Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1904-12-25 / 1. szám

1904 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 14 ség feloszlatására vonatkozólag és az egyes esperességek nyilatkozatai, miszerint szívesen befogadják a hozzájok jövő egyházakat. Köszönetet szavaznak Draskóczynak is templomi gyönyörű imájáért. Felolvassa Beller az esperesség évi számadását. E szerint volt ezen évben 6006*99 K bevétel, 5766"93 K kiadás 240'06 K maradvány; 300 K fogyás a tavalyihoz képest. Felolvassák a gyámintézeti pénztár számadását is, mely 278'93 K készpénzt mutat fel. A két pénztárosnak dr. Alexy Jánosnak és Szlabey Mátyásnak a felmentvényt megadják és nekik köszönetet szavaznak. Az esperességi alapok, pénzek, levéltár, könyvtár, pecsétnyomó hováfordítása tekintetében a gyűlés egyhangúlag következőkben határozott: a Malatinszky-alap 437 kor. 94 fillérrel, a gyámintézeti pénz 278-93 K a sárosi esperességnek adandó ; a fenmaradó 1158'71 K pénztári vagyon a levonásokkal vagy 1000 korona az eperjesi ev. theologiának adandó egy hittanhallgatónak stipendiumul első helyütt egynek, ki a VI szabad kir. városi esperességből való. A levéltár, könyvtár maradjon az eperjesi kollégium birtokában egy szekrényben, hol január 1-től a pecsétnyomók is lesznek elhelyezve. Mayer theologiai tanárnak a levéltár rendezése és őrzéseért jegyzőkönyvi köszönet szavaztatik. Szlabey indítványozza, hogy a Zsedényianumra már ajánlott két tanító újból ajánltassék. Draskóczy, mint lelépő jegyző, kívánja, hogy Isten áldása legyen az esperesség egyházain. Vezérelje őket az új keretben is a régi erős hit és lángoló honszerelem. Bruckner igazgató indítványára a búcsúzó elnökségnek jegyzőkönyvi köszönet szavaztatik mindenkor tanúsított bölcs vezetése és tapintatos ügyvitele miatt. És ezzel az esperes forró imájával ez a történelmi nevezetességű temető utolsó gyűlése a VI szabad királyi városi esperességnek véget ért. Déli 1 órakor 45 terítékű bankett volt az Európában, hol több felköszöntő hangzott el köztetszés mellett, Délután a kedélyes összejövetel is feloszlott. És elszéledtünk kiki az ő hónába, munkálkodni akarván míg nappal vagyon, drága Sionunk megtartásán és építésén a Jézus nevében! (R. F) IRODALOM. Carlyle Tamás Lutherről. (K. S.) Carlyle nem csupán az angol irodalom büszkesége, hanem az egész emberi nemé. Nagysága kiemelkedett a nemzeti; hatáss egy emberöltő korlátai közül. A hol csak gondolkodnak és éreznek, mindenütt vannak tisztelői. S a kik iratain végigjutottak, nem csupán a tisztelet érzésével állanak neve és munkái körül. A tiszteletnél hatalmasabb hála érzelmével. Olvasói közül, feltéve, hogy gondolkodásuk ariadne-fonalán lelkének szentek-szentjéig eljutottak, egyetlenegy sincs, a ki legalább egy termékenyítő gondolatot, egy nemes érzést ne köszönne néki. Britannia népe még életében elhalmozta a csodálat és nagyrabecsülés jeleivel; úgy tekintette, mint első íróját, a kit az edinburghi egyetem rektorává a nagyhatalmú Disraelivel szemben óriási többséggel választottak meg. Még pedig olyan időben, a mikor Disraelit nem csupán egyéni értéke ajánlotta, hanem egyúttal állása is, mert akkor a brit világbirodalom kormányelnöke volt. Azonban az eredetiség, az írói őserő oly elemi erővel lobbant föl Carlyleben, hogy az angol és skót nép, mely örömest gyújt áldozati tüzet a kiváló egyéniségeknek, lelke varázsától megbűvölve, neki ítélte a pálmát minden élő nagysága felett. Irodalmunkban sem ismeretlen Carlyle neve. „A franczia forradalmat", egyik legértékesebb munkáját, még a hetvenes években lefordította Baráth Ferencz, Nagy Frigyesről szóló tanulmánya sem ismeretlen. Korszakos müvét, a Hösök-et csak pár éve adta ki szép fordításban a Magyar Tudományos Akadémia. Ez a munkája Carlyle világnézetének, főkép