Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-08-25 / 35. szám

346 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 19 05 baj érheti őket, hogy fiaik a következő napokon már nem lesznek felvehetők. A felvételnél tartozik minden tanuló előmutatni bizonyítványát az előző iskolai évről, az újonnan belépők ezen kívül születési bizonyítványt és himlőoltási bizonyítványt. Ezen kívül minden tanuló az első felvételre személyesen szülei, gyámja vagy ezek megbízottja jelenlétében tartozik megjelenni. A tanév megkezdése előtt augusztus hó 29. és 30-án lesznek a felvételi és pótló, augusztus hó 31-én pedig a javító-vizsgálatok. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember hó 5-én reggeli 9 órakor lesz. Az internátus és alumneum szeptember hó 1-én nyílik meg. Az igazgatóság. Pályázatok. A német ajkú szepesi városi egyházmegyéhez tar­tozó izsákfalvi ág. hitv. ev. hitközségben a lelkészi állomás megüresedett, melyre ezennel pályázat nyittatik: A lelkész rendes lelkészi teendőin kívül a község kívánatára a népiskolában a vallástanításra is köteles. Az állomással következő javadalmak járnak: 1. 500 K a község pénztárából. 2. 723 K 95 fill, a con­gruából. 3. 30 pozsonyi mérő rozs. 4. 15 pozsonyi mérő árpa. 5. 5 pozsonyi mérő búza, mely mérőnként 13 koronával beváltható. 6. 10 öl tűzifa házhoz szállítva. 7. 2 3/ 4 hold szántóföld, 3 rét és 2 káposztaföld adó­mentes használata. 8. Egy emeletes kényelmes paplak és gazdasági épületek használata; a csűr felerészével a község intézkedik. 9. 4 offertorium és stólarész egy keresz­telésért és felavatásért 2 K, egy felnőtt temetéseért 6 K, egy kisded temetéseért 4 K, egy esketésért kihirde­téssel együtt 6 K. A pályázók felszerelt kérvényeiket az alólírott fŐ­espereshez 1905-ik évi szept. 30-ig terjeszszék fel. Szepesbéla 1905. aug. 7. Weber Samu, Münnich Kálmán, főesperes egyházmegyei felügyelő. 2—3 Pályázat helyettes lelkészi állásra. Nagyt. Masznyik János tiszaföldvári lelkész úr magas életkorára tekintettel egyházközségével kötött, felettes hatósága által jóváhagyott egyezség értelmében helyettes lelkészt óhajt alkalmazni, a kinek feladatát az összes lelkészi teendők lelkiismeretes végzése s az egy­házközség adminisztrációja képezendi. A szolgálati nyelv tisztán magyar. A helyettes lelkész javadalma : 1400 kor. Offertoriu­mok, keresztelés, temetés, anyakönyvi kivonatok, egyházi számadások vezetése címén mintegy 140—150 korona. A lelkészi lakban egy kényelmes szoba. Kívánságára a kertnek fele is rendelkezésére áll. Már működő segédlelkészek, a kik ez állásra reflek­tálnak, szolgálati okmányaik bemutatása mellett alólírott­nál szeptember 5-éig jelentkezzenek. A mélt. és főtiszt, püspök úr által kinevezett he­lyettes lelkész állását szeptember végéig feltétlenül el­foglalni tartozik. Szentes, 1905. augusztus 10. Petrovies Soma, 2—2 csongrád-csanádi esperes. KÓKAI LAJOSNÁL Jt MEGJELENT Jk ^ BUDAPESTEN, IV., KÁROLY-UTCA í. (20. s*. bolt) ÁGOSTAI HITVALLÁSÚ EVANGELIKUS VALLÁSTANI KÉZIKÖNYVEK Adorján F. Dr. Luther M. Kis Kátéja. 1900. Ára kötve kor. —.20 Bancsó A. Keresztyén hittan és erkölcstan. Középisk. VIII .oszt. és tan.-képző intézetek utolsó évfolyama számára. 1895. 8°, 100 1. Ára kor. 1.50 Batizfalvy S. Bilbiaismertetés. Középisk. felső oszt. szám. Átdolgozta Bereczky Sándor. III. kiadás 1905. 8°. Ára " kor. 1.60 — Keresztyén erkölcstan. Középisk. felső oszt. szám. II. kiadás. 8°. 80 1. kor. 1.40 — Keresztyén hittan. Középisk. felső oszt. számára. II. ki adás. 8°. 105 1 . kor. 1.40 Bereczky Sándor. Bibliaismertetés, bibliai történetekkel­Palesztina földrajzával és térképével. Középiskolák, polgári és felső leányiskolák alsó oszt. számára. III. kiadás 1904. 8°, 142 1. Ára kötve kor. 1.20 — A keresztyén egyház rövid története. Elemi iskolák felső, polgári és középisk. alsó osztályai számára. IV. kiadás 1905. 8", 104 o. Ára kötve kor. —.80 — Keresztyén hittan és erkölcstan középisk. és polg. isk. számára. II. kiad. 1906. 8". Ára kötve kor. 1. — — A keresztyén egyház története. Középisk. felső oszt. számára. 190U. 8 U, 232 1. Ára kor. 2.50 Bereczky Sándor. A magyar prot. egyház tört. Közép­isk. felső oszt. szám. 1901. 8°, 180 1. Ára kor. 2.— Győry Vilmos. Dr. Luther Márton Kis Kátéja. Evang. népisk. számára. VI. kiadás. (Győry Vilmos válto­zatlan szövege ) 1905. 8°. Ára kötve kor. —.50 Kaczián János. Biblia történetek népiskolák számára. Sok képpel 1903. 8°, 168 1. Ára kötve kor. —.70 — Dr. Luther Márton Kis Kátéjának magyarázata. Kis János nyomán. 1901. 8°, 12 1 1. Ára kötve kor. —.G0 Klaar Fülöp. Dr. Luther Márton Kis Kátéja. Népisk" polg. és középisk. I. és II. oszt. számára. II kiad. 8°, 111 1. Ára kötve kor. —.60 — Á keresztyén anyaszentegyház rövid története. Ev. népisk. felső és középisk. alsó oszt. számára. 1903. 8°, 88 1 . Ára kötve ko r. —.60 Pálfy József. A keresztyén anyaszentegyh. története. Középisk. tanítóképzők és felsőleányisk. számára. _ VII. kiadás. 1902. 8°. 21 0 oldal. Ara kor . 2 — Schmidt Károly Jenö. Keresztyén vallástan 1897. 8", 60 lap . kor. 1.— Zsilinszky Mihály. Keresztyén hit- és erkölcstan. Közép­isk. felső oszt. számára. III-ik kiadást átdolgozta Bereczky Sándor. 1902. 8 ', 88 old. Ára kor. 1.50 Tankönyvül való alkalmazás céljából szívesen szolgálok mutatványpéldánynyal. HORNYÁNSZKY V. CS. ÉS KIR. ÜDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents