Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-08-11 / 33. szám
326 EVANGEL lliUS ŐRÁLLÓ 1905 íme egy érdekes dokumentum, a mely feltárja előttünk azt a nagy űrt, a mely a r. kath. egyházban egyrészt a „beati possidentes" elvén álló főpapság — s másrészt a jogos javadalmainak élvezetéből magát kitudottnak érző egyház és alsó papság érdekei között tátong. A nagy vagyon révén a püspökök és praelátusok valóságos fejedelmekké lettek, kik fejedelmi fényt fejtenek ki udvartartásukkal — s ez annyit felemészt, hogy kulturcélokra s az alsó papság bajainak enyhítésére csak már a morzsákból jut. De hát nem látja Prohászka dr., hogy itt tulajdonképen a rendszerben van minden baj oka? „A capite foetet piscis" ... Rómában a „szegény" pápa, évi milliókra és milliókra menő jövedelmeiből kifejtett fényes udvartartásával élő példája a r. kath. püspöknek, mint egyházi fejedelemnek. S bizonybizony, ha egyszer oda lesz a fényes püspöki nimbus, melyet ugyan nem tart egyéb, csak a nagy pompa és csillogás: összeomlik az egész római egyház is ! Hiszen hierarchiai egyház az a szó legmerevebb értelmében! Nos ez összeomlást Prohászka úr bizony nem kívánja. S mert nem kívánja, hát csak hagyja meg a püspököket tovább is nagy nagy uraknak s elégedjék meg az egyház kultúrintézményei s az alsó papság érdekében avval — a mi épen morzsakép felmarad. I. István király ugyan s utódai aligha tették e gazdag alapítványokat pusztán a püspök urak nagy úri kényelme okából. A püspök akkor templomot, iskolát épített, papot, tanítót fizetett jövedelméből, atyja volt a szegényeknek, gyámola a szenvedőknek s hadvezér, ki jövedelméből bandériumokat állított ki s vezetett az ellenségre. Ma már a püspök urak ugyan nem hadvezérek többé, ez a nagy költségök tehát elesett. Az iskolaügyet is javarészben átvette kezelésébe s gondjaiba a kulturállam: igy hát legalább 3/ 4 részben megszűnt a jogcím, a melyen a püspökök a nagy birtokokat élvezik; s bőven telnék nékik katexochén egyházi célokra. Hogy mégsem telik, újból hangsúlyozzuk: egyedüli oka a hierarchilco — aristokratikus rendszer. Tessék Prohászka dr. úrnak ez ellen felvenni a harcot: akkor nemcsak bátorságát fogjuk elismerni, de következetességét is. Még csak azt óhajtjuk megjegyezni, hogy e rövid megjegyzéseink során szem előtt, az egyházi vagyon kérdésében, a r. kath. álláspontot tartottuk. A magunk részéről e tekintetben megvan a magunk teljesen megállapodott és intransigens álláspontja s ezt úgy híjják, hogy — saecularizáció. De ezt fejtegetni most nem volt szándékunk. OKTATÁSÜGY. A bonyhádi gymnasium ügye. (Befejező cikk.) Közöltük e birálatos tudósítást, mert fontos kérdéssel foglalkozik, a mely minket nemcsak a bonyhádi iskola szempontjából, hanem általános elvi szempontból is érdekel. Főleg ez utóbbi okból van is hozzá némi megjegyezni valónk. A magunk részéről teljesen távol vagyunk attól, hogy államilag segélyezett főgymnasiumainkat tudósítóval együtt „cifra nyomorúságnak" avagy „luxus-intézményeknek" tartanok; annál kevésbé hagyhatjuk szó nélkül azon véleményét, mintha a theologiai intézeteinkből kikerült régi tanári gárda helyét most már az egyetemi tanárképzőkből kikerült csupa „atheismussal saturált új erők" foglalnák el. Tudósító itt túl sötét színben látja a valót, a mely bizony épen nem vigasztalan, sőt a tapasztalat örvendetesen bizonyítja, hogy újabb tanári generációnkban is él és hat a reformáció szelleme ! Viszont készséggel elismerjük, hogy a mi a kérdés elvi oldalát illeti, tudósítónak sokban igaza van. Gymnasiumaink nem a mieink többé. Ez tény. Mi vagyunk ugyan a névleges birtokosok: a tényleges birtokos azonban az állam. 