Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-07-07 / 28. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 277 ben. A protestáns egyháznak a kath. egyházzal szemben való jobbágyi helyzetét bizonyítja az is, hogy az állam a plébános fizetésén kívül a kath. templom és egyházi épületek fenntartására és építésére is kötelezi őket. A majdnem tiszta református Hódmezővásárhely két templomot épít a beköltöző r. katholikusoknak, ezenfelül a távol eső Csongrád plébániájához is hozzá kell járulnia 100 igavonó szekérrel. Foktőn a kalocsai érsek 1756ban ahhoz a feltételhez kötötte a prédikátor megtürését, ha a kálvinista lakosok magukra vállalják a r. kath. templom, plébánia és iskola építését. Az ellentartóknak ki kellett vándorolniok. Foktőről ekkor 130 jobbágycsaládot (563 lélek) üldöztek el; egy kis részöket (47 családot) utóbb az érsek más birtokaira, a hol a munkáskézre nagy szükség volt, visszafogadta, a többiek szerteszéledtek a Dnna mellékén. Ehhez hasonló példák valamennyi püspökség területén fordultak elő. 1768-ban Mária Terézia rendeletet küldött az erdélyi guberniumnak, hogy a katholikus egyházi építkezéseknél az akatholikusokat igás és kézimunkára kötelezze. A töröktől visszahódított teriileteken, a melyeket a karlovici s részben a passarovici békekötés csatolt vissza a magyar birodalomhoz, enyhébben érvényesült az állami, földesúri és püspöki hatalom. Az Alföld volt a magyarlakta föld lelke, legtermékenyebb része s a török uralom alatt majd egészen pusztává lett. A temesi bánságnak visszafoglalásakor nem volt több lakosa 25,000-nél, Békésben 1715-ben sincs még 2000 lélek. Sok falunak, városnak a helyét csak az egykori templom romjai mutatták. Az elnéptelenedett vidékekből királyi bőkezűséggel jutalmazta magyar és idegen híveit III. Károly s ritka állami kedvezményekkel, évekre szóló adómentesség adományozásával támogatta a telepítés nagy munkáját. Külföldről főleg svábok, bajorok, svájciak özönlöttek be az olcsó és termékeny föld hírére. 1712ben 12,000 ember kerekedett föl a Rajna vidékéről s részint Tolnában, Mercy birtokain, részint a Bácskában és Temesközben telepedett meg. Nyomukban azután évről-évre valóságos népvándorlás indult kelet felé. Békés, Csanád és Csongrád megyékben Harruckern báró, a ki a telepítésben igazi genialitást és kifogyhatatlan leiern ényű gyakorlati érzéket árult el, a felföldről vallásuk miatt elzavart tótokat és dunántúli magyarokat telepített. Akkor keletkezett Csaba, Szarvas, Orosháza s hatalmas fejlődésnek indultak a megmaradt régi községek is. Az új gyarmatosok teljes vallási békét élveztek; az állam és földesurak nyilvánvaló gazdasági érdeke, mely a munkáskéz védelmét követelte, korlátozta a papi türelmetlenség kitöréseit. Gondosan ügyelt a kormány arra, hogy különböző felekezetű gyarmatosok ne kerüljenek valahogy egy községbe s ilyen módon lehetetlenné tette az ellentétes vallási törekvések összeütközését. Nagy becsületben tartották és féltették őket. A háborús világ után nagyon hosszú időbe telt, a míg a személy és tulajdon biztossága, a munka sikerének garanciája helyreállt. A martalóckodás, a szegény legényélet biztosabb és jövedelmezőbb kenyérkeresetnek látszott a földtörés verítékes munkájánál. Debrecen népe is kétszer-háromszor szaladt szét néhány év alatt a rablótámadástól való féltében. Nemcsak a világiak, hanem a főpapok is türelmesek tudtak lenni a protestáns néppel szemben, ha a türelmetlenséggel jövedelmöket kockáztatták. A kalocsai érsekség az eretneküldözést tulajdonképen csak 1760 körül kezdi, a mikor az ország népessége már annyira megnőtt, hogy nem kell félniök jobbágy szűkétől, a művelt föld elparlagosodásától. Általában elismeréssel szólhatunk a komáromi jezsuiták okos és türelmes