Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-11-17 / 47. szám

1905 vies Pál, Kruttschnitt Antal, Blatniczky Pál, Draskóczy Ede, Geduly Lajos, Galle István, Korossy Emil, Noszko István, Szeberényi Lajos; — 4. a tiszai egyházkerületből : Márton János, dr. Balogh György, dr. Zelenka Lajos, Szontágh Andor, Szentiványi Károly, Winkler Lajos, Medveczky Frigyes, Hajcsy Sándor, Obetko Dezső, Adorján Ferenc, Bruckner Károly, Geduly Henrik, Pauiik János, Révész János, Hrobon János stb. stb. A népes gyűlés nagy érdeklődéssel s feszült figyelemmel hallgatta a világi elnök, br. Prónay Dezső tömör és tartalmas megnyitóját (lásd előző számunkat) s azt lelkes éljenzéssel és tapssal honorálta. Egyben Gyurátz Ferenc püspök indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy az egész terjedelmében a gyűlés jegyzőkönyvébe első pontként felvétessék. Jegyzői kar jelentésére, hogy az egyházkerületek kiküldöttei megbízó leveleiket és igazolványaikat beadták s hogy a gyűlés tagjai határozatképes számban jelentek meg: elnöklő egyetemes felügyelő a gyűlést megalakultnak jelentette ki s ezután nyomban Zsigmondy főjegyző felolvassa elnöklő egyetemes felügyelő évi jelentését. E jelentés szerint az egyetemes egyház nevében boldogult József főherceg ő fensége elhunyta alkalmából ennek családjához küldött részvétiratot az elhunyt özvegye Klotild főhercegnő s fia József főherceg ő fenségeik meleghangú levélben köszönték meg. Az egyetemes gyűlés e kegyelmes leiratot hódoló tudomásul véve elhatározza, hogy az egyetemes levéltárban külön helyeztessék el. A jelentés kiterjeszkedik továbbá a két hazai prot. felekezet közös bizottságának az 1848. XX. t.-c. végrehajtása ügyében végzett munkájára, s bemutatva e közös bizottság m. év. dec. 6-án tartott ülésének jegyzőkönyvét, ismerteti a bizottság által a kormányhoz intézett válasziratot; — jelzi, hogy a jövő 1906-ik év, mint a Bocslcay szabadságharcának s az ezt dicsőségesen befejező bécsi békekötésnek háromszázados évfordulója külön ünneplésre vár, — megemlékezik a szécsényi országgyűlés kétszázéves fordulója alkalmából tartott fényes emlékünnepről, a melyen Nógrád megye meghívására egyetemes egyházunk képviseletében nagyobb küldöttség élén az elnökség is részt vett; kegyelettel elparentálja néh. Fürst János pozsonyi alesperest, a theol. akadémia volt kisbizottsági elnökét, — s jelentést téve Sárkány Sámuel bányakerületi püspöknek e hivataláról agg korára való tekintetből történt lemondásáról, hálával s elismeréssel emlékszik meg a derék főpásztor kiváló érdemeiről s egyben jelenti, hogy helyébe a bányai kerület Bachát Dániel budapesti esperest választotta meg, kinek működése elé a kerülettel együtt az egyetemes egyház is a legnagyobb bizalommal tekint. E jelentés felolvasása után, a mely ugyancsak egész terjedelmében az egyetemes gyűlés jegyzőkönyvébe kerül s a melynek tárgyalást igénylő pontjai e közgyűlés tárgysorán kerülnek sorra, az egyetemes gyűlés kiküldötte a jegyzőkönyvet hitelesítő bizottságot; majd felszólalt Bachát Dániel a bányakerület új püspöke, hogy e minőségében az egyetemes gyűlést üdvözölje. A szép beszédet egész terjedelmében lapunk élén találják olvasóink s igy ezúttal elegendő arra utalnunk, hogy az őszinte hangjával s melegségével a legrokonszenvesebb fogadtatásra talált, s az új püspököt mindenfelől a legmelegebben üdvözölték. Majd tárgyalás alá került a bányakerület által a horvát-szlavon esperesség kebeléből felterjesztett két folyamodvány ügye, a melyek az egyetemes gyűlésnek igen élénk vitára nyújtottak anyagot. Az ügy a bányakerületi ezidei közgyűlés jegyzőkönyvének 81. pontjával kapcsolatban került szőnyegre, a melynek