visszautasítja, ha valaki őt említi a siker óriás voltának oka gyanánt. „Én nem vagyok semmi. Az Úr lelke cselekszik mindent". Legjellemzőbb, ha elmondjuk egy ilyen szertartás menetét. A tömeg együtt van, egy gombostűt sem lehetne ledobni, olyan nagy a tolongás. Senki sem rendez semmit; Roberts csak bejön, jár fel s alá az oltár körül vagy a főhajóban; szemében a végtelen szeretet és hit derűje. Akkor valaki kiadja az ének első sorát. A welsh egyházi énekek minden másnál édesebb, dallamosabb hangja csodásan árad. De utolsó sorába egy vergődő hang kiált bele: „Imádkozzatok értem. Vétkeztem és sülyedek. Hinni akarok". Erre mintegy a bűvölet erejével harsan fel a „Mentsd meg, oh hatalmas Isten". Zúg, terjed a dal, mikor tompa zuhanással, zokogás közt rogy földre valaki: „Tied vagyok én Jézusom! Megváltottál!" Erre ezerszeres visszhanggal dörgik vissza a falak a győzelmes hymnust: „Megváltás örök csodája!" Aztán egyszerre halkulni kezd az ének s nem marad belőle más, mint egyetlen kristályharangszerű csengés; de ez száll, száll sajátságos tisztaságban. Davies Annie énekel, egyike a fiatal leányoknak, a kik az egész mozgalom alatt csupa rajongó vallásosságból éjjel-nappal készek a szertartásban szolgálni; abban, hogy már 60000 körül van a megtértek száma, ennek az éneknek is sok a szerepe. Az egészben nyoma sincs a felekezeti színezetnek ; mindenféle templomban hasonlók a jelenetek s a papság csak tisztelettel hajol meg. Lehet, hogy mindabban, a mi történik, sok az a forrongás, a mi le fog liiilni, higgadni, talán salak gyanánt hátramaradni is sok fog a dologból, de hogy az ilyen nagy forrongások tísztító erejűek, azt nem tagadja senki. S úgy tetszik, mintha már az emberi haladásnak gyönyörű jele volna az is, hogy míg századokkal ezelőtt a máglyára vitt az ilyen újítási munka, most szabadon cselekesznek és íme, az egyház, az állam, a sajtó egyaránt leteszi a fegyvert. Honnan jött, miből termett, ki tudná. Néha, oly percekben, mikor a templomok a megtéréseknek legcsodásabb jeleneteit tárják elő, Roberts Evan nincs is ott, halkan kisuhan a templomból és ha kérdik, mi megy végbe ott benn, el tudja-e hagyni őket a nélkül, hogy a munka megakadjon, mosolyogva suttog egy szót, a mit emberi tudásunk gyarló voltánál fogva egyedüli válasz gyanánt adhatunk e csodák láttára: „Az Úr lelke van velük!" Güneverné Oyöry Ilona. EGYHÁZI ÉLET. Gineverné Györy Ilona, feledhetetlen költőpapunk, Győry Vilmos hozzá méltó széplelkű leánya neve és kitűnő cikke főékessége a mai lapunknak. ígéretét bírjuk, hogy az „Evang. Őrálló"-t ezentúl időről-időre többször is kitünteti londoni tárcáival s így közönségünk a nagy brit nemzet vallásos életét a legszakavatottabb kézből ismeri meg. Kiváló dolgozótársunk nem rég tért vissza Yorkshire és Lancashire városából, a hol 1300 főnyi közönség előtt tartott felolvasást magyar hazánkról. Közönségünk s szerkesztőségünk csak hálával tartozhatik e szép cikkért, a mely tárgyánál fogva elüt sok egyébtől, — de mint ő maga nagyon találóan megjegyzi, — vallásos lap nem ignorálhatja azt, a mit Anglia, lélekzetét visszafojtva figyel és csoda gyanánt néz. Miskolc évkönyve. Gondos szemmel lapoztuk át virágzó miskolci gyülekezetünk az 1903. és 1904. esztendőkről szóló évkönyvét. Az évkönyvnek már terjedelme is szembeötlik, mert tíz nyomtatott ívből áll (160 lap) s már beosztásából következtethetünk arra, hogy e lapokon egy minta-gyülekezet ad számot munkájáról, életéről a nyilvánosság előtt. Ezt a „mintaságot" nem anyagi jólétére értjük, mert hiszen hasonló jómódú gyülekezet nem egy akad, sőt vagyonosabb, hozzáképest dúsgazdagnak mondható is találkozik. Erre a névre azzal szolgált rá, hogy a keresztyén egyházi munkának úgyszólva minden fajtája megvan kebelében, földi javait a mennyei romolhatatlan javak érdekében hasznosítja. Ez a jelenség az, a miben például szolgálhat. Itt szegényre és gazdagra nincsen külön törvény. Az évkönyv különben nyolc részből áll. Az első rész az egyház elöljáróságát ismerteti, az egyháztanácsot, a különféle bizottságokat s a személyzetben esett változásokat. A második az istentiszteletek rendjét közli, az alkalmi ünnepeket, az Úr szent vacsorája kiszolgáltatásának napjait s a különféle offertoriumokat sorolja fel. A harmadik az egyházi cselekményekről szól s ebben a részben talál helyet az áttérések statisztikája, az anyakönyvezésre vonatkozó megjegyzés, a stólákról való tájékoztatás, az elemi iskoláztatás, vallástanítás s a rájuk vonatkozó értesítés. A IV. részben az egyház intézeteiről találunk részletes rajzot (algimnázium, nőegylet, férfi filléregylet, ápolda, temetők, nyugdíjintézet, elemi iskola, könyvtárak). Külön (V) fejezet jut az egyház vagyoni állapotának (forgalom, bevétel, kiadás, hagyományok és alapítványok, vagyonmérleg). A VI. fejezetben az egyház tagjait tartja számon a könyv, a VI. a két év jelentősebb mozzanatait tárgyalja s az utolsó rész Dubovay Béla másodlelkész bibliaünnepi egyházi beszédét foglalja magában. A miskolczi egyház szervezete különben mintaszerűnek mondható, minden egyes hivatalnak megvan pontosan elkülönített munkaköre s a világi elem részvétele nem csak névleges, hanem tényleg testvériesen osztozik a munkán az egyháziakkal. Kereszteltek száma 1903-ban 81, az illetéktelenül más egyházban kereszteltekével együtt 98, a confirmáltaké 40, esketéseké 21 (36-ból), halottaké 80, — úgy hogy a termé-