Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1957. július 10.
az államhatalommal az 1948. évben megkötött. Egyház és állam kölcsönösen kinyilatkoztatta, hogy ehhez az egyezményhez kívánja tartani magát. Reménykedéssel tekintünk az elé, hogy az állam részéről mindig el fogják ismerni az egyháznak az egyezményben biztosított jogait. Nekünk pedig elhatározásunk, hogy egyházunk részéről mindig megtartjuk az egyezményben vállalt kötelezettségeket. Így ez megfelelő alap, melyen egyházunk szolgálatát elvégezheti. Ezt a szolgálatát egyházunk az igehirdetése és a keresztyén szeretet kötelezettségeinek elvégzése útján kívánja betölteni. IGESZOLGÁLATUNK Igeszolgálatát egyházunk széles körben, minden rendelkezésre álló eszközzel kívánja elvégezni. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy bizonyos mértékig joggal mondhatjuk: egyházunk közönsége fokozottabb mértékben kezdi igényelni az egyház igeszolgálatát és ennek nyomán határozottan meglátszanak az élénkülő hitéletnek a nyomai. 1. Lelkészeink Az igehirdetésre mindenekelőtt is egyházunk lelkészei kötelezettek. Róluk külső adatként szeretném megemlíteni, hogy számuk aggasztóan kevés kezd lenni. Ha a lelkészek egymáshoz való viszonyára tekintek, megállapítható, hogy van egy bizonyos fokú egymástól való elzárkózás közöttük. Ez ugyan az utóbbi időben talán enyhült valamennyire, de szükségesnek érzem, hogy bizalommal forduljak evangélikus lelkészi karunk minden tagjához azzal a kéréssel, hogy mi mindannyian ugyanannak az Úrnak vagyunk a megváltottjai, ugyanannak az Úrnak a követségében járunk, ugyanannak az Isten országának vagyunk hírnöke gyülekezeteinkben, azért zárkózzunk összébb és tartozzunk azok közé, akiknek az egységéért Urunk oly igen buzgóságosan imádkozott főpapi imádságában. Bizakodással tekintek a lelkészi munkaközösségek találkozásai elé, mert ezeknek keretében kínálja föl nekünk Isten az alkalmat, hogy az egymás közötti testvéri közösséget ápolhassuk. Itt lehet gondoskodni arról is, hogy lelkészeink komoly továbbképzéssel mélyítsék el ismereteiket. Ennek a célnak a szolgálatában akar állani az a szervezet is, mely közgyűlésünk tárgyalási asztalán van és amely szabályozza a lelkészi munkaközösségek országos munkáját. Ha lelkészeinkről beszélek, meg kell említenem azt a nehéz helyzetet is, amelyet mindannyiunk számára a nagyfokú szegénység jelent. Elismerő szót érdemel minden lelkész, aki zúgolódás, sőt panaszszó nélkül hordozza – legtöbbször családjával együtt – a nehéz sorsot. Az utóbbi hónapok során örömmel töltött el bennünket az a mélységes szeretetből fakadó segítőkészség, mellyel külföldön élő evangélikus testvéreink siettek lelkészeink és egyházunk népének segítségére. Erre a kérdésre egyébként a későbbiek során még visszatérek. 2. Lelkészképzésünk Lelkészképzésünk feladatának teljesítésére teológiai akadémiánk hivatott. Teológiai hallgatóink gondozására pedig lelkészképző intézetünk.
