Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-05-19 / 21. szám

'208 Nevezett lap most a delicti corpust közli, a mely igy hangzik (magyar fordításban): Megemlékezés az Úr szent vacsorájának elsó élvezéséről. Ez emlékirattal s az Isten áldásának buzgó kívánásával bizonyítjuk, hogy N. N., a ki -én született és -én kereszteltetett meg Pazdicson, ma azaz 1903. május 7-én a pazdiesi ev. egyház templomában a szent keresztség szövetségének megújítása után a hitben megerősíttetett. Az ág. ev. vallású egyház pecsétje Pazdicson. Kozlay József, ev. lelkész. Megjegyzendő: az okiraton a pecsét magyar szövegű. A lelkész azonban a tót szövegű emléklapra nevét így írta alá: „Kozlay József, ev. farár". Nevezett „Sl. Tyzdennik" c. lap most így folytatja. „A szerkesztőség (t. i. a sátoraljaújhelyi lap szerkesztősége) ezután nagy betűkkel így ír Magyarországnak e szörnyű elárultatásáról: ,Igy hangzik íme a nekünk küldött levél és nem magyar nyelven írott okirat. Szégyen és harag égeti orcánkat s kezünkben reszket a toll, a mikor a hazafiatlanság ily bizonyítékát látjuk s a pánszláv Herostratesről kell írnunk. Szégyen és gyalázat, ha idegenből ide vetődött nem magyar polgár tűntet egyetlen kincsünk, nemzeti nyelvünk ellen. ítéletre méltó, még ha nem magyarajka magyar polgár is, a ki ilyen dolgot művel. Ám ezek mentségül hozhatnák, hogy bánják tettüket, hogy nem tudnak magyarul s azért nem írnak nemzeti nyelvünkön. De mit szóljunk Kozlay József ev. lelkész úr tettéhez? Ennek az úrnak az anyanyelve magyar és a neve után ítélve, történeti nemesi nevét atyjától örökölte. Öt hát már származása, nemzetisége, papi állása egyaránt arra praedestinálják, hogy a magyar nemzeti gondolat apostolává legyen. És ő a helyett, hogy e fenkölt hivatását teljesítené; a helyett, hogy a végeken romlásnak kitett magyarságot megszilárdítani törekednék ; a helyett, hogy a magyar nemzeti gondolatot az idegen nemzetiségek között terjesztené: megtagadja magyar vérét, az ellenség táborába áll s ennek gyarapítja erejét. Valóban az emberi észnek sajnálatraméltó eltévelyedése ez, a melyet érdeme szerint kellene megbélyegezni. De nem találunk elég erős szavakat, mert az ilyen eljárás elítélésére gyenge még a legdurvább szó is 1' „íme — jegyzi meg a Sl. Tyzd. — a sovén agyvelő betegsége. Akad véletlenül Zemplénben pap, a ki írásban is szól híveihez, azon a nyelven, a melyet ezek megértenek. Okos emberek ítélete szerint ez vajmi természetes dolog. Ám a sovén lármázok szerint hazaárulás. Vigyázzatok tehát jó emberek: a mit e hazafiak ezentúl hazaárulásnak kiáltanak ki, azt tegyétek, mert az jó és illő. A sátoraljai tökfilkó pedig iratkozzék be az őrültek házába". 2. A „Straz na Sione* pedig igy ír. „A sáros-zempléni esperességböl. Szörnyű s hallatlan dolgok történnek itt. 1. Szebenben, a tót egyházban, a mely 752 lelket számlál, holott a német egyháznak ott csak 198 híve van, Dianiska Albert lelkész halálával a múlt éven megüresedvén a papi hivatal, a hívek új papválasztásra készültek, a mi természetes is, mert a zsinati törvény rendeli az új lelkésznek az özvegyi félév alatt való megválasztását, de Zelenka püspök úr azt nem engedte meg, mert hogy az egyházkerület határozata értelmében Szebenben a tót egyház megszűnik létezni s valami missiói körré kell átalakulnia; nem akarta pedig ezt megengedni dacára annak, hogy az egyház egyhangúlag elhatározta, hogy továbbra is önálló egyház akar maradni. Nos urak, mondják meg hát, micsoda s hol is vagyon az a mi autonomiánk? 