Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1954. június 29.
országos egyházunk életéről, akkor is az egyháznak ez a klasszikus meghatározása vezet. Egész egyházi ténykedésünket ugyanis nem irányítja más, mint az, hogy az egyház, közelebbről az evangélikus egyház evangélikus egyház legyen, úgy ahogyan erre a Szentírás és hitvallási irataink köteleznek és útbaigazítást nyújtanak. Mivel az egyház a Krisztusban hívők közössége, tisztában kell lennünk azzal, hogy kiben hiszünk. Az egyház meghatározásából nyilvánvaló, hogy a hívők közössége, mely az egyházat alkotja, Jézus Krisztusban hisz. Úgy hisz Jézus Krisztusban, ahogyan róla a teljes Szentírás és hitvallási irataink bizonyságot tesznek. A Szentírásból, különösen az Újtestamentomból nyilvánvaló, hogy a hívők közösségét, a gyülekezetet az jellemzi, hogy hitének, létének és létjogosultságának alapja és állandó forrása a húsvéti esemény, vagyis Jézus Krisztus feltámadása, mint kinyilatkoztatott valóság. A hívőket ez a Krisztus-valóság gyűjti és tartja össze közösségben, miután a róla bizonyságot tevő igehirdetés a Szentlélek ereje és világossága révén hitet ébreszt s ezt a hitet fenn is tartja. Ez a feltámadott és megdicsőült Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Tanítványaival, híveivel együtt van a világ végezetéig. Az egyház, mint a hívők közössége, az Ő teste. Az egyháznak, mint testnek, Krisztus a feje. A hívők közössége azért közösség elsősorban, mivel a legszorosabb közösségben van megdicsőült örök Urával, a Jézus Krisztussal. Az egyház, közelebbről a gyülekezet, hasonló az élő testhez, mely életerőit az élő, örök Krisztusból és Krisztustól kapja. A Krisztusban hívők Krisztusban vannak, Krisztus meg őbennük van. A hívő és a hívők közössége életközösségben van Krisztussal. Hogy Ő az egyház feje, ez arra figyelmeztet, hogy Krisztus az, aki az Ige által vezeti az egyházat. Hová vezeti? Az Isten országa felé, az üdvösség felé. Vezetése nem szorítkozik csupán az egyházra s azokra, akik valamiképpen az egyházban vannak. Miután pedig neki adatott minden hatalom mennyen és földön s miután Ő az egész emberi nem Megváltója, az egész emberiséget, sőt az egész teremtett világot vezeti a teremtő Istentől rendelt örök célja felé. Ettől a céltól az egyház kétezer éves története után is még messzire vagyunk. A gyülekezetben, az egyházban él azonban a reménység, hogy amit Isten elkezdett, azt dicsőségben véghez is fogja vinni. Ha messzire is vagyunk Isten országának a megvalósulásától, tehát attól, hogy a földön éppen úgy meglegyen az Isten akarata, mint a mennyben, ma is érvényes az az evangéliumi híradás, hogy Isten országa elközelített hozzánk. Luther és a lutheri reformációnak az ubiquitásról szóló tanítása szerint az örök Krisztus, akiben Isten országa élet és valóság, az Igében és a szentségekben mindenütt jelen van. Az Ő kegyelmes jelenlétét Isten országának közelségét újra meg újra érzékelteti az Ő népével. Lelki ajándékokkal halmozza el népét, gyülekezetét, az egyházat, a híveket, a hívők közösségét. Bűnbocsánatot ad. Világosságot gyújt a hitben. Létrehozza, erősíti a szeretet kötelékeit egyesek között, a gyülekezetekben, egész országos egyházunkban, az egész keresztyénségben. Látásokat ad és erőt nyújt arra, hogy az Ő szolgálatában járhassunk és maradhassunk engedelmes hittel és nem lankadó reménységgel. Vigasztal bánatunkban, hálaadásra indít a jóért és szüntelenül vezérel a jóra. Mindez az egyházban és az egyház útján történik. Az egyháznak az a feladata, hogy az Igét tisztán és igazán hirdesse, s a szentségeket Krisztus Urunk rendelése szerint szolgáltassa ki. Röviden és más oldalról: keresse Isten országát és annak igazságát. Ehhez fűződik az ígéret, hogy a többiek mind megadatnak
