Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1949. április 7.
kell. Egyházi törvényeink és alkotmányunk szerint: az egyházegyetem egyházi és iskolai felügyelője kormányozza és képviseli az evangélikus egyházat. Olyan jogok és kötelességek ezek, olyan roppant felelősség ez, hogy gyarló embernek, ha megérti és átéli ezeket, össze kell roppanni alattuk. Én mégsem roppanok össze, sőt szívesen és öntudatosan vállalok mindent. Elsősorban azért, mert tudom és az elmondottak alapján tisztelt hallgatóim is tudhatják, hogy nem a saját akaratomból, nem embernek, barátok, érdekcsoportok szívességéből és nem is a világi hatalom kegyeiből kerültem ide, hanem Isten akaratából. Isten pedig nemcsak feladatokat bíz az emberre, hanem erőt is ad annak elvégzésére. Pál apostollal hangsúlyozom és magamra vonatkoztatom tehát: „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig.” (Filip. 1:6). Másodsorban megkönnyíti sorsomat az a tudat, hogy Isten sohasem küldi egyedül megbízottait, hanem társakat rendel melléjük és közösséget készít a számukra. Mert írva van: elküldé az ő tanítványait, ezek után pedig rendele másokat is és mondá nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” (Lk. 10.) Én pedig tudom és megvallom, hogy aki kér, az kap! Most tehát arról kell szólnom, hogy miképpen gondolom elvégezni azt a jó dolgot, mit Isten bízott rám és amit most kezdek el. Mindenekelőtt kiemelem, hogy hitvallási irataink alapján állok és azok megvilágításában látom a jelenvaló helyzetet és a jövendő feladatokat. Ágostai hitvallásunk VII. cikkelye szerint: Az egyház a szentek gyülekezete, melyben az evangélium tisztán hirdettetik, s a szentségek helyen szolgáltatnak ki. Ez a meghatározás magától értetődő módon nemcsak állapotot jelent, hanem kijelöli az egyház kötelességeit és feladatait. Az egyház megfellebbezhetetlen kötelessége tehát az Evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása. Aki parancsot kap, mielőtt hozzáfog feladatának végzéséhez, körülnéz és megkérdi: mikor és hol? örök és elmellőzhetetlen emberi kérdések ezek, hiszen minden emberi tevékenység térben és időben zajlik le. Az egyháznak feladatát most, a mindenkori jelenben, hogy az Írás mondja: „alkalmas és alkalmatlan időkben” kell végeznie, és mindig itt, ebben a jelenvaló világban. A világról pedig azt kell tudnunk, hogy Isten az ember számára teremtette. „Töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá és uralkodjatok…” olvashatjuk Isten felhatalmazó parancsát a bibliából. De ezt is tudnunk kell, hogy ezt a világot berendező, formáló és alakító hatalmat Isten nem az egyházra bízta. Az egyházi és világi hatalomnak az összezavarása, az egyház és állam feladatainak összekeverése idézte elő azt a feszültséget és azt a zavart, ami ma már határokon belül és határokon kívül rengeteg félreértés, nyugtalanság és keserűség forrása lett. Egyházpolitikai munkámnak az volt a múltban és az lesz a törekvése a jövőben, hogy itt – legalább is az evangélikus egyház részéről – tiszta helyzetet teremtsek. Hiszem és vallom, hogy Isten a lelkek békéjét, az emberek üdvösségét bízta az egyházra, de az emberek együttélésének szabályozását, a gazdasági, társadalmi, politikai, szociális, kulturális és az összes egyéb civilizációs feladatok elrendezését és megoldását az államra bízta.
