Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1949. április 7.
isteni akarat tett politikussá. Így lettem először az orvosi közélet egyik irányítójává és én ezt áldott alkalomnak éreztem arra, hogy itt is a békesség evangéliumát hirdessem! Ma már feledésbe is ment talán, hogy a fasiszta téboly az orvosokat sem kímélte meg és sok olyan embernek a lelkében fogamzott meg a gyűlölet, akiknek pedig hivatása szerint a szeretet építőjének kellett volna lennie. És így következett be, hogy a halálos veszedelemből isteni kegyelem folytán megmaradt, de ezer sebből vérző magyar nép betegágya mellett egy önmagával meghasonlott orvostársadalom állott. Én lettem Isten akaratából az a magyar orvos, aki legelőször leghangosabban kiálthattam a magyar orvostársadalom felé a belső megbékélés szükségességét és – semmiféle álszemérem nem tart vissza annak kimondásától –, hogy az én orvospolitikai munkám eredményezte azt, hogy a magyar orvosi kar lett az értelmiség vezető élcsapata, melynek tagjai egymással megbékülve, a való helyzetet felismerve, a demokratikus és szociális fejlődést átértve, önmagukat teljes erejükkel hivatásuknak szentelve, begyógyították a háború ütötte sebeket és letörölték a könnyeket! Orvospolitikai munkám és eredményeim által jutottam szerephez az országos politikai életben, amit ismét áldott alkalomnak tartottam a szeretet evangéliumának kihirdetésére. Népgyűlések százain hirdettem a belső megbékélés, a nemzeti összefogás és az építő munka megkezdésének szükségességét, hogy kevesebb legyen a könny és a sajgó fájdalom, hogy több legyen a kenyér és megvalósulhassanak az emberhez méltó életfeltételek. Így kerültem be a Parlamentbe és én voltam az első képviselő, aki parlamenti beszéde közben kivette a zsebéből a bibliát és Isten üzenetét olvasta föl a magyar törvényhozás házában. De Isten akaratából tovább kellett mennem. Mikor a Mindszenty-féle sérelmi politika és a köztársasággal, földreformmal szembeforduló pásztorlevelek következtében kirobbant a feszültség egyház és állam, vallás és demokrácia között, fel kellett emelnek szavamat és így lettem a protestáns egyházpolitika egyik irányítójává. Parlamenti beszédemben Isten igéjének felolvasásával bizonyítottam be, hogy a keresztyénség és demokrácia nem ellentétes egymással, hanem a kiélesedett feszültség az emberi gyarlóságoknak, a bűnnek a következménye. Ezeket azért kell itt és most elmondanom, hogy az a hivatástudat, mely engem eltölt és amely ennek a szolgálatnak emberfelettien nehéz útjára indít, nem egyedül a vocatio interna-ra hivatkozik. Sok embert tévesztett már meg a sokszor emlegetett belső hang, melyről azt hitte az illető, hogy Isten szava, holott csupán saját vágyának és nem ritkán a sátán kísértő szavának volt a csendülése. Én hiszem és vallom, hogy Isten nemcsak a lelkiismeret szaván keresztül szól hozzánk, hanem elsősorban és sokkal inkább szent Igéje által! És aki imádkozó lélekkel és alázatos bibliaolvasó szívvel vizsgálja életét, megtapasztalja, hogy Isten ennek a világnak is ura és külső körülményeinek alakulásából, sorsunk fordulásaiból is az ő akaratát olvashatjuk ki. De szükséges volt ismertetnem ezt az utat, melyen engem Isten ide vezetett, hogy elmondhassam és megindokolhassam a jövőre vonatkozó terveimet és szándékaimat is. Előttünk, gyarló emberek előtt Isten elrejti a jövőt és azért mi, ha a felelőtlen és komolytalan jósolgatástól megtartóztatjuk magunkat, a múlt tapasztalataira kell hogy építsük jövőbeni magatartásunkat. Ezért én most itt ünnepélyesen kijelentem, hogy tisztában vagyok azokkal a jogokkal, amelyek engem megilletnek, ugyanúgy mint ahogy tisztán látom azokat a kötelességeket és feladatokat, melyeket vállalnom
