Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-09-15 / 38. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 383 bölcsességgel és szilárd jó akaratelhatározással küzdenünk kell a közéletben a restség, érdektelenség, tudatlanság, oktalanság, vakság és szűkkeblű kasztszellem ellen. Harkack tanár remek megnyitója arra is utalt, hogy a német munkástörvények egy ..produktív gondolatból"" származnak. A socialis nyomor enyhítése, az egyéni akaraterő megbecsülése s a közélet anyagi és erkölcsi emelése és erősítése e socialis törvényhozás célja Angliában és Németországban egyaránt. De ez a törvényhozás ne vezessen a maga gyámságával az emberi tetterő és erkölcsi önállóság meggyengítésére vagy megsemmisítésére s ne absorbeálja az egyéniséget, Á magyar ezt a gondolatot positivebb alakban gyönyörűen és találóan fejezi ki eképen : Segíts magadon s az isten is megsegít! Az isteni gondviselés mellett egy saját erkölcsi felelőségünkbe gyökerező magunkról való gondviselésről is szólhatunk. Ä socialis törvényhozás sohase feledje, hogy az evangelium és annak erkölcsisége első sorban individuális jellegű és eredetű s csak azután socialis erejű és hatású. „Az evangelium az egyes emberi lelket a maga istene s így önmaga elé állítja", a mivel egészen természetszerűleg „fejleszti és növeli az ő kedélyét, akaratelhatározását és tetterejét egyaránt". Ezzel az embert tevékeny érzületre, cselekedetekben gazdag élő hitre indítja. A materialismust teremtjük meg azzal, ha restek, s az idealismus világnézetét azzal, ha az evang. socialis munkássság terén szorgalmasak vagyunk. De az evangelium socialis erejét és hatását a kongressuson Hackmcinn londoni lelkész is gyönyörűen fejtegette „A socialis erők a keresztyénségben és a buddliismusban" c. tartalmas előadasában. Magvas gondolataiból közöljük a következőket: A Buddhismus a keresztyénséggel együtt az emberi lélekhez szól. Gondosan kerülik azt, a mi az embereket egymástól elválasztja és keresve keresik azt, a mi őket egyesíti. Alaphangulatát tekintve mindkét vallásnak van valami socialis egyesítő ereje és jellege. Gondoljunk Jézusnál az irgalmas szamaritánusról szóló parabolára, a hol az ember az én „felebarátom", és Buddha ama lélekemelő cselekedetére, hogy tanítványai között ledöntötte a kasztrendszer választó falait. A nőnek is új helyzetet teremtett Jézus és Buddha egyaránt. Jézus vallásilag egyenlően bán el a két nem képviselőivel s maga Buddha is, bár egyénileg a nőt a férfi kísértésének mondotta, egyenlő állást biztosított a nőnek és a férfinak egyaránt. Mindkét vallás a maga életideáljával első sorban nem socialis, hanem individuális jellegű, és pedig a keresztyénség azzal, hogy „az örök életet" s a buddhismus azzal, hogy a szenvedésektől mentes „nirwanát", vagyis az élettől való megváltást keresi. Egyúttal azonban mindkettő összeköti a vallásos célok után való törekvést az erkölcsi élettevékenység, vagyis a munka eszközeivel. Az erkölcsi munkásság socialis erejét és hatását tekintve természetesen lényegalkotó különbség észlelhető buddhismus és keresztyénség között. E különbség a következőkben foglalható össze: Buddha szorosabb tanítványainak szerzetesi jellegű gyülekezete határozottan elfordul az élettől, úgy, hogy abban a szerzetességben socialis erőkről szó sem lehet, Vallásos-ethikai életideálja socialellenes, egyoldalúan individuális jellegű. 