birtokpolitikájáról, mely a fehérmegyei Pákozdon, Sukorón megbecsülte a munkás kálvinista magyar népet s a földesúri jog örve alatt nem háborgatta vallásos buzgóságukat. A magyar urak közül ugyanezen a csapáson jár az öreg Grassalkovics Antal herceg, a kinek rengeteg uradalmaiban mindenütt nyugodtan éltek az evangélikusok egész haláláig. Azonban valamennyit fölülmúlta 'a Károlyi-család. Károlyi Sándor 1744-ben halt meg s egyetlen sérelmök sem volt protestáns jobbágyainak. Korának első, legszélesebb látású nemzetgazdája volt, a ki arra termett, hogy egy ország gazdasági politikáját intézze. Mivel a kormány éléről leszorult, gazdasági talentumának családja látta hasznát. Károlyi jól látta, mivé fejlődik Vásárhely a dolgos, takarékos református lakosság munkája révén s ennek a hatalmas nemzetfenntartó, kultúrateremtő erénynek tiszteletét örökül hagyta fiára. Ferenc gróf gondolkodásban, lelkületben igazi mása volt atyjának. Közte és a vásárhelyiek közt a földesúr és jobbágy rideg jogi köteléke helyett benső patriarchalis viszony szövődött Tanácsára építettek kőfalat templomuk körül, szaporították papjaik számát s az udvarral, püspökkel szemben mindig helytállóit protestáns jobbágyaiért. A két vásárhelyi pap igazi bizalmasa volt; ha birtokát meglátogatta, hozzájuk szállt, az egyiknek, Szőnyi Benjaminnak lakásába akkor divatos szép zöld kályhát is ajándékozott. Általában ritka theologiai képzettsége volt s örömest vitatkozott papjaival vallási, dogmatikai kérdésekről tudásszomjazó lelkek szokásaként, de a legcsekélyebb elfogultság és pártszenvedély nélkül. Osterwald neufchateli református lelkész szent történeteit lefordította franciáról magyarra s Szőnyihez küldte el bírálat végett. Türelmes és igazságos volta annyira feltűnt, hogy papirigyei és ellenségei följelentették Bécsben, mint az ágostai és helvét hitűek pártfogóját. Nyíregyházát szarvasi lutheránus tótokkal szállatta meg, tőlük várta e birtokának felvirágzását. Rokona, Esterházy egri püspök inkább látott volna pusztaságot azon a helyen, mint eretnek községet s el akarta űzni a telepeseket. Sem a vármegye, sem az udvar nem bírt az erőszakos lelkű, izzó szenvedélyű püspökkel. Hosszas harc után a pápa a püspök ellen nyilatkozott, Károlyi győzött s Nyíregyháza, a melynek 1754-ben 2500 lakosa volt, megmaradt. Az ő fia, Antal sem szakadt el teljesen ettől a családi hagyománytól, bár a papi hatás jobban érzett rajta. Az elaggot Szőnyinek erőtlensége napjaira ő rendelt hajlékot és tartást. Á türelmesebb földesurak közé tartozott Batthyány Lajos is, a ki a királynak kancellárja s utóbb az országnak nádora volt. Az utolsó nádor a magyarság törzséből. Azonban birtokain ritkán fordult meg s jóindulatának rendszerint kevés látatja lett tisztjeinek vakbuzgalma miatt. Szabadabb élet csak az articularis helyeken volt, de zavartalan békét itt sem élveztek a protestánsok. Korlátozták papjaik számát, működésök körét s hogy a filiákat mint magánemberek se látogathassák, falujok határán túl útlevél nélkül nem mehettek. Ezt a megszorítást csak II. József idejében, 1782-ben szüntették meg. Nemes-Csoó (Vasmegyében) csak nagy nehezen kapta meg az engedélyt, hogy második papot válaszszon (németet, főleg a közel eső Kőszeg kedvéért). Ezek az articularis helyek több megyében félreeső helyen, hegyek közt, a protestáns hívek zömétől jó távol estek s leginkább kisebb falvakat jelöltek ki. Nyitramegyében a morva határhoz közel eső Strázs helyett a távolibb NagyPritrzsdet javasolja a helytartótanács articularis helyül, hogy templomába a morvák el ne járhassanak. Templomjavítás, bővítés, iskolaépítés articularis gyülekezetben ép annyi herce-hurcával, folyamodással, tájékoztatással jár, mint oly falvakban, a melyeknek egyháza nem áll a