Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-04-21 / 17. szám

I. év. Budapest, 1905. április 21. 17. szám. EVAKELIKUS ŐEÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL I HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 8 kor., félévre 4 kor., negyedévre 2 k. A „Hivatalos Közlemények" melléklettel egész évre 10 kor., félévre 5 kor, negyedévre 2.50 kor. — A Hiv. Közi. a főlap nélkül egész évre 4 kor. — A Hiv. Közl.-t az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Ára az Őrálló megrendelőinek 2 kor., kiilön 4 kor. TARTALOM: Mária Magdolna. Dr. Masznyik Endre. — Zarándokút Nyugatra. Kovács Sándor. — Külföldi krónika. A christian Science ! — Egyházi élet. — Irodalom. Csokonai Vitéz Mihály. Albert József. — Pályázatok. — Nyilatkozat. — Szerkesztői üzenetek. — Húsvéti melléklet : Húsvét. Poszvék Sándor. — Oltárképek. Stromp László. — A wittenbergi lelkészi seminarium. — Büntetőjog és keresztyén erkölcs. Dr. Eöttevényi Nagy Olivér. — Pálffy Katalin. Kovács Sándor. — A párbaj. Kapi Béla. Mária Magdolna. „Elméne Mária Magdaléna hirdetvén a tanítványoknak, hogy ő látta az Ürat". Ján, 20. 18. A nagy páska-sabbat elmúlt. Ősi szokás szerint megülték mindnyájan, megülte azt Mária Magdolna is. Hanem azután be sem várva a hét első napjának reggelét, mély gyászba öltözve még az éjszakának vadján sietve kirnéne az arimatbiai József nyaralókertj^be, a mely ott a Golgotha oldalán, a vesztőhely közvetlen szomszédságában terült el s egész a herodesi palota tornyos várfala aljáig nyúlt le. Kék kaktusok és áloék, haragoszöld cédrusok s fügefák között kanyargó utakon egyenest a sziklába vájt családi sírbarlanghoz tartott, hogy — a, mire a nagy ünnep miatt még ideje és alkalma sem volt — megadja mindennél drágább halottjának a végtisztességet, hogy drága mirha és aloe kenettel bebalzsamozza őt. Oh jaj, hogy még ezt sem tehette meg! A sír már üres volt. Véghetetlen fájdalmában felsikoltva futva-fut hát Péterhez s Jánoshoz és zokogva mondja nékik: „Elvitték az Urat és nem tudom hová tették!" A tanítványok rémülve hallják a döbbenetes hírt s nyomban vele együtt a sírhoz sietnek és látva, hogy az Úr valóban nincs ott, megtérének övéikhez. Mind elmentek, csak ő, Mária Magdolna, a hü lélek nem tudott megválni attól a helytől, hová az ő Urát, élte üdvét, üdvösségét helyezték. Ő „sírván áll vala a barlangon kívül és a hideg sziklafalhoz támaszkodva és fejét előrehajtva könnybe lábadt szemmel merőn az ürességbe nézett. Hátha mégis ott találja, hátha mégis, ha holtan is, újra megláthatja ! És — csodás jelenés! — a mint így fájdalomtól szinte kővé meredten néz, néz, — íme ott, hol Jézus teste feküdt, két angyalt lát, egyet feje, mást meg lába felől és hallja hangjukat is. „Aszszony mit sírsz?" Mit sír?! Avagy nincs-e neki siratni valója? „Elvitték az én Uramat és nem tudom hova tették". Szól, — s ösztönszerűleg hátrafelé tekint. Pitymallott. A rózsás hajnal pírja köszöntötte. Talán, hogy szíve mélységes fájdalmát égi fénybe vonva megdicsőítse, avagy, hogy hírt mondjon a közeli nagy örömről, a melybe tán a szíve is megreped. Mit tudja ő ! A nap első sugarára a szürke köd foszladozik és ím előtte áll egy ismeretlen férfialak. Nézi, nézi, de nem ismer reá. Talán a köd, avagy omló könnye miatt. És az az ismeretlen is ugyanazt mondja: „Asszony, mit sírsz?" „Kit keressz?" — Mit feleljen neki? ezen tépelődik, mikor nagy hirtelen egy reménysugár villan fel szívében. Hátha ez az ember, ki azt mondja, hogy ő volna a kertész, megkönyörül rajta és útbaigazítja! „Uram! — könyörög — ha te vitted el őt, mond meg nekem, hová tetted és én elviszem őt!" 0 elviszi, hogy holtan bár, de az övé legyen örökké ! Oh mely hűség, mely mélységes szeretet! Megostromolja magát az eget is, — e hűség, e szeretet megnyitja a sírt is, győz a halálon is. S győzött. Csak egy, egyetlenegy ismerős szó s a fájdalom kötelékei mind megoldódnak s mennyei örömtől ittasul meg a szív. E szó : Mária! — annak ajkáról, a ki maga feltámadás és az élet! Kereste és meg is találta az Urat, mert nagyon szerette. Mária Magdolnán beteljesült, hogy: „Az Istennek azon szeretetéről, mely vagyon a Jézus Krisztusban, sem magasság, sem mélység, sem élet, sem halál, sem semmi teremtett dolog el nem szakaszthat". Örök kapocs az. Ezt érzi, tudja ím már, azért ama szóra, ő is csak