Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-03-31 / 14. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 135 juk csak el, hogy az egyetemen tényleg helyet találná­nak a r. kath. íacultás mellett még az evang., a ref., az unitárius, a görög és a zsidó theol. facultások is. No hiszen, ez lenne ám az igazi Babylon ! Pedig hát törvényes joga valamennyinek kétségbevonhatatlan. Aztán gondoljuk, ha úgy ez a 6 felekezeti facultás összefogna a más három ellen! Vagy ha úgy összetűznének egy­mással s mindegyik a maga már bírt vagy még felfede­zendő jelvényeit az egyetem termében kitűzetni akarná! No az lenne ám a szép embléma-gyűjtemény ! Csudájára járnának külföldi tudósok s Budapest oly specialitással bírna, a mely őt tán egyenesen a curiosumok városává avatná. Hát hiszen ebből tán haszna volna a forgalom­nak : de aligha a tudománynak s még kevésbbé a keresztyén szeretet nagy ethikai törvényének. Mindezekből folyólag meggyőződésünk, hogy a felekezeti theol. facul­tásoknak az egyetemre való bevitelével szemben magok az ottani tudományos facultások, a jogi, orvostudományi és bölcseleti tiltakoznának a leghatározottabban: — így hát mi, a midőn a prot. theol. facultásnak az egyetemen való megteremtését sürgetjük, oly szekér után futunk, a mely minket ugyan soha fel nem vesz. Azért a „keresztmozgalom" tanítson bennünket is magunkbaszállásra. Igyekezzünk a mi theol. facultásun­kat a magunk spheráján belül megteremteni, azon alapon s azon eszközök felhasználásával, a melyeket nékünk az Egyházi Alkotmány és az 1848: XX. t.-c. nyújtanak. Egyébként e tanúságot itt csak „per tangentem" érint­jük, elmondtuk már idevágó véleményünket ismételve élőszóval is, írásban is, alkalomadtán el fogjuk még mondani körülményesebben s bővebben indokolva is. A jelen concret esetre visszatérve, komoly meg­győződésünk, hogy nekünk egyedüli feladatunk s az egyedüli helyes és célravezető út és eszköz — a róm. kath. theol. facultásnak az egyetem kötelékéhói való ki­kebelezését sürgetni. Erre kötelez bennünket épen a kereszt, a mely­nek kortescélokra cégérként való felhasználását nyugodt lélekkel nézni tiltja keresztyén lelkiismeretünk szózata Stromp László. TÁRCA. II, Rákóczi Ferenc fejedelem imád­sága törökországi útja előtt. — Mutatvány Dómján Elek: „Rákóczi Önéletrajza" című fordítás­művéből. — A fejedelem a magyarországi háború kezdetének leírása után így imádkozik : „íme ez a kezdete a magyar háborúnak, a szik­rából élesztett tűznek, a mely a te irgalmas, vezérlő és megsemmisítő kezed alatt két esztendeig tartott; e háború leírásának folytatását felfüggeszteted velem most, a mikor e magányból kiszólítasz és a mint látom, e színjátékot fel akarod újítani. Fogadd el tehát, ó imádandó gond­viselés, melynek gyermekéül magamat dicsekedve vallom, ezeket, a melyekhez a te tanácsodból hozzáfogtam azért, mivel úgy hittem és hiszem is, hogy az olvasóknak a te imádásodra való serkentésére írom. Ez az én magá­nos életem műve, a melybe XIV. Lajos király halálával, kit atyául adtál számkivetettségemben, engemet elhívtál. Alázatos megemlékezéssel vallom meg, hogy méltatlan voltam lelki vígasztalásaidra, melyekkel napjaimat meg­áldottad ; dicsőségemet lelem azokban, mint a te ado­mányaidban ; bocsáss meg, ha azokkal visszaéltem. Hogy ha csak az emberi okosságot, az emberi méltóságok hiábavalóságait, veszedelmeit és állhatatlanságát fontolom meg, édesebb lenne nekem, megvetve mindent, e magány­ban visszamaradnom, de