Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-04-07 / 15. szám

1905 143 jegyzőktől nyolc középiskolai osztály elvégzését kivánja s azután bocsátja jelöltjeit közigazgatási tanfolyamra. Ez intézkedés szakszerűségét nem teszem szóvá, de hogy vele a jegyzői kar általános míveltségének emelése jár, azon senki nem kételkedhetik. így — pusztán az elvégzett iskolák, osztályok számát tekintve — falun a jegyző egy évtized alatt a tanító elé kerül társadalmi súly dolgában, noha a tanító munkája felsőbbrendű. A gazdatisztek is előre törnek s joggal vártuk volna, hogy a tanítóság maga veti fel ezt a kérdést és sürgeti a műveltségi rangemelést, a tanítóképzés korszerű reformját. Erre a pápai nagy gyűlést, a hol a papok közül is szép számmal voltak jelen, alkalmasabbnak tartottuk volna, mint az egyházmegyei tanítógyűléseket, a hol a hozzászólni tudók kisebb száma miatt nehezebben alakulhat egészséges közvélemény. Azt a felhevűlést, a mit a Dunántúl tanítósága e gyűlésen tanúsított s a mi a távolabb állókban is tiszteletet keltett, nem lett volna szabad pusztán a kataszteri jövedelembecslésért párologtatni el. Ily gyűléseknek, ha maradandó hatásra tartanak számot, nagy eszmei célokat kell zászlajukra tűzniök s azokért harcolniok. Nem az anyagi kérdések teljes kizárását értjük, hanem a javadalom kérdésének eszmei szempont alá helyezését; a tanítóság összes anyagi s erkölcsi érdekeinek a nagy míveltségi feladatokkal való összhangba hozását; a nevelésügy és iskoláink egyházias jellemének az állami ellenőrzés mellett tökéletes biztosítását. Egész sor nagy kérdés bukkan fel lelkünk előtt, a minek megvitatásával a pápai gyűlés adós maradt. Föl sem vetették előtte. A fizetésrendezés dolgában sem tudott igazi, hozzá méltó álláspontra jutni. Ily nagygyűlés manifestatioszerű nyilatkozatának az a határozat édes kevés, — másrészt, mivel első sorban anyagi javítást sürgető tanácskozás volt, — a tanítói kar mozgalma veszített nimbuszából. Ily gyülekezeteknek erőt, tekintélyt pusztán eszmei célok, ideális törekvések adnak. Q. TÁRCA. Hermás Pásztorából. Második példázat. Mikor egyszer a mezőn járkáltam s a szilt meg a szőlőt nézgéltem s azokról meg a gyümölcseikről okoskodtam, megjelenik nekem a Pásztor és azt mondja : — Mit okoskodol magadban a szilről, meg a szőlőről? — Azon okoskodom, mondám, hogy egymáshoz simulnak. — Ez a két fa, úgymond, az Isten szolgáinak a példaképe. — Szeretném e két fa képiességét ismerni, a miről beszélsz, mondám én. - Látod a szilt, meg a szőlőt? kérdi ő. — Látom, uram, mondám. E szőlő, úgymond, gyümölcsözik, a szil meg gyümölcstelen fa. De ha a szőlő fel nem kúszik a szilre, akkor a földön fekve az sem képes teremni, de ha hoz is valamit, hasznavehetetlen, mert nem kapaszkodott a szilre. A mikor hát a szőlő a szilre kúszik, maga helyett is, meg a szil helyett is gyümölcsözik. Látod most már, hogy a szil is hoz gyümölcsöt, nem is kevesebbet, de sőt többet, mint a szőlő. — Hogyan, uram többet? — Mert, úgymond, a szilre kapaszkodó szőlő több és szebb gyümölcsöt hoz, míg ha a földön kúszik, keveset és hasznavehetetlent. Ezért ez a példázat az Isten szolgáira, a szegényre, meg