Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1952. április 17.
többek között ezt írta: „Az egész politikai irányvonal világosan látható, ha ily módon cselekszenek, akkor Nyugat-Németországban nincs demokrácia, hanem valami egészen más. Nyugat-Németországban ma már sokan vannak, akik világosan látják ezt, hiszem, hogy a béke barátai ellen folytatott minden per hozzájárul ahhoz, hogy az igazság napfényre kerüljön és ezáltal megszűnjön a jelenlegi állapot. Ha emberek, akik egyébként teljesen ártatlanok, már nem harcolhatnak a békéért, akkor mindent el kellene árulnunk, amiért ezen a világon érdemes nekünk keresztyén embereknek élnünk. Ebben az esetben ugyanis már nem lehetünk irgalmas samaritánusok, mert gyilkosságokra és pusztításra kényszerítenek bennünket, ezzel pedig szembe kell szállnunk Jézus Krisztus nevében.” Legyünk tudatában annak, hogy bennünket a példa felelőssége kötelez a nyugati országokban élő egyházak felé, akik azért figyelnek bennünket, azért érdeklődnek a mi életünk iránt, mert saját jövőjük útját keresik bennünk. Érzik és tudják, hogy társadalmunk élete forradalmi változással terhes és mi bíztató örömmel hirdethetjük feléjük, megmutatva bizonyítéknak a magunk élete példáját, hogy az igazi vallásszabadság, az egyház független élete csak a szocialista és a szocializmust építő országokban valósulhat meg. Az egyház az elnyomásra épült társadalmi rendszerekben gyakran az elesettek vigasztalója akart csak lenni és ezzel a szerepével visszaélve csak a belenyugvás hirdetője volt. A helye most nem lenne másutt, mint az eddig elnyomottak mellett, akik maguk fordítják meg sorsukat. Egyházunk haladó hagyományait követte akkor, amikor teljes erejével részt vesz a békéért való harcban. Jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a mi egyházunk megtette és megteszi kötelességét ezen a téren, püspökeink tagjai az Országos Béketanácsnak és engedjék meg, hogy ehhez hozzátegyem, hogy az én új munkaköröm, amelyet most vállalok, és elkezdek, érzésem szerint teljes összhangban áll azzal a feladattal, amelyet mint az Országos Béketanács főtitkára bíztak rám. Tegyünk meg mindent, hogy békéért való munkánkkal és harcunkkal felébresszük a világprotestantizmus lelkiismeretét, mert a mi lelkiismeretünk sem bírhatná el, ha egyházak, amelyek nem egyszer áldásukat adták imperialista háborúk fegyvereire – most ezt a baktériumháborúra is kiterjesztenék. Részt fogok venni egyházunk minden munkájában. Nem fogok kegyesen hangzó szavakat mondani, amelyeket másképp érthetnek a beavatottak, „az írástudók és farizeusok” és másképpen azok, akik nem az egyház nyelvét beszélik. Egy nyelvet ismerek, a tisztességes, őszinte és igaz emberek nyelvét. Csak egyféle erkölcs és tisztesség van. Részt akarok venni elsősorban minden segítésben és gondoskodásban, felelősséget érzek az egyház egész vezetőségével együtt minden egyházközségért és egyházunk minden lelkészéért és hívéért. Egyházam élén is a népet akarom és fogom szolgálni. Az egyház gondjainak enyhítéséhez tartozik a takarékosság is, amelyet minden vonalon érvényesítenünk kell. Az egyház életében ezt is célozzák a zsinat elé terjesztett és terjesztendő átszervezési javaslatok és ez szolgálja az egyetemes felügyelői hivatal fölöslegesen költséges adminisztrációjának megszüntetése is.
