Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1957. július 10.
a tudományos kutatás engedélyezése tekintetében vita merülne fel, ki kell kérni az evangélikus országos levéltáros szakvéleményét. Az 1895. október 1-ig vezetett anyakönyvek bejegyzéseinek megtekintését azonban a gyülekezeti lelkész a megbízólevéllel vagy hivatalból megjelenő közhivatalnoknak köteles megengedni. 14. §. Az anyakönyvi adatokat a cselekmény elvégzése után azonnal be kell jegyezni. 15. §. Minden lelkészi cselekményt abban az egyházközségben kell anyakönyvezni, amelynek a területén történt. Ahol azonban egy városban, községben több egyházközség van, ezek az anyakönyvezés módját maguk között szabályozzák. A gyülekezeti lelkész a cselekmény elvégzése és anyakönyvezése után, ha a keresztelt, esketett, temetett személy egyházközségi tagsága szempontjából a cselekménye nem volt illetékes, az anyakönyvi adatokat közölje az illetékes lelkésszel. 16. §. A keresztelési, az esketési, a temetési anyakönyvbe az adatokat a hivatalos űrlapoknak megfelelően kell bejegyezni. A keresztelésibe mindenképpen be kell jegyezni a szülők és a keresztszülők vallását és lakását is, az esketésibe pedig a tanúk vallását és lakását is. 17. §. A konfirmációi anyakönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni: folyószám, a konfirmált családi és utóneve, születési ideje és helye, keresztelésének ideje és helye, szüleinek neve, vallása és lakása, a konfirmációs ideje és helye, a kézrátételkor mondott ige, a konfirmáló lelkész neve. 18. §. A betérési anyakönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni: folyószám, a felvétel napja, a betérő családi és utóneve, születési ideje és helye, szüleinek neve és vallása, eddigi vallása, lakása, a két kijelentkezés ideje helye, a tanúk neve, a felvevő lelkész neve. A betérési anyakönyvben annál a betérőnél, aki korábban nem volt megkeresztelve, a jegyzet rovatban a gyülekezeti lelkész bejegyzi a keresztelés tényét és anyakönyvi helyét. Ennek megfelelően a keresztelési anyakönyvbe bejegyzi a betérési anyakönyvi helyet. A felvétel alapjául szolgáló két – külön kiállított – kijelentkezési bizonylatnak a következő adatokat kell tartalmaznia: az áttérő neve, személyi adatai, lakása, a kijelentkezés napja, annak – az előző vallás és a lakás szerint illetékes – lelkészi hivatalnak pontos megjelölése, amelynél a kijelentkezés történt, a tanúk aláírása lakásuk megjelölésével. A bizonylatokat iktatás és az anyakönyvi hely rávezetése után az irattárban meg kell őrizni. A betérővel együtt elvett gyermekek adatait be kell jegyezni a betérési anyakönyvbe. 19. §. A kitérési anyakönyvbe a kitérők és a kilépők adatait a második jelentkezés után kell bejegyezni, mégpedig a következőket: a kitérő, illetőleg kilépő neve, személyi adatai, lakása, a tanúk neve