Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-05-05 / 19. szám

194 1905 újságokban részletessen leirt párbajok adnak, talán eltűnnék, ha ez a lovagiasság nem volna olyan nagyon olcsó. Természetes azonban, hogy a szigorított törvények sem képesek a párbajt megsemmisíteni. Ezt a sajátságos önbíráskodást a becsület védelmévé a társadalom találta fel, a társadalom szentesítette, tehát a társadalomnak kell azt megszüntetni. De az bizonyos, hogy a társadalom is csak akkor lesz képes a párbaj ellen eredménynyel harcolni, ha mégerősödik épen a műveltek körében az erkölcsi érettség. A fő az, hogy a társadalom belássa a becsület és párbaj ellentétességét s megértse, hogy erkölcsi kincsért erkölcstelen eszközökkel harcolni nem lehet. Ha azonban azt akarjuk, hogy a párbaj megszűnjék, gondoskodnunk kell a becsület más módon történő megvédelmezéséről. És nem elégedhetünk meg azzal, ha a büntetőtörvénykönyv az eddiginél nagyobb védelmet biztosít, hanem kell gondoskodnunk arról is, hogy azok a sértések, melyeknek a modern becsület a mai társadalmi életben ki van téve, társadalmi úton orvosoltassanak. Ezen az alapon áll az a széleskörű mozgalom, mely hazánkban a párbaj ellen megindult. Az a szabályzat, — mely itt fekszik előttem, melyet a magyar párbajellenes szövetség állapított meg az ú. 11. becsületbíróságokról, valóban ügyeimet érdemlő. Azokat az összeütközéseket, melyek megoldásukat azelőtt párbajban találták meg, a becsületbíróság elé utasítja. Tagjai a társadalom erre hivatott körei által jelöltetnek ki. (4. §.) Ez a bíróság lehetővé teszi, hogy bárki is, ha becsületében sértettnek érzi magát, elégtételt keressen és pedig nem a párbaj, hanem a tényállás pártatlan megvizsgálása s a megállapítandó elégtételadás által. (17. §. b). Az a körülmény, hogy a becsületbíróság a társadalom előkelő, vezető köreiből nyeri tagjait, azon körülmény, hogy ez a bíróság az állami bíróságoktól és közigazgatási hivataloktól függetlenül, (1. §.) kizárólag a becsületügyek elintézésére szolgál, s hogy vizsgálatai előtt írásbeli nyilatkozatot kíván a felektől, miszerint a becsületbíróság határozatát kötelezőknek ismerik el (6. §. b) remélni engedi, hogy a törekvést legalább némi siker koronázza. De az bizonyos, hogy a párbajkérdésben ez az egy tényező tartós változást még nem hoz létre. A becsületbíróságnak csak akkor lesz alkalma hivatását teljesíteni, ha az emberekben megerősödik az a meggyőződés, hogy a párbaj az erkölcsileg művelt emberhez méltatlan s annak a becsülethez semmi köze sincsen. E nélkül az egész mozgalom az idő múlásával a megvalósulatlan ideák végtelen számát növeli. A párbaj megszüntetésében nagyon sokat tehetnek azok, kik a művelt társadalomban vezető szerepre vannak hivatva. Tulajdonképen az ő állásfoglalásuk a párbajjal szemben tehet legtöbbet. Jellemük, becsületük, bátorságok elég biztosíték, hogy az, a mit a társadalmi életben becsületsértésnek neveznek, nem követeli meg a párbajt, s hogy a síkra kiállás megtagadása semmiképen sem érinti a becsületet. Csakis így bírható rá a társadalom, hogy tagjaival szemben ezt az elleninondásos inmoralitást ne követelje. De a teljes siker érdekében okvetlenül szükséges, liogy a párbaj alól való fölmentés, illetőleg a párbajtilalom minden emberre kiterjesztessék, a társadalom azon külön körére is, mit hadseregnek nevezünk. A becsület egyetemes fogalma és a párbaj céltalan volta ő előttük is épen úgy érvényben áll, mint minden polgári ruhába öltözött ember előtt. Külön katonai becsület nincsen, a becsület rájuk vonatkozólag is nem más, mint a hivatással járó kötelességek hív teljesítése. De valóban ezen kötelességek között sohasem foglalhat