ha elfogadtam az édeset kezed­ből, miért utáljam meg az általad nyújtott keserűséget? Távol legyen ez Uram tőlem, kit három esztendeig e hajlék * szerzeteseinek szent példáival, gyóntatom okta­tásaival, végül a te igéiddel azért tanítottál, hogy ismer­jem kötelességeimet, a melyeknek követésére egy keresz­tyén embernek késznek kell lennie. Számkivetett vagyok, fejedelemségemtől, alattvalóimtól megfosztottak, pedig megesküdtem színed és szentjeid előtt, hogy sohasem fogom őket elhagyni; fiaim árvák és koldusok, te esz­közöket nyújtasz nekem hazám, alattvalóim és gyerme­keim felszabadítására és annyi ezer léleknek a nemzetek fogságából való megmentésére. Meghaladja, megvallom, az emberi fogalmat a szerencsés vég reménye, de ha ez az akadály nem volna, édes volna nekem és nem nehéz, a mi most nekem felajánltatik; kértelek és ese­dezem hozzád : ne engedd, hogy csalóka remények el­homályosítsák elmémet, mely egyedül a te akaratodat kívánja követni és ezért imádkozással, böjttel, virrasz­tással és lelki komolysággal kértem kegyelmedet és kértem, hogy nálamnál méltóbb szolgáid, a szerzetesek kérjék azt tetőled — és mindezek után úgy érzem, hogy szívem megerősödik és lelkemet ragadja valami azon nehéz feladatok felé, a melyek szemeim elé tolul­nak és tárulnak; miért ne higyjem tehát, hogy a te akaratod az, hogy akarjam azokat a dolgokat, a melyek ellentmondanak a nyugalmat kedvelő önző szeretet ösz­tönének, a melyet neked áldozok, a midőn feltettem magamban, hogy azt, mint neked alárendeltet semmivé teszem. Fogadd kedvesen áldozatul akaratomat és segíts, hogy azt gondviselésed oltárán szereteted tüze meg ne emészsze, és ne tulajdonítsd vétkemül, ha megcsúfolta­tom. Igazságosak ítéleteid Uram és bármi történend is velem, feltettem, hogy mint a te kezedből jövőt foga­dom. Semmi más nem vár reám, ki a pogányok sege­delméhez folyamodom, mint álnokság, rabság, börtön, vérpad, szegénység, sebek és a balsors minden neme, a miknek elszenvedése elé megyek, minthogy így akarod, -— a benned való bizodalommal és segedelmed kérésé­vel. Nem kérdezlek tégedet, vájjon az uralkodás magas­latára, az engem joggal megillető trónusra, hazámba és gyermekeim ölelő karjai közé vezérelsz-e majd, mert egyik is a te hatalmadtól függ; a te jogod az : a mit elvégeztél; az enyém: követni, a hová vezetsz. Ezeket mondod nekem tollba, íme én leírom ; ha azt akarod, hogy véghez vigyem, itt vagyok; tudni sem óhajtom, hogy a midőn megyek, igazságod véráldozatául fogadsz-e el, vagy irgalmadnak akarsz-e példát állítani; mert egyikben is, másikban is egyformán a te dicsőséged nyilatkozik meg! Te légy az én sarkcsillagom, mikor tengereken járok, ó gondviselés; te vezetőm a harcba, te vigaszom a veszedelmekben, horgonyom a hajótörés­ben, te egyedül fáradalmaim jutalma. Csudálatos ítéle­teidre a szerzetesek e szent gyülekezetéből még egy­szer hivatkozom ; pogány népek közé megyek, elámulnak majd igen sokan, szinte megvet az egész keresztyén világ, nem gondolván meg, hogy Dávidot is a te ki­választott népedért áldozatul a körülmetéletlen philisteu­sok közé vitted; ismétlem, nem kérdem, miért tevéd ezt, nem is az emberek ítéletét, hanem a te íté­leteidet akarom követni; a te jogod elvégezni, a mit talán ezen eseményben a világ szemei elől el akartál rejteni. De hogy ha mégis azoknak dacára, a miket mondok, tőlem indulnak ki, a mikhez hozzáfogok és nem * A kamalduliak groboisi klastroma.

Next

/
Thumbnails
Contents