Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-12-22 / 52. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 528 Mint sarkalatos tételt kell egyházi szempontból felállítanunk, hogy a mi középiskoláink ág. hitv. ev. középiskolák. Épen azért a vallástanítás reformja a mi szempontunkból egyet jelent középiskoláink reformjával. Még ma talán ezt a reformot megvalósíthatjuk, holnap esetleg már késő lesz. Egy nagyot kell fordítanunk ez állapotokon, egy gyökeres elvi változtatást kell végrehajtanunk. Eddig középiskoláinkat szinte vehemens erővel és igyekezettel igyekeztünk kiforgatni evangeliomi protestáns, vagy mondjuk keresztyén jellegükből és fokról-fokra nemcsak külsőképen, hanem bensőképen, szellemben is államosítani. Az államosítással pedig együtt járt az elvallástalanodás vagy legalább is a vallás, közelebb az evangeliomi keresztyén vallás s egyház iránt való elközönyödés. E bajon a külön vallástanári intézmény épen nem segített ; ellenkezőleg az csak ártott, mert megerősítette a többi tanárokat abban a hitben, hogy a vallás dolga rájuk nem tartozik. Hát itt a főbaj. Ezen kell valahogy segítenünk és ezt csakis úgy tehetjük, ha iskoláinkban az eredeti evangeliomi protestáns szellemet újra meghonosítjuk. Volt idő, mikor a keresztyén egyház minden iskolájában a vallás volt a nevelés és tanítás központja, sőt a mikor az összes többi tantárgyak mind a vallástanítás szolgálatában állottak. Ezt a kort ne óhajtsuk vissza. A mi egy irányban túlzás, ez más irányban is az. A középiskolának nemcsak szorosan vett vallási, hanem általános[müveltségi, tehát tudományi célja is van. Az ú. n. világi tudományokat tehát pusztán azzal a célzattal tanítani, hogy minél vallásosabbak, illetőleg a vallás dolgaiban minél tudósabbak legyünk, egyoldalúság s a mai viszonyok közt a legnagyobb hiba volna. Ma az irodalom, a történet, a nyelvészet, rhetorika, dialektika stb. nem csupán csak arra valók, hogy a vallásos költészet, bibliai nyelvek, szent történet s egyházatyák iratainak megértését lehetővé tegyék. Hanem igenis azt a szellemet és elvi álláspontot, melyet részben már a humanizmus s nyomában a reformáció életre keltett és elfoglalt, azt, mint az egészséges haladás szellemét és elvi álláspontját úgy vallási s egyházi, mint tudományos szempontból nekünk is újra életre kell keltenünk és alku nélkül elfoglalnunk. S mely szellem és elvi álláspont volt ez? A régi humanisták erre ezt a feleletet adták: iskoláinkban az antik szellemet egyesíteni kell a keresztyén szellemmel. „Parnassus völgyében — mondja Petrarca — a pegazi forrásokból való ivás nem elégséges; a gyermekeknek a Szent-írás egyetlen mennyből fakadó élő vizéből kell inniok. Mert sokkal boldogabb egy ama kicsinyek közül, a kik áldott Jézus benned hisznek, mint Plato és Cicero, kik minden ő tudásuk dacára téged nem ismertek". Ma pedig ugyanezt az igazságot igy fejezhetjük ki: iskoláinkban a modem szellemmel egyesíteni kell az igazi evangeliomi protestáns keresztyén szellemet. Alljon a központban oltárként minden iskolában az evangeliomi vallás s legyen az egész nevelés és tanítás végső alapja és célja, zománca, fénye és illata a vallásosság. Mert isten félelme minden bölcseség kezdete. Kegyesség nélkül semminek sincs értéke. Ezt az igazságot Luthertől tanultuk. Ö ugyanis nemcsak az egyháznak, hanem az egyházban az iskolának is reformátora volt. A megreformált egyház egyetlen kincsét, a bibliát, az evangeliomot édes lányának, az iskolának is átadta. Alapelvként jelentette ki: „Isten igéje uralkodjék az államban, az