Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-07-21 / 30. szám

296 EVANGEL

lliUS ŐRÁLLÓ 1905 Ezen szomorú állapotok közt egyik legfájóbb érzés az, hogy a mi hitrokonaink is nagy igyekezettel működtek közre, az irántunk jó indulattal viseltető, Ígéreteivel már lekötött kormány megbuktatásában. Ezúttal újra bebizonyult az a régi tapasztalat, hogy mikor legnagyobb szükség lett volna az egyetértésre, akkor ütött ki az átkos visszavonás — a magyarnak egyik leghátrányosabb tulajdona — és még hozzá: nem a íiaza érdekében, hanem az egyéni dicsvágy és duzzadó ambíció kielégítésére történt a zavar, idéztetett fel a küzdelem... hogy: ki üljön a legmagasabb polcra? Ki gyakorolja Magyarországon a kormányzói hatalmat? Akkor verték ki a jelszavakkal, nagy Ígéretekkel félrevezetett választók — az alkotmány megmentésének szent nevében — hazánk egyik legtehetségesebb államférfiának kezéből a fegyvert, akkor fosztották meg a hatalomtól, mikor azzal szeretett hazánk, egyházunk érdekeit leginkább előmozdíthatta, megvédhette volna. No, de abbanhagyom a sötét kép tovább festését, mert én nem akarok e helyen politikával foglalkozni, csak odáig: míg az egyházunk érdekébe bele vág. Nézetem kifejtésére is csak ezen ok bírt rá. A mai felizgatott világban higgadtságot javasolni, higgadtan beszélni: nem háladatos feladat. A mi egyházunk jövője, anyagi gondoktól ment fentartása, attól függ — nézetem szerint — mennyire becsüljük meg nagyjainkat? Követjük-e az ő tanácsaikat? Akarunk-e az ő általuk kijelölt utakon haladni? Ellenkezőleg soha sem érjük el a bennünket joggal megillető hatáskört. Mindig kisebb tényezők maradunk az államban, mint szellemi súlyunknál fogva igényelhetnénk magunknak. Mert ma inkább mint régente áll az a tétel, hogy a vagyon, jólét, megelégedés, hatalmas eszközök fejlődésünkre. Ezek megszerzése nélkül még szellemi erőnk teljes birtokába se jutunk, mert képtelenek vagyunk a sok költségbe, áldozatba kerülő kiképzést megszerezni, a kellő tudást elsajátítani. Egész szellemünk hatalmát kifejteni nem bírjuk, miután annak jórészét lekötve tartja, az anyagi létért való küzdelem és ez útját állja annak, hogy szellemünk teljes munkásságát egyházunk javára szentelhessük. Mind ezen fejtegetésből önként következik, hogy nékünk nem lehet közönyös: vájjon az ügyek vezetése Magyarországon milyen kézbe kerül ? Olyanba-e? mely a mi egyházi törekvéseinket — a melyek a haza érdekével soha sem lehetnek ellentétesek — méltányolja, elősegíti; vagy ellenkezőleg: azokat semmibe se veszi, sőt hátráltatja. Ezen kérdés bővebb tárgyalását, a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés nekem el fogja engedni. A történelem lapjai azt tanítják, hogy a nép, az egyház addig volt hatalmas, virágzó, mig elődei emlékét tisztelte, azok alkotásait megőrizte, hozzájuk hű maradt, azokat ápolta, gondozta \ hagyományaihoz kegyelettel ragaszkodott. A mint ezen magasztos érzést felváltotta a közöny akként homályosult el a nép lelkében, a ragyogó tettek emléke. És a mint a dicső emlékek, melyek egy szép múltra emlékeztetnek — fentartásáról nem gondoskodtak, úgy a templomok- mint az iskolákban, azonképen halványúlt a nemzeti szellem, az egyházat fentartó hit, buzgóság áldozatkészség. Nekünk protestánsoknak olyan dicső mult áll mögöttünk, melyre mindég büszkék lehetünk. Annak emlékeit ápolni, egyik legszebb feladatunkat képezi. Kötelességünk az azok iránti tiszteletet, ragaszkodást apáról fiúra folyton ébren tartani. Sőt e ragaszkodást a folyékony ifjúi kedélybe belecsepegtetni és az által biztosítani, hogy az utánunk következő nemzedék se fogja közönyösen elhalványulni engedni apái emlékét. Nagyot csak olyan nemzet alkothat, a melyet apáinak dicső tette lelkesít; a melyik nemzeti emlékekben gazdag egyháztörténetét gyermekei lelkébe úgyszólván beégette és ezzel biztosította, hogy azt onnét többé senki ki ne irthassa, sem egyén, sem az élet bármilyen mostoha körülményei. A mi egyházunk jövőjét, annak nemzeti alapon történt szervezése is biztosítja, mert az, a hazán kívül álló egyházhatalmat nem ismer; annak parancsait nem fogadja el magára nézve kötelezőknek. Gyökere hazájában van. Önkormányzata alapján, maga választja — minden fokon — előkelő emberei^ a kikre az egyház kormányzását bizza. Ezért minden országban kedvez a nemzeti fejlődésnek a protestáns egyház. És azt látjuk, hogy azon orszagokban terjedt el a protestáns vallás leginkább, melyek a nemzeti erők kifejlődésének fontosságát, csakhamar felismerték. Protestáns államokban az egyház története, a nemzet történetével mindig szoros kapcsolatban van. Egyik a másikat emeli, kiegészíti. Főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés. Ezen általános igazságokat fejtegető elmélkedés;befejezte után, egyházkerületünk beléletére, ügyeire kellene áttérnem, de miután azokat a püspöki jelentés részletesen, meleg szeretettel felkarolja, fontosságuk szerint összeállítva méltatja, tárgyalja és nekünk egyházkerületünk állapotáról hű képet nyújt, én ezúttal mellőzöm az azokkal való foglalkozást. Azonban, mielőtt megnyitómat befejezném — szivem sugallatát követve — kedves kötelességet teljesítek, midőn szeretett Főpásztorunkat, érdemekben gazdag elnöktársamat, tíz éves püspöki működése alkalmából, a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés előtt, e helyen: a felügyelői székből: melegen üdvözlöm! (Lelkes éljenzés.) Midőn az agg püspök: Karsay Sándor érezte az öregség súlyát és ennek következtében, hivataláról lemondott és a főpásztori botot, fiatalabb erőnek engedte át; egyházkerületünk mély fájdalommal vált meg, a régi, kipróbált vezértől. Nagy gondot okozott neki a választás annyi jeles közt. Gazdagsága szinte meglepte ! Más oldalról azonban vigaszt merített azon körülményből, hogy akármelyiket teszi elsővé, az egyenlők közt — szavazatai többségével — mindegyik megfelel az egyházkerület hozzá fűzött várakozásának. A beadott szavazatok: Gyurátzot emelték a püspöki székbe. Őttettékmeg az egyházkerület haj ójának egyik kormányosává. Ezen tisztét, kiváló tehetségű és buzgalmú elnöktársával : néhai Radó Kálmánnal együtt — mindig sikerrel teljesítette. Ha visszatekintünk szeretett püspökünk tíz éves múltjára és a meghaladott fényes pálya utain vizsgáló-