Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-01-13 / 3. szám

1904 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 34 gelikus közvélemény közvetlenül a nagyszombati itélet és a templomok elvétele után oly erőt tudott kifejteni, melylyel szemben ilyen férfiak; mint Burgstaller Kristóf, Rössler András és Burgler Gáspár is szükségét érezték az igazolásnak. A közvéleménynek épen ezen nyomása okozta azt, hogy e férfiak mindent elkövettek a mi a körülmények szerint lehetséges volt, csakhogy megszabaduljanak azon vádtól, mintha ők az evangélikusok közösségének ártalmára lettek volna. Erre a jövőben, mint majd látni fogjuk, bőséges alkalmuk is volt. Azon jelenetek, melyeknek színhelye 1673-ban és 1674-ben volt Pozsony — a midőn egész egyházkerületek, sőt az egész ország protestáns papságát idézték a rendkívüli törvényszék elé, szorosan véve csak annyiban tartoznak tárgyunk keretébe, a mennyiben a történelmi események a pozsonyi evangélikusok sorsával függnek össze. Az összefüggés első momentuma mindenekelőtt azon érdeklődés, melylyel a pozsonyi evangélikusok ez eseményeket elejétől végig kisérték, és azon benyomás, mely ez események nyomán emlékükben visszamaradt, mely bizonyára nem csekély mértékben járul ahhoz, hogy minden tapasztalt elnyomás, veszély és kétségbeesés közepette megőrizzék lelkiismeretük, hitük erejét, akárcsak azon lelkészek, kiknek a szenvedéseit látták, kik hiterejükkel példákként hatottak reájuk, és kiket szóval, tettel bátorítani, támogatni el nem mulasztották. Még az 1673. esztendő aug. 25-én írta alá Szelepcsényi György esztergomi érsek azon hírhedt idézést, melynek értelmében

1 szeptember 25-én Turóc-, Zólyoniés Liptómegyék evang. lelkészei az ő elnöklete alatt Pozsonyban tartandó törvényszék előtt megjelenni tartoznak. Az idézésre megjelent 32 evangelikus és 1 református lelkész közül különösen Kalinka Joachim és Tarnóczy Márton szuperintendensek, valamint Sinapius Dániel radványi és Burius János korponai lelkész iránt mutatkozott a pozsonyi evang. közönség körében nagyobb érdeklődés. A mint a megidézettek a prímási palotába akartak lépni, hogy az ú. n. „magas" törvényszék előtt (sedes excelsa) megjelenjenek, Rutkai és dr. Ivul jezsuiták odakiáltották a lelkészeknek: „Convertite! Convertite!

u („áttérni! áttérni!") Az utcán összeverődött közönségből is csak kevesen és titkon merték az erőszak ez újabb áldozatait rokonszenvükkel kisérni, bizony többnyire csak kíváncsi bámészkodás és gúnyos élcelődés tárgyát képezték a szegény, elhagyatott evangelikus papok! A jezsuiták ezen aggressiv magatartása és a közönség hideg, sőt ellenséges indulatú viselkedése csak bevezetés volt ahhoz, a mi bent az érseki palotában várakozott reájuk: akatholikus, dühöngő prédikálóknak neveztettek, kik az ördöggel és annak szellemével cimborálnak, Ö felsége ellen fellázadtak, a katholikusokat bálványimádóknak, pápista kutyáknak nevezik, a katholikus hitvallásról, a szentekről, a Szúz Máriáról botrányos tanokat hirdetnek. 1 Citatio ad iudicium Posoniense anno 1673. Johannis Burii, Micae Historicae Evangelicae Pannonicae ab anno 1673 ad 1688. ed. Paulus Lichner, pag. 1. A szent feszület iránt tiszteletet nem tanúsítanak. Felségsértőkkel és a haza ellenségeivel cimborálnak.

1 A farkas és a bárány régi meséje ! A büszke államhatalom, mely ezúttal Szelepcsényi és Kollonics járszalagán mozog, egy egész testület ellen emel olyan vádat, melyben legfeljebb egyesek lehetnek vétkesek, épen úgy, mint a pozsonyi polgárokat is valamennyit vétkesnek nyilvánították, a miért egyesek tették meg a bűnkisérletet. A mikor a szörnyűséges és képtelen vádaktól hemzsegő ügyészi iratot a törvényszék előtt felolvasták, hirtelen erős vihar zúgott végig azon a közön, a mely az érseki palota és az elvett evangelikus templom között volt, megrázva az érseki palota ablakait és a másik oldalon falrészeket sodorva le a palota erkélyéről, nemcsak a vádlottakat töltve el rémülettel, hanem a leányai hirtelen halála miatt gyászruhát öltött Mayláth Miklós királyi ügyészt és a törvényszék elnökét is. Már szeptember utolsó napjaiban és október elején a pozsonyi evangélikusoknak általában tudomása volt az érseki palotában történtekről, látták is, a mint a papokat egy-egy helyőrségi tiszt kiséri a Mihály-kapu melletti elég tisztességes fogságukba, figyelemmel kisérték a súlyos váddal terhelteket és hallották, miként beszélnek arról, hogy egynémelyikiiket lefejezik, másokat Olaszországba küldenek a gályára, végre megint másokat zárdákba fognak elhelyezni. Tudomásuk volt Roessler és Heissler pozsonyi evangelikus ügyvédeknek arról is, hogy a vizsgálati fogságban sínylődő evangelikus lelkipásztorok törvényes védelmére nem mer vállalkozni senki sem, mert élete és vagyona van kockán annak, a ki törvényes védőügyvédi szerepet mer vállalni. A kikkel tehát a saját nemesi patronusaik nem mertek törődni, a pozsonyi evangelikus közönség dicséretére legyen mondva, azok ügyét a tudós és bátor Roessler és Heissler ügyvédek magukévá merték tenni. Azt is elgondolhatjuk, minő hálás érzelmekkel voltak a pozsonyiak iránt a meggyötört lelkészek, mikor a mellettük elhaladó evangelikus polgárok szánakozó, könyes tekintetét észrevették.

2 A feladat, melyre az akkor még fiatal jogtudós Roessler, Kácséri városi főjegyző veje, a Nagyszombatban elítélt pozsonyi polgárok egyike, az ezen polgárok védőiratának szerzője, vállalkozott, nehéz, kényes és veszedelmes volt. Nehéz, mert védői eljárásában korlátozva volt: nem engedtek neki betekintést a periratokba, nem volt szabad érintkeznie, a mily mértékben szükséges lett volna, védenceivel. Kényes volt a feladat, mert ő maga is el volt marasztalva hasonló vádban, melylyel most a lelkészeket illették és érzületi érdekeltségét a védelem tárgyilagosságának rovására tudták be; végül veszedelmes azért volt az ifjú jogtudósra háramló fel1 Exemplum actionis sive accusationis (omissa praefatione) in praedicantes acatholicos ad iudicium Posoniense anno 1673. citatos. Burius i.m. 5. Argutius enumerat erimina idem secretarius Labsanszky, U. o. p. 7. Friedensbote 1903. évf. 2 Die 27. septembris iterum nos sistimus, tempore sueto et iudicii negotiis destinato, non sine incolarum et ahorum condolenter spectantium lacrimis et suspiriis. Burius. 7. m. 12.