Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-03-24 / 13. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 126 vése : azért a te törekvésed ne legyen más, mint, liogy az egész világ folyásában csak az én munkámat lássad és szemléljed. Hamar meggyőződül majd, hogy így is lesz bölcselkedni valód elég, de bölcselkedésednek lesz méze és gyönyöre is. A könyvtárak helyett azért, a melyeknek áttanulmányozása oly fáradságos, oly meddő, sőt sokszor káros és végül mindig csalódással jár, fogadd ime ez egyetlen könyvet, a melyben minden tudománynak és bölcseségnek kincsei vannak elrejtve. (A biblia.) Grammatikád az én igémnek hallása és tanulása legyen ; dialektikád a hit az én Ígéretemben; rhetorikád az áhítatos imádság és töredelmes fohász; physikád az én világkormányzásom megfigyelése; metaphysikád a bennem való öröm; mathematikád egyrészt jótéteményeimnek, másrészt az emberek hálátlanságának megszámlálása és megmérése ; végül ethikád az én szeretetem, a mely megtanít téged minden kötelességre velem, magaddal s embertársaiddal szemben. A mit aztán e tudományokból tanulsz, ne tegyen fenhéjázóvá. Minél többet tudsz, annál szerényebb légy, mert az én világosságom csak a szerény és alázatos szívekben gerjed fel..." Valóban a világi tudomány csak kín és gyötrelem a tudás szomjas lélek számára csak „vanitatum vanitas". De tartalmassá, de boldogítóvá válik, ha melegével áthatja a vallásos hit. Vagy egy másik mutató : „A harcosok rendjénél, tapasztaltad, bátorság a főkellék, a mely az ellenség megsemmisítésére képesít. Nos légy hát te is bátor és vitéz; de bátorságodat ne emberekkel, hanem az ördöggel s világgal és saját kívánságaiddal szemben használd és igazold. Az első kettőt űzd el, a harmadikat öld meg s meglásd, hogy a hadi jutalom, a melyet tőlem kapsz, sokkal magasabb és értékesebb lesz, mint a kitüntetés, a melyet e világ harcosai és vitézei fejedelmeiktől nyerhetnek.

4

5 Hogy meg a Szerencse váráról miként oktatja ki Jézus Bujdosót, azt már a szíves olvasó megfigyelhette e lap 3. számának „Ősök mondásaiból" című. közleményében. S a kedves vendég szava — mind megannyi mennyei harmat, a világ hiábavalósága miatt kétségbeesett szívre. Bujdosó teljesen átadja magát üdvözítőjének s e percben még nagyobb világosság árad kamrájába. És íme a szanaszét heverő géprészek egyszerre összeszerkesztődnek és egy óraszerű gyönyörűséges eszköz lett belőlök, a mely a világ folyását: benne Isten kinyomozhatlan gondviselését mutatja. A lajtorják is megigazíttatnak s ott állnak a kamra felső ablakának támasztva, gyönyörűséges kilátásra csábítva a vágyó lelket. A kitépett szárnyak is újból megtollasodnak s az Úr vévén azokat, Bujdosónak adja e szavakkal: „Az én lakásom a mennyország dicsősége odafenn és a töredelmes szív alázata idelenn. Lakozzál te is velem, nemcsak a szívedben, a hova én leszállok tehozzád, hanem odafenn az én dicsőségemben is, a hová viszont te is e szárnyakon bármikor felemelkedhetsz én hozzám. így aztán állandóan együtt lakozhatunk s boldogságodnak nem lészen semmi fogyatékossága." „És én csüggtem beszédes ajakán — mondja Bujdosó — miként a gyermek édes anyja kebelén. Lelkemben mintha új élet fakadt volna. Szinte éreztem már, mint emelkedem ama szárnyakon egy fenségesebb tisztább, eszményibb