helyet az a követelés: állj ki a síkra s egy sértésért kockáztasd életedet. Ennél többet kíván a haza azoktól, kiknek vérével védi szabadságát/ És hogy a párbaj eltörlése a hadsereg körében nem oly lehetetlenség, mint a minőnek legtöbben gondolják, legyen szabad annak a nagy népnek példájára hivatkoznom, melynek társadalma és hadserege egyaránt tiszteletet ébreszt mindenkiben: az angol népre. Az angol nemzet, melytől a gentleman fogalmat átvettük s melynek előkelő gavallérságát ma is mindenki követésre méltónak tartja, — a párbajt nem ismeri. Hogyan és miképen szűnt meg ez a társadalmi betegség, a történelem megmondja. 1844 március 11-én Viktória királynő férjének, Albrecht hercegnek kezdeményezésére a hadicikkelyekhez a következő pótlékot függesztette: „becsületes ember jelleméhez méltó, hogy az okozott jogtalanságokért és sérelmekért bocsánatot kérjen és késznek nyilatkozzék az elkövetett igazságtalanság jóvátételére. Ép úgy kötelessége a másik félnek, hogy a megkövetést nyíltan és őszintén elfogadja. Minden tiszt, a ki kihívást küld vagy elfogad, vagy a kinek párbajról van tudomása s azt megakadályozni nem törekszik, a ki a kihívás el nem fogadása miatt szemrehányást tesz, vagy a ki a felmerült ellentét tisztességes kiegyenlítésére vonatkozó javaslatokat el nem fogadja: a katonai bíróság által rangjától megfosztandó és a bíróság belátása szerint büntetendő". Méltó ez a cikkely az elmélkedésre! De mikor lesz meg nálunk a kellő erkölcsi érettség hasonlónak kimondására?... Angliában Albert herceg megalakította a párbaj-ellenes szövetséget, de) abból a hadsereget nem zárták ki, hanem már az első évben 67 tábornok tagja volt. Ott tehát a tiszti becsület összefér a párbajellenességgel.* És hogy ez nem pillanatnyi felhevülés gyújtotta szalmaláng, hanem egy müveit nép erkölcsi érettségének megnyilatkozása volt, azt mutatja az a szigorúság, melylyel a hadicikkely rendelkezéseinek érvényt szerzett. Az 1881-iki Army act 38. §-a rangfosztással fenyegeti a tisztet, bebörtönzéssel a katonát, a ki párbajoznék, vagy másnak párbajában részt venne. (Lásd ez adatokra nézve Vámbéry Rusztem: „A párbaj Angliában és nálunk.") És ennek a hatalmas társadalmi actiónak megvolt az eredménye Manapság Angliában nem ismerik a párbajt. És mégis, — óh csodálatos jelenség, — az angol gavallér párbaj nélkül is gavallér s ha nem is áll ki a síkra, becsületét mégis képes megvédelmezni. Vájjon szabad-e társadalmunk szebb jövőjének képét e nép történetében keresni? Vájjon a tökéletesedés útja, mely az erkölcsi törvénynyel, jogrenddel és természetes észszel ellenkező párbajt nem ismer, ezen irányban van-e kicövekelve ? Feleletet a jövő ad. De egyet ne felejtsünk! Angolországban a szigorú intézkedések megkönnyítették a párbaj elnyomását, de ezek maguk még nem szüntették meg. Az intézkedések szentesítését a társadalom erkölcsi érettsége adta meg. Azt hiszem, ha megragadunk is minden eszközt, melyet alkalmasnak ítélünk a párbaj megszüntetésére, — ha a büntetőtörvénykönyvnek a párbajra vonatkozó néhány lapja kiszakíttatik is, s az igazságszolgáltatás nem legyezgeti a gavallérbecsület rabszolgáit a kiváltságos gavallérbiintetéssel, azért még mindez nem elég! Az az erkölcsi * Érdekes a hadügyminiszternek néhány héttel ezelőtt megjelent rendelete, mely szerint „a nem tényleges szolgálatban levő tiszteknek, hadapródoknak és ezekkel hasonló állásúaknak az Országos Párbajellenes szövetségbe való belépést megengedi. De itt csak a belépés van megengedve, megtiltva nincsen semmi sem. E^s az engedély csak a tartalékos tisztekre szorítkozik, a tényleges szolgálatban levőkre nem terjed ki. Vájjon becsületük különböző ?...