Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1951. november 9.
Az év folyamán havonta megtartottuk a közös protestáns elnökségi értekezleteket. Ezeken rendszeresen részt vettem. Ugyancsak a lehetőséghez képest részt vettem a püspökök értekezletein is. Minden esetben vezettem az elnöki értekezleteket és az egyetemes presbitérium értekezleteit. Tisztelt egyetemes közgyűlés! Igyekeztem jelentésemet rövidre szabni. Egy-egy mondat rövid szava mögött azonban hosszú hetek, hónapok munkája húzódik meg s egyházunk egész életére kiható történeti jelentőségű eseményekről voltam kénytelen szűkszavúan megemlékezni. Ha végigtekintek az elmúlt esztendőn, azt kell mondanom: Isten vezetett bennünket. S ha előre tekintek ismét csak arról tehetek vallomást: a jövendő Isten titka, s mi nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk az Ő kezéből azt, amit naponta mindennapi feladatként tűz elénk, mindig csak annyi világosságot kérünk Tőle, hogy lássuk a következő lépést, s annyi erőt, hogy hittel ráléphessünk az Ő útjának a mai szakaszára, s megtehessük azt a lépést, amit ma vár tőlünk a mi Urunk, az egyház és a történelem Ura. Ebben a világosságban és ebben a hitben adjon nekünk egységet a Szentlélek Úristen. Kérem jelentésem elfogadását. Az egyetemes közgyűlés az egyetemes felügyelő jelentését tudomásul vesz, a tett intézkedéseket jóváhagyja, s köszönetét nyilvánítja az elvégzett munkáért, Turóczy Zoltán püspök, egyházi elnök javaslatára egyhangúlag elhatározza, hogy a jelentést teljes terjedelmében felveszi a jegyzőkönyvbe. 4. (G. Gy.) Turóczy Zoltán püspök, egyházi elnök, beterjeszti a lelki munkáról szóló jelentését. A magyarországi evangélikus egyház lelki életéről szóló jelentés megtétele előtt felolvassa Máté ev. 14,21–33. V-ig terjedő szakaszt. Az egyháznak ősrégi jelképe a hajó. Persze nem modern óceánjáró, dübörgő motorokkal, vagy füstokádó kéményekkel, pazarul berendezett termekkel, szórakozási alkalmak tömegeivel, hanem egyszerű halászbárka, mint amilyent a Genezareth tava környékén ácsoltak össze egyszerű halászok Talán árboca is van, s rajta egykét vihartépett vitorla. A hajó útja sem sétahajózás, melyen ráérő utasok és kirándulók gyönyörködnek a hunyó nap vízben sziporkázó fényének s elandalognak azon a lefesthetetlen színpompán, mely a szint olajjal leöntött víz csendességéből káprázik feléjük. Az egyház dereglyéje viharos tengeren jár. Szembefújó szél tornyosítja eléje a hullámokat s ássa a hullámsírok fenyegető mélységeit. Ki vehetné zokon, ha az egyház nem szívesen hajózik hullámok taraján? A tanítványok i szívesebben maradtak volna a parton. Abban a tényben, hogy Jézusnak kényszeríteni kellett a tanítványait a hajóba szállásra, benne van a tanítványok vonakodása, de benne van az is, hogy Jézus veszedelemnek tartja a tanítványok számára a parton való maradást. Ezért sürgető a kényszerítő szava. Ezért parancsolja, hogy „mindjárt” szálljanak a hajóba. Nem tudjuk, hogy a parton maradást miért tekintette Jézus ilyen veszedelmesnek. Lehet, hogy a sok ezer ember megelégítésének csodája, a hatalom- és dicsőségvágy olyan kísértéseit rejtegette magában, amelytől Jézus övéit szerette volna megóvni. Akárhogy is áll a helyzet, tény az, hogy az egyház számára mindig veszedelmes a statikus helyzet, mikor biztonságos talaj van a lába alatt, mikor tömegek zengik dicséretét és a hatalom koronája ragyog fel vágyálmai küszöbén. ez az elvilágiasodás tőre az egyház számára. Ebben a statikus helyzetben ellustul az egyház, evilági célok rabságába kerül s elveszíti missziói lendületét. A háborgó tengeren tehát nem szabad csak úgy néznünk, mintha Aecolus barlangjából indítanák csupán alvilági erők a vihart okozó, szembefújó szelet. Az egyházat sokszor Ura parancsolja a viharba azért, hogy megmentse a statikus állapotban végül is mindig bekövetkező biztos haláltól. Jézusnak a tanítványokat a hajóba és tengerre parancsoló szavában és mozdulatában azonban lehet, hogy nemcsak mentő, hanem ajándékozó szándék is van. Úgy látja, hogy a vihar olyan tapasztalatokat s ezek által