a gazdagra vonatkozik. — Hogyan, uram, kérdém, magyarázd meg nekem ? — Halljad, mondá. A gazdagnak sok kincse van, de, mert figyelmét a gazdagságára irányítja, az Úrnak dolgaiban szegény, s vallástételben az és Úrhoz intézett imádságokban túlságosan szűkölködik, s ha mije van is, jelentéktelen, gyarló, magasba törő ereje sincsen. Mikor hát a gazdag a szegényt felkeresi s annak szükségeit kielégíti, abban a hitben teszi azt, hogy a szegénynyel szemben tanúsított eljárásának meglesz a jutalma Istennél. Mert a szegény vallástételben és imádságban gazdag s az ő imádságának nagyobb az ereje az Úrnál. Ezért segíti a gazdag a szegényt habozás nélkül. A szegény meg a gazdag által megsegítve, imádkozik, hálát adván az Istennek azért, a ki neki ajándékot ád. Amaz buzgólkodik hát a szegényért, hogy ez életben hiánytalan legyen. Mert tudja, hogy a szegénynek háladása kedves és gazdag az Isten előtt. Együttesen végzik hát a munkát ; nevezetesen a szegény azt űzi, a miben gazdag, az imádságot, s így azt adja vissza az Úrnak, a mit tőle ajándékba vett, a gazdag meg szintén a mit az Úrtól vett, a gazdagságot osztja meg a szegénynyel. S ez a cselekedet az Isten előtt becses és kedves, hogy gazdagságával okosan bánt el s a szegénynek is juttatott az Ur ajándékaiból s szépen teljesíté az Úr szolgálatát. Az emberek úgy látják, hogy a szil nem gyümölcsözik, s nem látják be és nem értik meg, hogy a mikor szárazság áll be, a szil a maga nedvével táplálja a szőlőt s a szőlőnek kellő nedvessége lévén, kétszeresen gyümölcsözik: magáért, meg a szilért. így a szegények is, mikor a gazdagokért Istenhez imádkoznak, akkor azok gazdagságát gyarapítják, s viszont, mikor a gazdagok a szegényeknek a szükségeseket megadják, azok lelkét táplálják. így egymással társulnak az igaz munkálására. A ki így cselekszik, nem hagyja el az Isten, hanem be lesz írva az élet könyvébe. Boldogok, a kik tudják és megértik, hogy az Úrtól gazdagok 1 Mert a ki így gondolkodik, képes is valami jónak véghezvitelére * Raffay Sándor. OKTATÁSÜGY. A dunántúli tanítók pápai gyűlése. Szép emlékű napja volt a dunántúli evang. tanítóságnak márc. 22-én, mert e napon tartotta első kerületi közgyűlését a dunántúli evang. tanítóság egyházkerületünk középpontján,Pápán. A közelből s távolból összegyülekezett tanítói kar márc. 21-kén este ismerkedőre gyűlt egybe a pápai „Griff" szálló nagy termébe, a hol a más napi teendőkről folyt szó a 200on felül összesereglett tanítók között. Másnap 9 órakor a pápai gyülekezet új tanácstermében gyűltek össze, hol buzgó ének és imádság után Mohácsy Lajos gergelyi lelkész üdvözölte a tanítói kart s megköszönte a tanítók ügybuzgóságát, hogy ily szép számmal jelentek meg felhívására e közgyűlésen. Erre Sass István surdi tanító, a somogyi tanítói kör elnöke, díszelnök és korelnökök, valamint jegyzők megválasztására hívta fel kartársait. A gyűlés díszelnökévé nt. Szalay Ferenc veszprémmegyei esperest választotta meg, a kit a gyűlésre Gyurátz Ferenc püspökkel együtt küldöttség hivott meg. Mig a küldött* Mutatvány szerzőnek Űj-Testámentomi Apokryphusok c. munkájából, a melynek tervét lapunk mult számában ismertettük.