egyházban és az iskolában is." Azért — úgymond — a hol Isten igéjét megvetik, oda ne vigye senki gyermekét, mert a Szent-írással való foglalatosság nélkül az iskolák a pokol kapui". S tudjuk, a Luther által megvetett alapon főként Melanchtlion kezdeményezésére és irányító vezetése mellett egész sereg tudós evang. iskola s gymnasium keletkezett s míg ők éltek s holtuk után is még egy jó ideig ez iskolákban csakugyan a vallás, a biblia volt a központ s a köré sorakoztak a többi tárgyak (latin, görög, héber, történet, geographia, természettan, mathematika stb.) mind. Ez iskolák az evang. keresztyénnevelés eszményét szolgálván, valóban evang. keresztyén iskolák voltak. De egy század és megváltozott minden. Elméletben a vallás, a biblia maradt ugyan a nevelés és tanítás alapja tovább is, ámde a valóságban a vallás és a többi tárgyak rovására kezdett előtérbe nyomulni a latin s vele a vallásos képzés helyett a klassikus képzés, a keresztyén szellem helyett a pogány szellem. A Sinai, Sión s Hermon helyett cseréltek Olymppal, Helikonnal s Parnassussal; Orpheus lyrája kiszorítá Dávid citeráját. Az evang. keresztyén iskolából latin iskola lett, a nevelés és tanítás végső alapja és célja, zománca, fénye, illata lett a latin fecsegés. S ugyan mi idézte elő ezt a nagy, ezt a gyökeres változást. A vallás, a biblia, az evangeíiom avultak talán el ? Szó sincs róla. Győzött a latin, illetőleg a klassikus szellem, mert az igazi evang. keresztyén szellem kihalt, mert a vallástanítás elkorcsosodott. A bibliát, az evangeliomot magunk toltuk félre s az Isten Igéje helyett kormányra ültettük az emberek beszédét, az éltető lélek, szellem helyett a holt betűt, az élő hit helyett a holt tant. Az egész vallástanítás kátémagolásból s dogmatikai kérdések felett való disputálásból állt; beleveszett az iires formalizmusba és intellektualismusba. A philantliropok próbáltak ugyan segíteni e bajon, de az ő orvosságuk a betegségnél is rosszabb volt. Kiadták a humanizmus jelszavát- ámde ők a humanismus alatt már nem a keresztyén humanismust, hanem valami színtelen és alaktalan eszmét értettek, így érthető, hogy a klassikusok feltétlen uralma alatt lassanként teljesen megromlott iskoláinknak szelleme, a mennyiben minden valláserkölcsi alapot elvetettek. Mig e vallástalan szellem csak az iskolák falai között húzódott meg, addig csak elviselhető volt a baj, de mikor aztán künn a társadalmi élet terén is kezdett jelentkezni és romlásnak indult az egész népélet, gondolkodóba estek a nemesebb szellemek. S bekövetkezett a XIX. század folyamán a kísérletezések kora. Az elhagyott szent oltárt persze esziik ágában sem volt újra felkeresni. Azt, hogy vallás, közelebb evang. keresztyén vallás nélkül embert s igy hát tudós embert nem lehet nevelni, a vezető körök sehogy sem tudták megérteni, azért a modern szellemnek a keresztyén szellemmel való egyesítésére még csak nem is gondoltak. Ok minden bajt a túltengő latintanításra hárítottak. Épen azért kezdik a latint háttérbe szorítani s helyébe előbb a mathematikát, majd a természettudományokat, majd mikor látták, hogy nevelés események nélkül absurdum, a nemzeti nyelvet, irodalmat, történelmet tolni. Ez a kor volt s ez még részben ma is a modern materialistikus és atheistikus szellem grasszálásának kora iskoláinkban, a mikor a legmostohábban kezelt tantárgyak épen a nevelés oktatás alapvető szent tárgyai: a vallás és bölcselem ! Amazt mellőzve iires maradt a tanulók szive s elzüllött jelleme, emezt mellőzve pedig üres maradt a tanulók feje s béna a gondolkodása.