; világ felé. És szívemben egy benső édes hang súgta: „íme a régiek elmultak és mindenek megújultak." Így beszél Komenius a megtérés ós hit nagy mysteriumáról, így rajzolja meg a benső megújhodás folyamatát mélységes lélektani igazsággal és bölcseséggel. Ámde ez még csak az alapvetés. A Krisztusban újjászületett lélek számára az életben minden más értelmet, minden más tartalmat nyer, mint azelőtt: a vallásos hit szempontjából minden egész más érdekűvé lesz s mintegy megdicsőül. Komenius gyönyörűen rajzolja az átalakulást, a midőn Jézus Bujdosót elküldi, menjen az ő hívei gyülekezetébe, hol majd az új életben még inkább meg fog erősödni. Hogy pedig megismerje azokat, a kik az Úréi, másrészt pedig, hogy a világtól, a melyben megfordul, meg legyen oltalmazva, ama kantár és pápaszem helyett, a melyet előbb viselt, most reá veti az ö igáját, hogy csak őt kövesse és csak neki engedelmeskedjék s egyúttal új látócsövet ad neki, a melynek üvege a Szentlélek s foglalat az is Ő Igéje s a melyen keresztül e világhiábavalóságát s az Úr választottainak boldogságát tiszta valóságok szerint fogja szemlélhetni. Bujdosó el is indul — vissza a világba s legelőbb is odamegy a keresztyénség templomához, hogy megkeresse azt a rejtett helyet, a hol az Úr választottai lakoznak. Látócsövével meg is találja mihamar. És íme lát két kárpitot; az egyik sötét, rajta e felírás: „Világ megvetése", a másik világos és fényes, rajta a ragyogó szavak: „Krisztus szerelme". A sátor, melybe e két kárpit vezet, a „Keresztyén kegyesség" megszentelt hajléka. Csodálatos egy hajlék ! Mert valaki csak abba lépett, egyszerre mintegy elváltozott: nem volt ott többé sem bánat, sem nyugtalanság, sem békétlenség, csak öröm, nyugalom és boldog békesség. Kettős világosság ragyogja be e szent gyülekezetet, megóvva őket minden botlástól és elbukástól: az Értelem és a Hit. Mindkettőnek pedig igazgatója a Szentlélek. Innen van, hogy míg künn a világban ismeretünk csak a külsőn, az érzékin tapad meg s nem képes behatolni a dolgok lényegébe: a keresztyén hívő mindenben, a mit érzékeivel elér, Istent látja, hallja, ízleli és táplálja s e mellett teljesen bizonyos arról, hogy a mit elért, az nem hiú látszat, nem üres képzelődés, hanem a legfenségesebb valóság . . . A keresztyén hívő a kételyt nem ismeri, nem ennek kétségbeesését sem. Ő csak hisz s e hitnek boldogvilágossága a dicsőség fénysugarával árasztja el egész lelke világát. így igazolja Komenius azt a régi, azt az örök igazságot, a melyet egy nagy gondolkozó így fejezett ki: „Philosophia quaerit veritatem, theologia invenit, religio possidet". A vallásos igazság e bizonyosságában Bujdosó megérti immár azt is, hogy az Istennek szentelt szívek teljesen szabadok, éppen mert Istent szolgálják. Hogyan gondolkozik Komenius e szabadságról, azt leírtuk már e lap 6. számának „Ősök mondásaiból" c. közleményében, azért elég legyen itt a szíves olvasót Komeniusnak e mélységesen bölcs és nemes értelemben vett keresztyén lelkületű elmefuttatására utalnom. És megérti Bujdosó ugyancsak e szabadság alapján a keresztyén ember életrendjét s élettörvényét is, a mely ez egy szóba foglalható össze : Szeretet. Szeretni Istent az emberekben s az embereket Istenben. Önzés, káröröm, szeretetlenség itt egyszerűen képtelenség. „Miként a mágnesacél által megérintett tűk mind egy s ugyanazon irányba fordulnak, úgy irányul itt az Isten lelkének szeretetéből megihletett szivek hangulata is együtt — jó sorsban az öröm, balsorsban a közös bánat felé ..." A mi egy tagnak fáj, az fáj itt az egész testnek, de egynek öröme viszont öröme mindegyiknek. Nincs itt különbség egyébben, csak a lelki ajándékokban, a melyekkel azonban közösen építik és szolgálják egymást, mint egy Atyának gyermekei, tehát édes atyafiak.