Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1950. március 3.
Lelkészképző Bizottság mondja ki a lelkészi oklevél honosítását és állítja ki a honosító lelkészi oklevelet. 64. §. A honosítási eljárás során a jelen szabályrendeletnek a lelkészképesítésre vonatkozó rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni. (65. §. Ún. áttért lelkészek képesítése) 65. §. Azokra a személyekre nézve, akik valamely keresztyén vallásfelekezetben lelkészi képesítéssel bírtak, időközben a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjaivá lettek és evangélikus lelkészi szolgálatba óhajtanak állani, a lelkésszé avatás kérésének és a lelkészi képesítés megszerzésének feltételeit esetről-esetre az Egyetemes Lelkészképző Bizottság állapítja meg, a vonatkozó állami jogszabályok tekintetbevételével és az idevágó körülmények mérlegelésével. Az előző bekezdésben meghatározott személyeket általában úgy kell tekinteni, mint a fel nem avatott és tanulmányi eredményt kérő lelkészjelölteket. (66–70. §§. A lelkészi képesítés elévülése) 66. §. Annak a személynek, aki bármely időponttól kezdődően öt (5) éven át nem állott a Magyarországi Evangélikus Egyház kebelében lelkészi szolgálatban, illetőleg valamely egyházi hatóság felügyelete alatt kisegítésképpen sem végzett lelkészi ténykedést és az illetékes püspöki hivatalban vezetett nyilvántartásban magát felvétetni elmulasztotta, vagy az illetékes püspöktől esetleg megkívánt, a lelkészi ténykedésre vonatkozó jelentési kötelezettségét nem teljesítette, a lelkészi képesítése elévül. Az ilyen személy a lelkészi képesítést csak újabb vizsgálat útján szerezheti meg. 67. §. A lelkészi képesítés elévüléséről, az elévülés idejének megszakításáról az Egyetemes Lelkészképző Bizottság évről-évre hivatalból határoz, a hivatalára nézve legidősebb püspök és a püspökök által a célból bemutatandó lelkészi nyilvántartás alapján, az idevágó körülmények mérlegelésével. De akármely egyházi hatóság is kérheti az Egyetemes Lelkészképző Bizottságot, hogy valamely személy lelkészi képesítésének hatályosságáról, illetőleg elévüléséről határozzon. 68. §. Azt a személyt, akinek a lelkészi képesítése a 66. §. rendelkezése szerint elévült, még ha nem állapíttatott is meg ez az elévülés, az Egyetemes Lelkészképző Bizottságnak reá vonatkozó határozatáig lelkészi képesítését vesztett személynek kell tekinteni. 69. §. Azt a személyt, aki elévült lelkészi képesítésének felújítása végett a lakóhelye szerint illetékes püspöknél jelentkezik, általában úgy kell tekinteni, mint a lelkészi szolgálatból kivált személyeket. 70. §. Azt a személyt, akinek a lelkészi képesítés felújítására vonatkozó kérését az Egyetemes Lelkészképző Bizottság általánosságban elfogadta és számára a leteendő vizsgálatokat kijelölte, általában úgy kell tekinteni, mint a felavatott lelkészjelölteket, ha csak az Egyetemes Lelkészképző Bizottság e tekintetben másképpen nem határoz. (71. §. Vallástanárnők képesítése) 71. §. A jelen szabályrendelet 5. §-ában foglalt elvi rendelkezéssel összhangban a vallástanító lelkészi szolgálatra készülő, illetőleg abban álló nőkre, más szóval: a vallástanárnőkre a lelkészképesítésről szóló rendelkezéseket akképpen kell alkalmazni, hogy a vallástanárnő jelölteket képesítő vizsgálatot megelőző egy évnyi vallástanítói szolgálatot az illetékes egyházközségi lelkész, illetőleg az ezzel a feladattal külön megbízott vallástanító lelkész felügyelete alatt kell végezniük, ezt az egy évi szolgálati időt rájuk nézve az egyetemi evangélikus hittudományi karok, illetőleg az evangélikus lelkészképző intézetben folytatott tanulmányok bevégzése után az illetékes püspök által adott szolgálati megbízástól kell számítani, képesítő vizsgálatunknak mind írásbeli, mind szóbeli részében különös tekintettel kell lennie vallástanárnői szolgálatunkra; a képesítő vizsgálat jegyzőkönyvéből készített kivonatot reájuk nézve vallástanárképesítő bizonyítványnak, ezt pedig vallástanárnői oklevélnek kell tekinteni, ami belefoglalandó a bizonyítványul szolgáló kivonat hitelesítő záradékába. (72–73. §§. Vegyes rendelkezések) 72. §. A lelkészképesítő, a külön nyelvi képesítő és minden más, a lelkészképesítéssel kapcsolatos vizsgálat, a lelkészképesítő és más idevágó bizonyítványnak tekintendő jegyzőkönyvi kivonat kiállítása, valamint