Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-08-25 / 35. szám

342 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1 905 másodszori meghívás esetén is csak a választások kivételével határozhat véglegesen (12. §.). Nem tudom hányadszőri meghívásra lenne határozatképes e bizottság választások ügyében. Szerencse, hogy választások e bizottság hatásköréhez (9. §• a—v) utalva nincsenek ! Azt olvastam egyik lapban, hogy egyik egyházkerület alaposan kifogásolta, de alaposan át is dolgozta a bizottsági javaslatot. No ha sikerült neki e javaslatnak túlságosan összpontosító törekvését összhangzásba hozni az egyházközségek, egyházmegyék, egyházkerületek önkormányzati szabad mozgásával; ha sikerült neki olcsóbb, egyszerűbb igazgatást létesíteni: akkor nagyon üdvös, közérdekű munkát Végzett! Ha pedig ez nem sikerült neki, akkor a leggyakorlatiabb eljárás lesz az, hogy az egyházkerületek, mint eddig is így történt, helyi viszonyaikra való tekintettel külön-külön készítik el szabályrendeletüket és terjesztik az egyetemes közgyűlés jóváhagyása alá; és egyházi egyetemes közgyűlés is készítse el a maga szabályrendeletét a közoktatási bizottságról. Kund. SZEMLE. „Hát a többiek hol vannak?" Hogy a t. olvasó ne törje a fejét sokáig, sietünk felvilágosítani, hogy e „többiek" mi protestánsok volnánk ; a ki pedig e dodomai kérdéssel idéz bennünket, senki más, mint a hazai ultramontán sajtó egyik ismert szócsöve, az „Alkotmány." Nevezett lap f. hó 15-iki számában az itt idézett kérdés cégére alatt írt vezércikkében ugyanis a „keresztyén sociális szervezkedés

1' zászlaját lobogtatja. Kiindul abból, hogy az eddigi „gazdasági" és „zsidó" liberalismus tönkretette az országot, melyet árjával elönteni készül a sociáldemokrácia. Nos ez áradat ellen sóhajtozás, sopánkodás többé nem segít. Egyetlen honmentő út és mód: a keresztyén sociális szervezkedés, mert egyedül ez vezethet ki a tömkelegből, a melybe belégabalyodtunk. Gyakorlati keresztyénséyre van szükségünk: úgymond. „A keresztyén socialismus. a gyakorlati, keresztyénség, a társadalmi rendben alkalmazott kristianismus. Ezért kell szerveznünk népünket keresztyén sociális egyesületekbe." Hát mi, a nélkül, hogy a mai társadalmi bajok politikai okát vizsgálnók (ez nem a mi feladatunk) készséggel elismerjük, hogy baj van; hogy az emberiség az ú. n. „socialismus" jelszava alatt végzetes lejtőre jutott, a honnan csak a jó Isten tudja, mily szörnyű örvénybe fog sodródni, ha idején helyes útra nem tereltetik; elismerjük azt is, hogy a socialismusban van sok igaz momentum (csak az a baj, hogy még több a hamis és társadalombontó) s főleg elismerjük, magunk is folyton hangoztatjuk, hogy a sociális bajokat és kérdéseket egyedül a keresztyén világnézet alapjáról lehet sikeresen és véglegen megoldani. Keressük is, hirdetjük is az utat a kibontakozásra, a melyet Jézus ez egyetlen szóban teljesen elegendő módon jelölt meg: szeretet. S szent meggyőződésünk, hogy ez a nagy parancsolat még át fogja újból szülni ez omladozó világot.. . Meg is teszszlik ez irányban azt, a mire Isten Igéje utasít és kötelez s egész belmissiói munkánk nem egyéb, mint a keresztyén socialismus érvényrejuttatása az élet külön bözö viszonyaiban. Azért hát nem értjük, hogy imént jelzett gondolatmenete folyamán, mikép juthat nevezett ultramontán lap azon joghoz, hogy bennünket következőleg aposztrofáljon : „De hát hol vannak a keresztény (ő így írja e szót) felekezetek papjait A keresztyén socialismus minden munkáson egyformán akar segíteni. Sőt tovább menve, bátran kimondhatjuk, hogy