Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-09-01 / 36. szám

348 1905 A mi a missiói működést illeti, azt sem akarom érteni azon általános értelemben; a hol szórványainkban a hivek távol esnek a templomtól s helyben nincs se imaház, se tanitó: járjon oda a lelkész és hirdesse az elhagyatott hiveknek az igét. Ezen munka is szépen terjed. De itt is van itt-ott fiskális érvelés: hivány nem kötelez, mondja a lelkész, fuvarra nem adok, mondja TLZ egyház. Ezen a bajon is segitünk lehetőség szerint úgy, hogy vagy a kerületi missionáriust küldöm, vagy pedig felkérem egy más hitközség lelkészét, hogy hirdesse ott az evangéliomot. Kitűzött tételemnek lelkipásztori oldalát akarom megvédeni és pedig úgy, hogy a hitoktatói működésnek ii csupán missiói részét érintem, a missiót is csupán a lelkipásztorkodás szempontjából tárgyalom. S mi ez? Az egyeseknek a lelkipásztor működése révén egyházunk javára való megmentése s ha az elszakadás veszélyétől mentettek meg, lelkökben a hitélet fejlesztésének lelkipásztori előmozdítása. A miből önként következik, hogy tételem a maga teljességében azon lelkipásztort is érinti és illeti, a kinek sem leányegyházai, sem szórványai nincsenek, sem pedig hitoktatói működésre nem hivatalos. Állítom és vallom, hogy nálunk minden lelkész egyszersmind missionárius is azon helyzetnél fogva, a mely hazánkban osztályrészül jutott. Kisebbségben vagyunk. A számnak, a hatalomnak, az eszközöknek túlsúlyával rendelkező római egyház erősen kezdi végezni missióját híveink közt. Tudjuk, hogy az ő felfogása szerint missió mindaz, a hol a nem katholikusok vannak Ily címen küldi ki embereit p. o. a tisztán evangelikus országokba is. Nálunk az ellenünk intézett missió minden téren a mi hátrányunkra termi gyümölcsét, mert támogatja a mi tétlenségünk, a mely sok helyütt észlelhető. Evang. óvodáink úgyszólva egyáltalán nincsenek: e térre jóformán még nem is léptünk. Kis gyermekeink már zsenge korukban sok helyütt nem evang. kezek vezetése alá kerülnek. A hivatalos egyház boldogan megelégszik azzal a tudattal, hogy e téren nincs pénzbeli kiadása; a lelkész tehetetlenül látja, hogy itt-ott tiszta evang. községekben nem evangelikus vezetőnő kisded híveink nevelője. Ezen tért elvesztettük. Van-e azonban mégis ott hely és alkalom, hogy lelkészünk missionáljon ? Szerinten van és kell is lennie; nézzen utána és a viszonyok szerint intézkedjék, hogy a kisdedek első fohászaikban ott antievangelikus táplálékot ne nyerjenek. A többi szerintem a helyi viszonyoktól függ; fő, hogy ott helyben lelkészünk bölcseséggel és tapintattal a maga helyén legyen. Az elemi iskoláztatást tekintve felállított tételem szempontjából először is igen nehéz helyzete van az evang. lelkésznek nálunk azon áramlattal szemben, a mely főkép a protestáns egyházakban lábra kapott. Míg a római egyház egyik iskoláját sem aclja fel, a mi egyházközségeink sok helyütt lerázzák nyakukról a terhet s beszüntetik evang. iskolájukat. Pedig ezt nagyobbrészt nem a valóban szegény hitközségek teszik, a hol keservesen lehet összeállítani az iskolai költségelőirányzatot, hanem nagyobb, erősebb egyházaink, gyakran tisztán evangf likus lakosság; megfosztják iskolájukat evang. jellegétől s gyermekeik nevelését nem evang. kezekre bízzák. S ezen szomorú tapasztalatok közepette a legszomorúbb az, hogy még az evang. lelkész is elősegíti evang. hitfelekezeti iskolájának beszüntetését. Bezárja a gyermekek evang. templomának ajtaját. Elég, mondják a heti 2 óra vallástan a nevelésre, a többi hitfelekezet nélküli lehet, legyen. Ha a jövőt nem akarjuk, mert a kié az ifjúság, azé a jövő. akkor elértük a végpontot, a mely a holt pontnak nevezhető, a hol missió sem kell többé. A lelkésznek igen magasztos lelkipásztori missiója van s ez nem az, hogy működési ideje alatt iskoláját veszítse, de hogy inkább még egy osztálylya 1 fejleszsze. Nincs pénz? Ne is legyen, ha csak folyamodványok útján, másnak forrásaiból akarjuk teremteni és behozni az egyház fiókjába. Istenbe vetett bizalommal a mi termőföldeinken, a hivek áldozatkészségében kell keresni azt. És a hol nincs iskolánk? Hát a lelkész sorakozzék a tanerők sorába és legyen buzgó hitoktató a nem evang. iskolában egybekötve missiói munkával is. Ez alatt főkép azon körülményt értem, hogy a tanulókat ifjúsági istentiszteletekre vezesse, vezettesse, ne csak az Úrnak szent napján, de a lehetőségig a hétköznapokon is s intézkedjék, hogy ezen istentiszteleteken a gyermekek tudjanak és akarjanak is magok szépen és szívből énekelni egyházunk magasztos dallamaiból. A statisztika mondja, hogy a protestánsok legritkábban vezetik az iskolás gyermekeket a templomba; a katholikusok azt mindennap teszik. S tudom, hogy sok helyütt az történik, hogy ha mi az evang. gyermeket nem vezetjük saját templomunkba, a gyermek megy többi társaival a más vallásúak istentiszteletére. Előmozdítja a vallásosságot a tanulóság körében, hogy mindenütt az egyházi énekekre legyen külön tanórájuk s azokban gyermekeink alaposan taníttassanak. További hivatása a lelkésznek, hogy a tanulóifjúság körében jó evang. olvasmányokat terjeszszen. A hol pedig van evang. elemi iskolánk, ott a lelkésznek iskolaszéki elnökségi kötelességei sorában első legyen lelkipásztori működése, hogy a vallástanítást, ha maga nem vezeti is, ellenőrizze, előmozdítsa, hogy a gyermekek valóban . Krisztushoz vezettessenek s főkép evang. egyháztörténetünkből vett életrajzi példák által, — mert egyházunk a martyrok egyháza — apáik hitében erősödjenek. Hozza be a lelkész, a mi annak előtte egyházainkban meg volt, hogy az elemi iskola legmagasabb osztályaiban szombat napon a vasárnapi evangyéliom a tanulókkal olvastatik és a templomban éneklendő szent énekek a tanulókkal begyakoroltassanak. A templombajárást, kivéve a zordon időt, a mikor utóvégre a tanteremben is lehet a vasárnapi ájtatosságot végezni, a lelkész el ne engedje, a tanulókat hétköznapon is vezettesse a reggeli könyörgésre. Ezen hitoktatómissionáriusi ténykedése alól a lelkész fel nem menthető. Hozzájárul az úgynevezett nyári katechizáció, tudom, a legnehezebb pont ma nálunk a lelkipásztorkodásban. Szerintem itt is a magasabb korú iskolások legyenek a templomi padokban: a mint Krisztus Urunk is, a midőn 12 éves volt ott ült a templomban a szentírásnál, a doktorok előtt „Hitoktatómissiói szempont alá veszem a confirmandusok hitoktatását is, főkép nálunk, a hol oly sok a szórvány, oly kevés az evang. iskola, oly rövid a confirmandusok oktatása és az úgynevezett áldott confirmandusok otthonai még nem léteznek. Rövid istentiszteletekkel egybekapcsoltan tanítsa confirmandusait a lelkész s legalább is még egyszer annyi időt szenteljen arra, mint a mely szokást talált egyházközségében, mert tapasztalatom szerint: 2, 4, 6 hét az, — tisztelet a kevés kivételnek — a melyben a confirmandusok jönnek, ha jönnek s ha rendben jönnek mind, mert szomorú tapasztalataink szerint igen sok esetben a szülők azok, a kik a confirmációi aktust gyermekeiknél gátolják, cselédet látván gyermekeikben, a kiknek robotolni kell a napszámban. Azért állítom : a szülök szíve körül missionáljon a lelkész, hogy missiói működése a gyermekeknél a confirmandusi hitoktatásban kevesebb legyen. A lelkésznek hitoktatómissiói lelkipásztorkodása a legények és hajadonok körül még nehezebb. Azok már kikerültek az iskolából s sajnos nagyobb számban vannak utalva megkeresni kenyerüket, a melyet nekik