Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25

28 7. ' íA háború okozta súlyos károk között fel kell említenem az egyházegyetemet, a nyugdíjintézetet és az jegyetemes egyházi alapítványokat s alapokat ért készpénz, valamint értékpapírokba befektetetett tőkeveszteséget is, amely a pénz s az értékpapírok elértéktelenedésével állt elő. A nyugdíjintézet alapszabályai értelmében tartalékalapjának mintegy egyharmad része készpénzben, illetőleg kölcsönökben volt elhelyezve. Ez a tartalékalap, mely meghaladta az 500.000 aranypengőt, éppúgy semmivé vált, mint az egyetemes egyház alapjainak s alapítiványainak készpénz- és értékpapírállománya. . Témplomainkon, lelkészlakainkon, iskoláinkon, tanítólaka.inkon és .más középületeinken kivül súlyos veszteségek érték intézményeinket is. Egyházunknak 64 charitativ, diákjóléti, missziói, népnevelő s egyházépítő intézménye van, amelynek épület és felszerelési kára 2,905.000 aranypengő. 14 egyházi egyesületünk vagyonát 527.000 aranypengő értékben károsította meg a háború. Az evangélikus diakónia 210.000 aranypengő háborús kárt szenvedett, egyházi nyomdáink vesztesége pedig meghaladja az 500.000 aranypengőt. Amikor sebeinkre és veszteségeinkre tekintünk, tanácstalanság és kétségek akarnak elhatalmasodni rajtunk, de ha égre emeljük tekintetünket, megértjük, hogy Isten nem próbál meg jobban, semhogy elviselhetnénk s József vallomása kél ajkunkon, hogy ami rosszat az emberek gondoltak, azt Isten jóra fordítja. Az összeomlás után romokon állva, fájdalom könnyfátyola homályosította el tekintetünket, de mennyei reménység sugárözöne ragyogott a bús romok felett s szemünk előtt megvillant az újjáépítés feladatának nagyszerűsége és reményteljessége. Mindjárt szemügyre vettük azt, amink megmaradt s azokat, ' akik megmaradtak. Elsősorban egymást kerestük. Azokat., akikkel együtt kell elvégeznünk az újjáépítés emberfeletti teljesítményeket követelő, nagy művét. Egymás felé nyúltak a kezek s amikor egymásra találtak, meleg szorításukban kifejezésre jutott az egymásratalálás öröme, az együttes szolgálat készsége, az összhangra irányuló elhatározás s a bátor nekiszánás, amely biztos abban, hogy a lehetetlent is lehetővé tudja és fogja tenni. Boldog öröm volt, amikor a derék vasutasaink önkéntes vállalkozásából félénken megindult, de csakhamar nekibátorodott és rövidesen a régi tökélyre jutott magyar posta közvetítése útján újból létrejöttek a megszakadt kapcsolatok s szívtől-szívhez szállt „az üzenet: élünk, bízunk a jövőben és minden erőnket latbavetjük annak biztosításáért. Csakhamar megszületett és egész nagyvonalúságában kibontakozott az a tettrekész, harmonikus és csodálatos eredményeket felmutató együttműködés, amelyhez hasonlót csak egyházunk hőskorának története ismer. Fájdalom azonban, azok közül, akik az egyházegyetem szolgálatában éveken, sőt évtizedeken át munkatársaink voltak, a megváltozott helyzet, életkörülményeik és megfogyatkozott erőik kényszerítése miatt sokan