Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1949. április 7.
De ugyanakkor, amikor ezt a látásomat szóban, írásban és cselekedetben kifejtettem és kifejtem, mindig tudom és kiemelem azt is, hogy ez nemcsak az én egyéni meggyőződésemnek, hitemnek, biblia-tanulmányozásomnak az eredménye, hanem ezen az úton járva, Isten akaratából visszatértem a reformáció döntéséhez és Luther Mártonnak az álláspontját képviselem itt és ma ebben a jelenvaló világban és az adott politikai helyzetben. Éppen ezért saját elgondolásaim helyett ágostai hitvallásunk idevonatkozó megállapításait olvasom fel, kérve az igen tisztelt jelenlevőket, hogy ne sajnálják a reformációnak a jelenre való üzenetét komolyan mérlegelni és megfogadni. XXVII. cikkely az egyházi hatalomról szól és a következőket állapítja meg: Nagy viták folytak hajdan a püspöki hatalomról. Egyesek az egyházi és világi hatalmat helytelenül összezavarták. Ezen összezavarásból a félelmes háborúk s a legnagyobb zavargások támadtak s közben a főpapok a kulcsok hatalmára támaszkodva nemcsak új istentiszteleti módokat honosítottak meg s egyes esetek döntő jogának fenntartásával s erőszakos kiátkozásokkal rettegtették a lelkiismeretet, hanem birodalmak átruházását, fejedelmeknek az uralomtól való megfosztását is megpróbálták. A kegyes és művelt emberek egyházszerte helytelenítették ezeket a vétkeket. A mi tanítóink, hogy a lelkiismeret megnyugtassék, kénytelenek voltak rámutatni az egyházi és a világi hatalom különbségére és azt tanították, hogy Isten rendeléséből mindkettőt ezentúl megbecsülni és tisztelni kell úgy, mint Istennek legnagyobb földi jótéteményeit. Akként vélekednek, hogy a kulcsok hatalma, vagyis a püspöki hatalom, evangélium szerint az evangélium hirdetésére, a bűnök meg, vagy meg nem bocsátására s a szentségek kiszolgáltatására rendelt isteni hatalom és megbízás. Mert Krisztus ezen megbízással küldötte ki az apostolokat: „Miképpen elküldött engemet az Atya, én is akképpen küldelek el titeket. Vegyetek Szent Lelket; akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nékik; akiknek megtartjátok, megtartatnak. (Ján. 20., 21. skv.) Elmenvén mind e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtménynek. (Márk. 16., 15.) E hatalom csupán tanítás vagy igehirdetés s a Szentségeknek többek vagy egyesek részére való kiszolgáltatása által gyakorolható, mivel nem testi, hanem szellemi dolgok, az örök üdvösség, a Szentlélek, az örök élet bízattak reá. Ezekhez nem lehet eljutni másképp, csupán az ígéret és az szentségnek szolgálata által; amint Pál mondja, hogy az evangyéliom Isten ereje minden hívőnek üdvözítésére (Róm. 1., 16.) Mivel tehát az egyházi hatalom örök javakat közvetít és csak igehirdetés által gyakorolható: semmi köze sincs a politikai kormányzathoz, amint az énekművészetnek sincs semmi köze a politikai kormányzathoz. A politikai kormánynak más a hatásköre, mint az evangyéliomnak; a világi felsőbbség nem a lelket, hanem a testet s a testi javakat oltalmazza az ellenséges megtámadás ellentétben s fegyverrel és testi fenyítékkel szoktatja az embereket a polgári tisztesség és béke megtartására. Nem kell tehát az egyházi és világi hatalmat összekeverni. Az egyháznak az a hivatása, hogy az evangyéliomot hirdesse s a szentségeket kiszolgáltassa. Idegen hatáskörbe ne avatkozzék; birodalmakat átruházni, e világi felelősség törvényeit eltörölni, a köteles engedelmesség alól felmentést adni nincs joga; ne akadályozzon semmiféle polgári rendtartásra vagy szerződésre vonatkozó bíráskodást; ne rendeljen a világi felsőbbségnek szabályokat az ország igazgatására. Krisztus azt mondja: az én országom nem e világból való (János 18, 36.) S ismét: Ki tett engemet köztetek bíróvá vagy osztóvá? (Luk. 12.,
