Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1942. november 20
3. tározat értelmében a tanítók fizetési osztályba sprolása, a 77. jegyzőkönyvi pont rendelkezése szerint a felekezeti tanítók állami tanítókká tanév közben való kinevezése és a 79. jegyzőkönyvi pont határozatának végrehajtásaképpen az egyházi iskoláinkban működő vallástanárok scgédlelkészi éveinek beszámítása tárgyában, anélkül azonban, hogy •ezekre a felterjesztésekre máig válasz érkezett volna. A mult évi egyetemes közgyűlés 65. jegyzőkönyvi pontjában elhatározott, a tanulók magaviselet! érdemjegyének tanulmányi előmenetelüknél figyelmen kívül hagyását szorgalmazó felterjesztés megtételétől elnöktársammal,, úgyis, mint az egyetemes tanügyi bizottság elnökével való megállapodás alapján, eltekintettem. Ugyanezt az eljárást alkalmaztam a 83. jegyzőkönyvi pontban a főfelügyeletnek a közép- és középfokú iskolákban való gyakorlása kérdésében elhatározott felterjesztést illetőleg is, mert az egyetemes tanügyi bizottság elnöke, akit adatok szolgáltatására felkértem, arra a megállapításra jutott, hogy legfeljebb csak szórványosan előforduló, kifogásolható esetekről lehet szó, amelyek -elvi felterjesztés megtételét nem indokolják, hanem külön-külön lennének elbírálandók. Kérem eljárásom jóváhagyó tudomásulvételét. A tehetséges, szegény, magyar, falusi fiúk gimnáziumi taníttatására vonatkozólag csak annyit jegyzek meg, hogy a kormány kultúrpolitikájának ebbe a nemzetmentő, szociális törekvésébe egyházunk is méltóképpen bekapcsolódott. Az akciót a miniszter megfelelő segélynyújtással a tanítóképzőintézetekre is kiterjesztette. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 252.117 1942. V. 1. sz. ren.delkezésével, a tanfelügyelő, illetve igazgató hozzájárulása esetén az előírt képesítéssel nem rendelkező, iskolán kívüli egyéneknek az iskolai -vallásos egyesületekben való közreműködését átmenetileg engedélyezte. A tanító- és tanárhiány fenyegető veszedelmének elhárítása érdekében a mult évi egyetemes közgyűlés 85. jegyzőkönyvi pont alatti határozatában vett megbízatásunkhoz híven elnöktársammal tájékoztató, statisztikai kimutatást állítottunk össze az 5 éven belül várható állásüreseclésekre vonatkozólag. Annak alapján az egyetemes presbitérium a kérdéssel behatóan foglalkozott, keresve az orvoslás módozatait. A vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjesztést intéztem, amelyben erre az égetően fontos kérdésre figyelmét felhívtam, kérve, hogy a tanári és tanítói fizetéseket a jelenlegi megélhetési viszonyok megkívánta mérvben sürgősen, addig rendezze, amíg a tanári és tanítói pálya el nem nép tele ne dik. Az elemi népiskoláknak a VII. és VIII. osztály felállításával való teljes kiépítése a vallás- és közoktatásügyi miniszter részéről megtörtént. Arra való tekintettel, hogy az ezekkel az osztályokkal ki nem épített iskolából a tanulók a törvényes rendelkezések értelmében a község más