határozatait végleges megerősítés végett a kerület alkotinányszeiüen az egyetemes gyűlés elé terjesztette fel. Lényege szerint pedig a következő. Királyikig szentesített, tehát országos törvény erejével bíró Egyház-Alkotmányunk a horvát-szlavon esperességet a bányakerület közvetítésével az egyetemes egyház testébe tagolta be s így az minden tekintetben a zsinati törvények ugyanazon rendelkezései alatt áll, mint bármely egyéb kerület bármely esperessége. Gyülekezeteire, lelkészeire, tanítóira s egyéb tagjaira ugyanazon törvényes intézkedések irányadók és érvényesek. E zsinati törvényeket a sok tekintetben más viszonyok között alakult és jelenleg is élő horvát-szlavon egyházak nem tudják vérökbe venni, miben jelentékeny táperőt merítenek Horvát-Szlavonország sajátos politikai autonómiájából is s mindenképen a zsinati kötelék lazítására törekesznek. Joggal-e avagy jogtalanul: egyelőre mellékes. Tény az, hogy a zsinati törvény egy tételes jogi helyzetet teremtett számukra is, a mely nékik utólagosan meglehetősen kényelmetlennek bizonyult. E hangulatuk szüleménye egyrészt azon átirat, a melyet még 1903-ban 3458. sz. a. Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánja az egyetemes felügyelőhöz intézett, kérve, hogy a Zs. T. 65. és 197. §§-ai megváltoztassanak (65. §.: „Lelkésznek választható minden ág. h. evang. 24 éves, feddhetlen erkölcsű magyar honpolgár, a ki az egyetemes közgyűlés által megszabott hittanfolyamot elvégezte és az ugyanazon közgyűlés által meghatározott vizsgálatokat megállotta'

1. — 197. §.: „Az egyház minden tanítójától és tanárától az állására képesítő oklevél mellett erkölcsileg feddhetetlen életet, hivatatásában lankadatlan buzgóságot s egyházához és a magyar hazához hű ragaszkodást követel s összes tanintézeteiben a tanerőknek a magyar nyelvben teljesen jártasoknak kell lenniök"); másrészt a horvát-szlavon egyházmegyének ezzel kapcsolatosan a bányakerülethez felterjesztett három indítványa, nevetesen: 1. kerestessék meg az egyetemes gyűlés, hogy a fennálló rendelkezések (lásd a fentidézett Zs. T. §§-okat s az ezek alapján létesített lelkész, tanár és tanítóválasztási szabályrendeleteket) akkép változtassanak meg, hogy a Horvátországból származó és magyarul nem tudó theologusoknak megengedték, hogy tanulmányaikat külföldi theol. facultásokon is végezhessék, de kötelesek a magyarhoni ev. egyház által kiküldött bizottságok előtt a vizsgát németül letenni és hogy a lelkészi és tanítói képesítés ne köttessék a magyar nyelv ismeretéhez; 2. hogy a magyar nyelv ismerete egyházi törvényeinkből töröltetvén, csak az mondassék ki, hogy egyházunk elvárja az illető lelkészektől és tanítóktól, hogy idővel a magyar nyelvet is megtanulják; 3. az egyház egyeteme által szervezendő lenne egy 400 koronás gymnasista és egy 800 koronás theologus-ösztöndij a végből, hogy horvát származású ifjak kötelesek legyenek Magyarországon tanulmányozni és vizsgázni. Ez indítványokat kiegészíti 3 külföldön végzett s most Horvátországban alkalmazásba jutni törekvő theologusnak, Veres Ádámnak, Walther Antalnak és Hurbán Vladimírnak, Abaffi Miklós horvát-szlavon esperességi esperes által képviselt kérvénye, hogy, mert külföldön nem tanulhattak meg magyarul s így a zsinati törvény fentidézett követelményeinek megfelelni nem képesek, s mert horvátul tudó lelkészekre felette nagy szükség van — részükre átmenetileg kivétel statuáltassék. A báni átirat és a horvát-szlavon esperesség ez indítványai már az ez ügyben közvetlenül érdekelt bányakerületi közgyűlést is felette élénken foglalkoztatták s annak ülésén igen beható vitát provokáltak, melynek eredményekép a bányakerület részletes és alapos indo-