Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1949. április 7.
„Kedves Testvérem! Boldog vagyok, hogy ezen az ünnepélyes alkalmon én is részt vehetek. Az Úr Tégedet nagy feladatra méltatott, amikor egyházunk bizalmával tüntetett ki és a legfőbb egyházkormányzati tisztségbe helyezett. Kérlek, becsüld meg a beléd helyezett bizalmat és váltsd valóra Isten segítségével ezeket a reménységeket, amiket működéséhez fűzünk. Adjon Neked az Úr erőt, bölcsességet, hogy a tőle nyert talentumokkal híven sáfárkodva vezethesd és képviselhesd egyházunkat nemcsak országunkban, de a külföldi keresztyénsége felé is. II. Tim. 2,3. versével köszöntlek: „Te azért a munkának terhét hordozzad mint a Jézus Krisztus jó vitéze.” 7. (K.) Az elnöklő egyházkerületi felügyelő üdvözlő szavai után Dr. Reök Iván beiktatott egyetemes felügyelő elfoglalja az elnöki széket és a következő székfoglaló beszédet mondja: „Ezen a helyen, ahol most állok, az elmúlt év alatt már sokszor állottam, amikor vallásos tárgyú előadást tartottam és a hívő gyülekezet előtt bizonyságot tettem a Jézus Krisztusba vetett hitemről. Én azon a helyen, a templomban, ahol most ma esküt tettem, sokszor voltam, úrvacsorát véve és előadást tartva. Ezek az emlékek most arra köteleznek, hogy minden meggondolást félretéve, annyira nyílt és őszinte legyen, amennyire az emberileg egyáltalán lehetséges. És ezért meg kell mondanom és meg is mondom, hogy ez a tisztség, amelybe most itt beiktattak, nem az én törekvéseimnek, nem az én vágyaimnak a koronája, hanem Isten velem való szándékának megvalósulása. És ezt a méltóságot, melyet most itt elvállaltam, nem embereknek, nem barátoknak, munkatársaknak a bizalma és nem hatalmasoknak az akarata ruházta rám, hanem egyedül Isten. Ezt a megrendíthetetlen meggyőződésemet nem ténymegállapításként jelentem ki, hanem mint irányító és kormányzó elvet, ünnepélyesen kijelentem és fogadom, hogy ebben a tisztségemben nem emberek tetszését fogom keresni (és semmiféle emberi és világi hatalomnak szolgálatára nem törekszem), hanem egyedül az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak kívánok, akarok és fogok engedelmeskedni. Meg kell mondanom továbbá azt is, hogy ez a meggyőződésem, az elhivatottságnak ez a nyíltan kijelentett tudata, nem valami misztikus élményre támaszkodik, nem is az érzelmeknek a fellángolása, vagy emberi okoskodásnak valami önkényes megállapítása, hanem egész életemnek, egész belső valómnak és külső életsorsomnak józan és tárgyilagos értékelése. Engem, aki mint sebészorvos, a tények és valóságok legjózanabb ismerője és formálója voltam, Isten szent lelke ragadott meg és indított el a laikus evangelizátor útjára. Tizenöt év alatt ezer – sőt egészen bizonyos, hogy kétezernél is több előadást tartottam, több könyvet, sőt több száz cikket és tanulmányt írtam, hirdetve, megmagyarázva és tanítva a Jézus Krisztusnak azokat az igazságait, melyeket szent igéjéből megismerhettem és melyeket életem célja és értelmeként vállaltam. De nemcsak ezzel az evangelizációs munkával készített és nevelt engem az Úr ennek a tisztségnek helyes betöltésére, hanem a politika iskoláját is kijáratta velem. Ezt is nyíltan meg kell mondanom, hogy nem a saját hajalmaim, avagy ambícióim tettek politikussá, hanem a Úr parancsából lettem azzá. Engem, akit ötvenedik évemig a politika sem nem vonzott, sem nem érdekelt, sőt a nemzetvesztő és embertelen félfasiszta rendszert megvetettem és vele szemben álltam, a felszabadulás után megváltozott viszonyok és a szociális fejlődés lendületében megnyilvánuló parancsoló
