Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1949. április 7.
14.) Pál is így szól: a mi hazánk a mennyekben van. (Filip. 3., 120.) Vitézkedésünk fegyvere nem testiek, hanem Isten ereje által hatalmasak erősségek lerontására. (II. Kor. 10., 4.) Ily módon választják el a mieink a két hatalom hatáskörét és azt parancsolják, hogy mind a kettőt tisztelettel övezik és hódoljunk neki, mert mindkettő Isten ajándéka s jótéteménye.” Egyházpolitikai magatartásomnak és ténykedésemnek ez a summája: az egyház szentelje magát Istentől ráruházott feladatainak végzésére és vegye tudomásul, hogy az emberi közösségnek, államnak, társadalomnak Istentől kapott joga és hatalma van szociális, civilizációs és kulturális feladatoknak tetszése szerinti megoldására. Vagyis, amikor gondosan és lelkiismeretesen elválasztják a két hatalom hatáskörét egymástól, azt is kiemeljük, hogy az egyházat az állandóság, a világit a változás, vagyis a haladás, a fejlődés lendülete jellemzi. Istenben nincs semmi változás és Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökre ugyanaz, tehát az egyháznak az örök és változatlan evangéliumot kell hirdetnie. Az ember viszont és minden dolga változik, alakul, módosul. Királyok, császárok, diktátorok, köztársasági elnökök felbukkannak és ezután letűnnek a történelem színpadán, termelési, társadalmi rendszerek változnak, fejlődnek, az egyház nem kapcsolhatja a sorsát egyikhez sem! Akár császárság, akár köztársaság, akár kapitalizmus, akár kommunizmus, az egyháznak hirdetnie kell az evangéliumot! Az tehát a helyes egyházpolitika, amelyik egyrészt magától értetődőnek tartja a világi és az emberi rendszerek fejlődését, de másrészt azzal az elhallgathatatlan kívánsággal lép a világ elé, hogy hirdetni akarja az evangéliumot az ember megjobbítására. Evangélikus egyházunk tehát nyíltan és félelem nélkül felveti a kérdést és mindent a kérdésre adott választól tesz függővé. Szabad-e, lehet-e nékünk itt és most ebben a népi demokratikus magyar köztársaságban tisztán és elegyítetlenül hirdetni a Jézus Krisztus evangéliumát és lehet-e, szabad-e nékünk Krisztus rendelése szerint kiszolgáltatni a szentségeket. Becsület és tisztesség kérdése a nyílt, őszinte és határozott válasz. Én itt az egyetemes közgyűlésünk színe előtt jelentem ki minden magyar ember számára és szeretném, ha ez a kijelentésem az ország határain túl eljuthatna a világ többi protestánsaihoz is; a magyar evangélikus egyház szabadon és háborítatlanul végzi Istentől rendelt feladatát. Templomaink kitárt kapukkal várják az igére szomjazó és a szentségekre sóvárgó hittestvéreinket. És ezen túlmenőleg megállapítjuk, hogy törvényeink biztosítják a szabad vallásgyakorlatot az államhatalom védelmezi egyházi intézményeinket és hivatalinkat, lelkészeink és világi vezetőink társadalmi megbecsülést élveznek és köztársaságunknak azt az elvi magatartását kiegészíti az a hatalmas anyagi támogatás, ami a törvényhozás megállapított költségvetés keretén belül rendelkezésünkre áll. Ez a valóságos helyzet tette lehetővé és egyben szükségessé, hogy egyházunk a többi protestáns egyházhoz hasonlóan megegyezést kössön az állammal és ennek alapján híveinktől megkívánjuk, hogy már idézett hitvallásunk megállapítása szerint ilyen módon válasszák el a két hatalom hatáskörét és azt parancsoljuk, hogy mind a kettőt tisztelettel övezzék és hódoljanak neki, mert mindkettő Isten ajándéka s jótéteménye. (Ágostai Hitvallás 28. cikkelye.) Az állammal kötött megegyezésünk nemcsak barátságos egymásmellettiséget tesz lehetővé, hanem bizonyos együttműködést, egymás
