Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1949. április 7.
„Ez az ige úgy hangzik, mint egy ténymegállapítás. Látszólag olyan magától értetődő tényt állapít meg, melynek megállapítása teljesen felesleges. Természetes, hogy az úr uralkodik. Csak emberi vonalon van azonban így. Mihelyt Istenre értjük ezt az igét, mint ahogy a zsoltáríró is Ő reá értette, akkor azonnal kitűnik, hogy ez a mondat az igében nem ténymegállapítás, hanem hitvallás. Isten uralma ugyanis nem tapasztalati tény, hanem hitcikk. Tapasztalatunk ellent mond annak, hogy Isten uralkodik. Néha ugyan megmutatja, hogy az úr, aki uralkodik. Kiereszti hangját és megszeppen a föld, ítéletének csattanásától megcsendül az emberek füle, mindez azonban kivétel. Isten rendszerint elrejti hatalmát s uralmát, kényszereszközökkel nem akarja biztosítani. Ezért van az, hogy ez a világ nem olyan képet mutat, mintha itt Isten volna az Úr, aki uralkodnék, hanem olyan képet mutat, melyre legfeljebb az a deizmus adhat kellő emberi magyarázatot, mely hisz ugyan Istenben, mint ős-okban, de nem hisz Istenben, akinek akarata és keze ma is belenyúlt a történelem folyásába. E miatt a tapasztalati tény miatt sokszor szoktunk panaszkodni. Kérdés azonban az, hogy ez a panasz őszinte-e. Szoktunk imádkozni azért, hogy jöjjön el Isten országa és legyen meg az Ő akarata, tehát hogy az Ő urasága legyen nyilvánvalóvá, azonban óemberünk bűnös vágya mindig arra az átkos autonómiára vágyik, mely őt függetleníti Istentől és sorsának intézését saját kezébe teszi le. Ennek a belső vágynak kedves tapasztalat az, hogy az Úr uralkodására vonatkozó hitéletnek ellentmond a tapasztalat. Nem is tudja ezt más állítani és vállalni, csak a hívő. Ő sem látása, hanem hite alapján. Ezért program ez a mondat mindig a hívő ember számára, a saját életében éppen úgy mint minden munkájában. Saját életében ezért folytatja megszentelődési harcát; munkájában pedig ezért összefoglaló gondolat a misszió és vezérelv az engedelmesség. Aki ezt vállalja, annak számára ez a mondat a reménység mondata lesz. Nem kerget hiú ábrándokat, józanul nézi az életet, ismeri a bűn hatalmát, de hite mindezzel szemben a hit örök, megfellebbezhetetlennek tartott s mindennel és mindenkivel szemben dacoló magatartásában vallja, hogy az Úr uralkodik. Ezért tud jókedvvel nekifeküdni a küzdőtérnek s akadályokon keresztül is célegyenest előre futni elhívása jutalmára. Kedves Szolgatársaim! Tudjuk, hogy neked hitvallásod ez: „Az Úr uralkodik”. Mert hitvallásod, ezért programod. Ez volt hitvallásod és programod, mikor előadói asztal mellől hirdetted az evangéliumot. Hisszük, ez marad hitvallásod és programod akkor is, amikor az előadói asztal mellé az elnöki székbe leülsz. Ezért reménykedünk veled együtt utad küszöbén abban, hogy az Úr uralkodik. Hitvallás, program alapján remény nálad az a kijelentés, hogy az Úr uralkodik. De vajon lehet-e ez a mondat ténymegállapítás rólad magadról? Ezen a ponton csak mélységes bűnvallással szólhat önmagáról minden keresztyén ember, köztük te magad is. Az Úr uralkodása azzal kezdődik, hogy belátjuk, mennyire nem volt eddig uralkodó úr az életünkben. Erről teszel vallást akkor, mikor egyetemes felügyelői tiszted elfoglalása előtt letérdelsz és kegyelemért könyörögsz az Úr oltára előtt. Vár-e kegyelem az Úr testében és vérében. Jöjj! Minden kész.” Az oltár előtt álló egyetemes felügyelő ezután vette az Úr
