Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25
115 engem a keresztség szentségében részesített, megkonfirmált, bűnökkel küzdő édetemben Isten bűnbocsátó kegyelmével vígasztalt, háborús fájdalmaktól összeszaggatott szívemet gyógyítgatja, a Krisztus evangéliumával éltet és féltve félt engem attól, hogy lelkemben kárt ne valljak és üdvösségem veszedelembe ne jusson. Ez az egyház nemcsak jogi szervezet, nemcsak gyűlések, rendeletek elhatározója, lianem a Krisztus titokzatos teste, amelyhez nekem úgy kell odatartozni, mint a szőlővesszőnek a szőlőtőkéhez, tehát táplálkoznom és élnem kell belőle. Ea az egyház az elődeimé volt, akik akárhogyan éltek, akármilyen gyarló és bűnös emberek voltak, vagy akármilyen buzgón és alázatosan jártak ennek az országos evangélikus egyháznak itt, Budapesten-való, vagy Erdélyországban és a Tátra zöld hegyei között elterülő falvainak és városainak a templomaiba, — ezt az evangélikus egyházat hagyták énreám. Ez az egyház most az enyém!. É!s nekem ezít ú^y kell szeretni, énnekem.' ehhez úgy kell ragaszkodni és nekem ezt úgy kell majd Isten akarata-' ból itt hagynom, hogy ugyanez az egyház lesz az, amely utódaimra marad, amelyik majd újból megfoldozgatja a megöregedett templomokat, de utánamjövő szívek énekével és imádságával fogja megtölteni azokat. Nem elég tehát nekem és ne legyen elég egyikünknek se három és fél esztendő távlatából nézni most erre a templomra, vagy mindössze három és fél évre tekinteni előre. Ezeket a templomokat és minden evangélikus templomot Magyarország népének Isten úgy adta, hogy nemzedékeknek lelki otthona lehessen, lelki otthona maradjon és még hogyha minden összeroskad körülötted is, vagy talán benned is, a templomod; és az egyházad, — nem is az egyházad, hanem az anyaszentegyházad, magához öleljen, megvigasztaljon, megtartson életre, munkára, küzdelemre, győzelemre. Kell, hogy fájjon a szivünk minden legkisebb veszteségért és kárért, amely egyházunkat érte az elmlult idő alatt. De kell, hogy tele legyen a szivünk hálaadással is azért, hogy megmaradt az egyházunké hirdeti az evangéliumot, szolgáltatja a szentségeket, erősíti a hívőket, inti a hitetleneket; folyton kiált a világ fülébe: »Az odafentvalókra is gondoljatok, ne csak a földiekre.« Ugyanazt teszi a gyermekünkkel, amit velünk tesz: megkereszteli, megkonfirmálj a, úrvacsorával táplálja, hitben őrizgeti, koporsóig kíséri, örökéletbe általbocsátja. Kell, hogy tele legyen a szívünk minden tanakodás nélkül azzal a hűséggel, 'hogy! ezt az én tiszta és egyedül Krisztus evangéliumára épült egyházamat minden kincsével együtt legdrágább érték gyanánt adom oda a gyermekeimnek. Nevelem őket Isten félelmében. Nem törődöm vele, hogy a külső világ mit csinál és miben erőiködük: én nem nevelhetek gyer~> meket Krisztus nélkül. Én nem bocsáthatom ki az életbe őket > mint bárányokat a farkasok közé, Istenben való hit nélkül. Énnekem tudnom kell azt a főigazságot, amit Pál apostol Timótheushoz írt első levelében így mond: »Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.* Minden ember? Csak az én gyermekem nem? Ismerjen minden igazságot, ami ebben a földi életben szükséges, de ismerje meg azt az egyet is, a mii az örök életre 'szükséges, hogy én bűnös és elveszett ember vagyok Isten kegyelme nélkül és hogy Krisztusnak, az én Uramnak vére váltott meg engem hitre, megtérésre, új életre, ingyen kegyelemből való üdvösségre! Látod-e most már, hog^r három és fél év után a magyarországi evangélikus egyetemes egyház számodra nem közgyűlés, hanem Istennek az az ajándéka, amelyikben szolgálnod kell minden hozzád tartozó szívnek üdvösségére és ennek a drága magyan