csak a keresztény socialismus tud minden munkáson segíteni. A keresztény igazságosság, a keresztény felebaráti szeretet egyformán diktál minden embernek. Hol vannak a református és lutheránus lelkészek ? Vagy ők nem keresztények ? Ok nem akarják a társadalomnak keresztény szellemben való átalakítását? Nekik nem kell a keresztény sociális népmentés magasztos munkája?... A sokszor megtámadott és folytonosan megrágalmazott katholikus papok között vannak Várossy Gyulák, Giesswein Sándorok, Prohászka Ottokárok, Ernszt Sándorok, Vitkaris Ferencek, hála Isten, igen szép számmal. A református tiszteletesek között sociáldemokratákat tudunk, de nem látunk egyet sem az igazi népmentés, a komoly és céltudatos keresztény socialismus mellett." stb... Ám, hogy mit ért az „Alkotmány" a „komoly és céltudatos keresztény socialismus" alatt, teljesen az ő dolga. Hogy a maga ultramontán hierarchikus szempontjából nem érthet mást, mint a tömegeknek a papi rend által való vezetését, a különféle nálok divó ifjúsági, munkás és társadalmi egyletek analógiájára és igy végeredményében — a yapuralmat: az vajmi természetes és kézzel fogható dolog. Hogy ez uralkodási forma egyideig be is válhat, azt is elhiszszük. De hogy a nép, ha öntudatra ébredt (tetszik érteni: öntudatra) és ha megtanult a saját fejével gondolkozni (tetszik érteni: a saját fejével): akkor ugyan oda ennek a papi malasztnak a privilégiuma. Ilyenkor aztán persze a „komoly és céltudatos ker. socialismus" szívesen kezet fog egy kis reactióval is... A mint ezt is a történetből jól ismerjük. Azért a — mondók vagyunk: tessék csak odaát egész nyugodtan és lelkesedéssel csinálni a nagy „keresztyén sociális politikát s alakítani a legkülönfélébb egyleteket — sub titulo sanctorum — a maguk gusztusa szerint; de nekünk tessék kegyesen békét hagyni. Nekünk se Giesswein Sándorokra, se Prohászka Ottokárokra — hála Isten! — nincs szükségünk. Abban a stilusban mi csakugyan nein munkálkodhatunk. Hogy mikép cselekszünk? Azt is csak tessék reánk bízni. E szempontból igazán nem járunk odaátra tanácsért. S hogy ki halad jobb úton? Abban nem az „Alkotmány" illetékes dönteni, hanem egy sokkal magasabb forum, a mely az „Alkotmány" oldalán állók munkáját is itélő szemekkel kiséri s majd megmondja egykor, kik menjenek jobbra és kik balra . . . A Nap című esti újság egyik száma szédítő hatású hírrel lepte meg az országot. Ä magyar protestáns egyházak főemberei kihallgatásra jelentkeztek Vilmos német császárnál s oltalmat kértek a Habsburg monarchia elnyomó kísérletei ellen. A császár természetesen minden jót igért nekik. Ezt a nótát már ismerjük. Szünetlen fújják III. Károly óta a clericalis trombitások, hogy egyházunkat meggyanúsítsák s legfőbb felügyelőjét, a törvényes magyar királyt ellene ingereljék. Komoly szót erre a kirakatba való együgyűségre kár vesztegetni, mert a mi egyházunk a törvénytisztelet classicus egyháza. Csupán egy eset emlékét idézzük fel az olvasók előtt, A Nap szerkesztője, Ábrányi Emil, a híres, erkölcsös hazafias költő ezelőtt 12—15 évvel képviselő volt. Németországban .járt s egy Bismarckkal való beszélgetését közölte a Budapesti Hírlapban jó pénzért. E beszélgetést Bismarck herceg a Budapesti Hírlaphoz intézett táviratában puszta költeménynek, valótlannak nyilvánította. Ebből látjuk, hogy Ábrányi Emil visszatért régi szerelméhez, németországi udvari titkok senzatiós közléséhez, a mitől akkor a közvélemény elítélő szava elriasztotta. Tetszik tudni, élni kell. Ha más nem terem kalászt, — akkor a költemények töltsék meg az éléstárt.