2. Még szörnyűbb dologról ír ez esperességböl a „Slov. Tyzdennik" c. lap... (Itt elmondja kivonatban a fenti közleményt s aztán így folytatja:) „Tehát a helyett, hogy azt mondanák neki, (t. i. Kozlay lelkésznek), hogy a tótoknak a tót konfirmációi emléklapra tót aláírást is adjon, a mi csak illő és természetes dolog, pánszlávizmussal vádolják meg őt s a szégyen bélyegét ütik reá Kíváncsiak vagyunk, vájjon mikép fogja megvédelmezni Zelenka püspök úr e kiáltó igazságtalansággal szemben a pazdiesi tót egyházat, valamint saját papját, Kozlay Józsefet. A mult zsinat alkalmával többször voltunk tanúi annak, mikép adott nyilatkozatokat, hogy ő sohasem engedi meg, hogy a tótajkú hívekkel e tekintetben igazságtalanság történjék, nehogy vallásosságuk gyakorlásában esetleg megrövidíttessenek. Sőt, hogy azon lesz, hogy a jövendő tót papoknak és tanítóknak alkalom adassék magok kiművelésére abban a nyelvben, a melyben a nép között hivataloskodnak. íme elszedik már a nép templomát és istentiszteletét, támadják még a tótnyelvű konfirmációi emléklapot is : hát bizony a püspök úrnak most nagyon jó alkalma volna védelmébe venni a saját híveit és megtámadott paptársát s tettel bizonyítani fenti ígéreteit". Nem szándékunk a kétszeresen is apostrofált tiszakerületi püspök védőügyvédjévé csapni fel, meg lévén győződve, hogy a nemes püspök teljes öntudattal viseli a felelősséget minden egyházkormányzati ténykedéseért s illetékes helyen és időben számot is tud adni teljesen minden lépéséről. Arra sincs szüksége, hogy bizonyos dolgokban kifejtendő tevékenységére, avagy adandó nyilatkozatára nézve bárkinek kihívására avagy tanácsadására szoruljon. Azért a „Straz na Sione" c. egyházi lapnak a kisszebeni ú. n. „tót" egyház ügyében felhozott panaszával nem is óhajtunk ezúttal foglalkozni, meg lévén győződve, hogy ez ügy más, mint igazságos és egyházalkotmányszerű elintézést nem nyerhet. Nem hallgathatjuk el azonban a felett való csodálkozásunkat, hogy nevezett laptársunk, bárha ismeri is a lelkészválasztási határidő tekintetében a zsinati törvényt, mégis arról, hogy ugyancsak e zsinati törvény alapján nemzetiségi megkülönböztetésről az egyházak között beszélni nem lehet s nem is szabad, tudomást venni nem akar. A mi egyébként épen nem jelenti azt, hogy a hol pl. a hívek tót anyanyelvűek, ott tótul nem kellene, vagy nem volna szabad prédikálni. Minket ezúttal csak az a pazdiesi eset érdekel és pedig nagyon is érdekel. Mert ez eset egyáltalán nem áll elszigetelten, hanem más és más alakban előfordul elég gyakran és pedig — őszintén kimondjuk a szót — szégyenére az evangelikus magyarságnak s nagy kárára evangeliomí egyházunk benső békességének s a benne ápolt hazafiságnak. Miről is van itt voltaképen szó? Egy evangelikus lelkipásztor, kit a gondviselés tót ajkú nép lelki vezetőjévé tett, gyülekezetének gyermekeit megkonfirmálván, arról nekik tót nyelvű emléklapot állított ki. Ily emléklapok kiállítása igen szép és paedagogikailag igen helyes dolog s mert céljok az, hogy birtokosukat folyton arra intsék, hogy az egyháznak egykor adott hűségigéretökhöz hívek maradjanak mindhalálig, s mert konfirmációi