0 szabja meg törvényileg a tancélt, a tananyagot, ő állapítja meg a minimumot, a melyet az oktatásban el kell érnünk, ő képesíti a tanerőket, ő ellenőrzi a tanmenetet s a vizsgálatokat — a ker. főigazgatók s az érettségi kormánybiztosok révén, ő engedélyezi a tankönyveket; tanáraink egyrészét a „qui dotat-vocat" elvénél fogva ő nevezi ki s ezeket mint állami alkalmazottakat minősíti: egyszóval nemcsak a törvény alapján, mint mindjobban érvényre emelkedő kulturállam, de segélyei révén is mindinkább ráteszi kezét iskoláinkra. S mi játszuk tovább az — autonomiát, alapjában pedig középiskoláink tényleg már is állami intézetek. Sajátságos egy helyzet! Mi járunk az állam segélye után, s nagy a diadal, a midőn, különösen ha jó szószólónk akadt -—- sikerült az államtól e vagy ama iskolánk számára rövidesen jó nagy összegű építési „segélyt" s évi járulékot kieszközölni: pedig a dolog megfordítva való. Valahányszor egy-egy iskolánk számára az állam „segélyét" megszerezzük, akkor tulajdonképen magunk segélyezzük az államot és nem ő minket. íme itt van pl. Pozsony, a hol egy állami főreáliskola, egy kir. kath. főgymnasium és az ev. lyc. főgymnasium szolgálják a középiskolai oktatás ügyét, nem említve egyéb szakképzést nyújtó középiskolai jellegű intézeteket. E három intézet mindegyike túlzsúfolt, úgy, hogy bátran még egy negyedik is elkelne mellettök. Feltéve már most az esetet, hogy az ev. egyház — bármi okból — középiskoláját beszüntetné, az államnak elodázhatlan kötelességévé válnék nyomban egy új középiskola felállítása. Kerül pedig egy ily épület, felszerelés nélkül — mondjuk — 500,000 koronába. Evi fentartása pedig mintegy 100,000 koronába. Hát ez nagy összeg, a mely az állam budgetjét terhelné. E helyett pedig az állam adott a pozsonyi egyháznak mondjuk kerek 200,000 kor. épületsegélyt s ád évi kerek 30,000 koronát: ebből most már kiszámíthatja mindenki, hogy mennyit takarít meg az állam évenként csak ez egyetlen intézet mellett az ev. egyház bőrén ? Mert a többit az egyház a maga alapjaiból fizeti! Azért mi sem tudunk oly nagyon lelkesedni az államilag segélyezett középiskolák ügye mellett. A mig a középiskola kizárólag az egyházé volt: utolsó verejték hullásával felkellett azt tartania. Most, hogy a középiskola az államé lett: ám az volna a természetes, hogy gondoskodjék eltartásáról ő — egészen. Hála Istennek, hogy már kezd kiemelkedni annak a tudatára, hogy ő kulturállam, hogy feladata első sorban a nemzeti irányú művelődés előmozdítása : ebben mi nem láthatunk veszedelmet, ellenkezőleg ez csak örvendetes jelenség — épen felekezetközi szempontból-, a tudomány sohasem lehet felekezeti: az igazság kell, hogy minden felekezetbeli egyén számára egy és azonos legyen. A mi feladatunk, hogy felekezetünk gyermekeinek kellő vallásos oktatásáról ez intézeteken belül gondoskodjunk. S nem tudom, hogy ha ezt a lehető legintensivebb módon tesszük, nem indulunk-e helyesebb nyomon, mintha az állam hordajába öntjük a magunk olaját is! A változott viszonyok között az egyháznak más most a helyzete, mint volt például még csak a mult század első felében is. Akkoriban még egyház és iskola elválaszthatlan két fogalom volt. Most már az iskola az
