Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1959. június 26.
elnökséget, hogy a következő átszervezést hajtsa végre: 1) az egyetemes irodánál szüntesse meg a jogügyi előadói állást, egy gépírónői állást és egy könyvtárosi állást; 2) a Nyugdíjosztálynál szüntesse meg a gépírónői állást és határozatilag mondja ki, hogy a jelenlegi ügyvivő-lelkész nyugalomba vonulása után az ügyvivői állás betölthető nyugdíjas lelkésszel, illetve az egyetemes főtitkárra bízható; 3) a Diakónia Osztálynál szüntesse meg az üdülőigazgatói állást; 4) a Sajtóosztálynál szüntesse meg a főkönyvelői és egy könyvelői állást és az ügyvivő-lelkész, valamint a kiadó-szerkesztő munkakörét egyesítse. A Teológiai Akadémia javaslatai közül a következőket fogadta el a tanács: 1) tudomásul vette, hogy D. Dr. Vető Lajos püspök akadémiai tanári tisztjéről 1959. január 1-i hatállyal lemondott és egyúttal meleg köszönetet mondott D. Dr. Vető Lajos püspöknek az Akadémián végzett oktató-nevelő munkájáért; 2) tudomásul vette, hogy a német nyelv oktatására Vámos József segédlelkész kapott megbízást; 3) megállapította, hogy az Evangélikus Teológiai Akadémián az újszövetségi tanszék megüresedett; 5) biztosította az Akadémia hallgatóinak az SZTK tagságát oly módon, hogy az SzTK tagsággal egyébként nem rendelkező hallgatók az évi tagsági járulékot megtérítik az Akadémiának, a fennmaradó részt az Egyházegyetem költségvetésileg biztosítja és az Akadémia rendelkezésére bocsátja. A számvevőszék előterjesztéseit fogadta el ezután az Egyházegyetem tanácsa, amelyekről a számvevőszék működése kapcsán külön pontban fog a számvevőszék elnöke jelentést tenni. Ugyancsak jelen közgyűlés fog határozni az üdülő ügyekkel kapcsolatos előterjesztésekről is. Hasonlóképpen a szeretetszolgálati segélyosztó munkáról külön pontban fog beszámoló elhangozni, amit a tanács már tudomásul vett. Az időközben beérkezett ügyek közül a tanács Tátrai Károly és Fehér Dezső panaszát és fellebbezését a nyugat-békási egyházmegye esperesének megválasztásával kapcsolatban elutasította. A tanács egy diakóniai munkásképző tanfolyam megindulását a Luther Márton Intézet keretében jóváhagyólag tudomásul vette és kérte a tanfolyam anyagának a püspökök által való jóváhagyását. A mátraszentistváni üdülő vezetésére megbízást adott Harkányi Lászlónak és a Kisiparosok Országos Szervezetének üdülője által a terület átengedéséért térített 10.000 Ft-ot a mátraszentistváni üdülő részére engedte át. Felhatalmazza a Diakóniai Osztályt, hogy a piliscsabai Emmaus-villának eszmei fele részét 36.000 Ft vételárért Csaba Tivadarnak eladhassa és a részletekben befolyó vételárat a piliscsabai otthon renoválására fordíthatja. Végül a csanádalberti egyházközség fellebbezését véleményes jelentéstétel végett megküldötte a Csongrád-szolnoki egyházmegye tanácsának és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagjaivá az evangélikus egyház részéről Halász Béla és Gádor András lelkészeket megválasztotta. Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő megállapítja, hogy az Egyházegyetem tanácsa által foganatosított létszámcsökkentés az egyetemes egyháznak évi 250.000 Ft megtakarítást eredményez. Dr. Göttche Ervin előadó javaslatára 1) Az egyetemes közgyűlés az Egyházegyetem tanácsa 1957. december 23-i ülésének II.1. jegyzőkönyvi pontjában foglalt határozatát megerősíti és megállapítja, hogy az egyetemes felügyelői tiszt Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő megválasztása óta nem üresedett meg ideiglenesen sem és minden ezzel ellenkező határozat érvénytelen.