'Ellenben a laikusoknak szóló erkölcsisége telítve van a socialis vonatkozások és ösztönzések egész teljességével, a melyek azonban messze távol állanak Krisztus élő hiterős evangéliumának socialis erejétől és hatásától. Erkölcsisége életerős kifejtésének hathatós akadályai a socialis kötelességek elvi egységének hiánya és esetlegessége, a socialis fejlődést megbénító részleges törvényeknek és szabályoknak elaprózása és mérhetetlen sokasága s a szerzetesi s a laikus erkölcsiség elvi ellentéte. Erkölcsiségének socialellenes jellege abban van, hogy a szerzetesség az ő törekvéseinek köz és végpontja. Vallásos erkölcsi életideálja lehetetlenné teszi a világnak és az ő életének kovászszerű socialis áthatását és átalakulását, A buddhismus egyoldalúan individuális transcendens jellegénél fogva nem e világba való. Könyörületen alapuló morálja a világból egy jajgató kórházat formál. Ezzel szemben a keresztyénségben a vallásos üdvjóval, mint a kegyelmes mennyei atyában vetett hittel szerves kapcsolatban van a keresztyén erkölcsiség elve : a tevékeny felebaráti szeretet. E szeretetben gazdag erkölcsiség hordozója a szabad személyiség, illetve annak konkrét valósága a Jézus Krisztus megváltói istenemberi személyisége. A szeretet erkölcsi elvével a keresztyénység lényegileg a socialis munkásságra van utalva, sőt az az ő folytonos és fokozatos valósulásának a talaja. Ebben a socialis munkásságában a keresztyénség semmiféle feltétlen érvényű egyes követelményekhez kötve nincsen, sőt a szeretet elvéből folyólag szabadon alkotja meg a körülményekhez és viszonyokhoz képest a maga konkrét feladatait: parancsait és tilalmait egyaránt. S ebben van épen az ő végtelen szabad, hogy úgy mondjuk, optimistikusan alkalmazkodó mozgási képessége. A keresztyénység socialis munkássága az összes emberi társadalmi köröket egészen természetszerűleg alakítja át a maga mindeneket összefoglaló és egységesítő magasabb erejével. Ennyiben a keresztyénység a socialis munkásság véghetetlenül gazdag világát nyitja meg az erkölcsi akaratelhatározás és cselekvőség számára a melylyel szemben a buddhismus ethikája és cselevőségének élet- és munkaköre véghetetlenül szűknek és szegényesnek mondható. Ez előadás gondolatmenetét kiegészítőlég helyesen jegyezte meg Harnack, hogy egy kettős erkölcsi életideált tanitó vallás, min a p. o. a buddhismus és a pápás katholicismus vallásossága, alapjában véve magának az erkölcsiségnek megsemmisítésére vezet, s így lényegét és célját tekintve végelemzésében morálellenesnek mondható. E gondolatot remekül fejti ki behatóbban Martensen és Herrmann ethikai rendszere. Ezzel szemben a szeretet evang. alapelve szabadságánál fogva nagy célokra és tettekre késztet, mert nem engedi magát „megkötelezni" egy kortörténetileg feltételezett vagy jogilag meghatározott törvénynek vagy szabálynak, mint „szolgálatnak az'igájával." Azért hiszünk mi a evangelium örökkévalóságában és socialis ereje és hatása kimeríthetetlenségében 1 S az evangelium socialis erejéről és hatásáról szólott a hannoverai kongressuson Naumann is, az ismert nevű német socialista lelkész és író, ki nem rég socialista „leveleket" is írt „a vallásról". Közelebbről Uhlhorn „Katholicismus und Protestantismus gegenüber der socialen Frage" és Nathusius „Die Mitarbeit der Kirche an der socialen Frage" c. ismert jeles művére való utalással azt a gondolatot fejtegette, hogy a protestantismus világánál tekintve „a munka az istentisztelet egy nemének" mondható. A munka a legistenibb élvezet a földön s ennek a munkának prot. diadala a gép, mint a szellem ereje a physikai világ fölött. Az istentisztelettel azonosított munka szabad tevékenységet és mozgolódást feltételez, a melylyel szemben a modern ipari munka nem szabad személyes jellegű, hanem „idegen'V eredetű. Már pedig szükségképi vallásos psychologiai követelmény, hogy az a munka a mi munkánk legyen, mert azon alapul annak egyéni személyes és socialis ethikai jellege egyaránt. Az ember szabad egyéniségének hű nyilvánulása legyen az a munka,