történetfilozófiájának symbólikus jelentőségű irata. Az ő hitvallása szerint a történelem az embernek története, igazabban annak története, a mit az ember e világon véghezvitt. Más szóval, a világtörténelem a hősök története. Szerinte vannak emelkedő pozitív és hanyatló negativ korszakok. A pozitív korszak a hősök korszaka; Carlyle nem csupán a katonát, a honfoglalót s az államférfit nevezi, hanem a szellemi hősöket is, a kik nemzetük és koruk belső életének medret vájnak, lelkét tartalommal, hittel, érzéssel megtöltik. Ily emelkedett felfogásban hős Mahomet, a ki a prófétának, Dante és Shakspere, a ki a költőnek, Luther és Knox, a ki a papnak, Johnson, Rousseau, Burns, a ki az írónak eszményét testesítette meg. Mellettök a közfelfogás szerint való hősöket, a világi uralom és külső társadalmi rend megalkotóit, legklasszikusabb képviselőiben, Cromwellben és Napoleonban személyesíti meg. Carlyle Luthert a világtörténelem egyik legnagyobb alakjaként ünnepli. A hazugság, bálványimádás ostorát látja benne. Az emberi nemet megszabadította a hit, vallás és élet üres formuláitól, a melyek a lényeget mindig megölik. Carlyle kétféle bálványimádást ismer. Az őszintét és képmutatót. A középkor katholicizmusa például minden tévelygése mellett is tiszteletreméltó, mert őszintén hitt a maga fetisében, bálványában, egyházában, pápájában, szerzetesében, miséjében s mert őszintén hitt, boldogságot, megnyugvást is talált benne. A XVI. század elején azonban mindez hazugsággá vált; a nép szeme a fétist — miután hitványságáról meggyőződött — kezdte csupán fadarabnak látni. Luther pedig határozott hatalmas szóval kifejezte nemzedéke sejtelmét és titkos gondolatát. Ekkor is voltak még őszinte bálványimádók az együgyű nép körében, mely testi szemének inkább hisz, mint lelki szemének. A hazugok azonban csak érdekből, meggyőződés és hit nélkül ragaszkodnak a megelőző kortól örökölt formulákhoz. Amazokat Luther felvilágosította, meggyőzte, az utóbbiak ellen prófétai szent haragjának ostorával fordult. „ Azt találom — írja Carlyle — hogy Luther bálványok rombolója volt, épp úgy, mint minden más próféta. A koreidáknak fából és méh viaszból csinált bálványai nem voltak gyűlöletesebbek Mahomet szemében, mint Tetzelnek birkabőrre tintával írt s a bűnbocsánatot adó cédulái Luther szemében. Minden hősnek minden időben és helyen, minden körülmények közt az a sajátsága, hogy visszatér a valósághoz, hogy magukra a dolgokra s nem azok külső látszatára támaszkodik. Összhangban azzal, hogy a dolgok fenséges valóságát szereti és tiszteli, kifejezetten vagy mély szótalan áhítattal épp úgy válnak előtte tűrhetetlenekké és undorítókká a dolgoknak külső üres cafrangjai, legyenek azok bármily rendszeresek, tetszetősek, koreisák vagy conclavek által szentesítettek. A protestantizmus is egy próféta munkája: XVI. század profétaműve. Egy régi, hamissá vált bálványimádásszerü dolognak becsületes szétrombolásához az első lökés; előkészítése egy új dolognak, a melynek igazán és valóban isteninek kell lennie. Carlyle a protestantizmusnak nagyszerű emléket állít fejtegetésében, Szerinte egy szikrányit sem ellenkezik az úgy nevezett „hőskultuszszal." Az egyéni véleményszabadság korszakát teremtette meg; ledöntötte a szellemi felsőségek bitorolt trónjait; minden tekintélynek sírját megásta. Azonban csak a hamis, jogtalan uralom ellen lázadt fel; anarchiát nem hirdetett, ellenkezőleg, az igazi, uralkodó Felségeket visszahozta trónjokra, Krisztust a pápa helyébe, az evangéliumot a dekrétumok, kánonok helyébe. A reformáció nem alkotott újat, csak visszatért s visszavezette az emberi nemet a valósághoz. Az egyéni vélemény szabadságának minden időben léteznie kellett; Dante a maga katholicizmusában is tisztán látó lélek maradt,