Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1942. november 20
3?. lógó szemével nézi a világot. Hálával fogadja Istennek a világban neki adott ajándékait. Nem zárkózik el a világ szépségei elől, nem helyez életének középpontjába az üdvösség kérdése helyett semmiféle idegen eszményt vagy követelést, Isten igéjéhez igazodik, aszerint és abban él, mert »minden a tiétek, ti pedig Krisztuséi vagytok!« Az evangélikus vallásos típusú ember élete szolgálat. Mindig, mindenben, mindenkor Istent szolgálja, Barázdátjáró, vagy tudománytinívelő munkája, gyárban, iparos műhelyben, vagy vezéri polcon végzett munkája, alkotó zsenijének világító fénye, avagy rongyos, maszatos gyermekeken őrködő anyai hűségében kivetülő élete mindig istentisztelet. Nem engedi Isten-szolgálását kiszakadni az életből és nem teremt olyan élettípust, mely különleges cselekvésekkel egyedül Istent látszik szolgálni, de általános életével éppen Isten-szolgálatát megtagadja. Az egyház lelkimunkája tehát az Evangélikus Hitvallások alapján áll. Nem elégszik meg a theológiai, elméleti hitvalláshűséggel, hanem az evangélikus vallásos típus teljes kiépítésén dolgozik a gyülekezet valóértékének megbecsülésével ós az Isten által adott eszközök felhasználásával. * 4. A lelkimunka biztosítása az egyház első alapvető feladatát képezi. Ehhez kell igazodnia az egyház anyagi politikájának, mert a lel: kiélet munkálásához szükséges eszközöket biztosítania kell. Gondoskodnunk kell missziói- és szórvány-gyülekezeteink lelki szolgálásáról, bármilyen erőfeszítéssel meg kell oldanunk a missziói gyülekezetek segédlelkészeinek és helyettes-lelkészeinek, az igehirdetés és hitoktatás munkásainak exisztenciáját. Fedezetet kell biztosítanunk az ifjúság lelki gondozására, mert a szépen meginduló munka sok szervezési és fenntartási költséget követel. Egyházunk lelkiéletének munkálásához s a különböző munkaterületek kiépítéséhez szellemi és anyagi erőink céltudatos megteremtése és koncentrálása szükséges. II. Egyházunknak a lelkiélet szolgálatában elvégzett munkájáról a következő részletes jelentést terjeszteni be: * 1. Ige szolga latunk. A püspöki kar az 1942/43. esztendőre az óegyházi perikópa-rendszert tette kötelezővé. Délelőtt az evangéliomról, délután az epistoláról szói az igehirdetés, az oltár előtt pedig az epistoiai szakasz olvasandó fel. Néhány egyházkerületben a püspök prédikáció bekívánásávai ellenőrzi az igehirdetési munkát. A balatoni fürdőhelyeken június 15.-től szeptember 15.-ig megszerveztük a nyári igehirdető szolgálatot. 34 fürdőhelyen 199 istentiszteletet