Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1942. november 20

ö mi érhette, ós töretlen erővel el tudja vezetni a nemzetet a jobb jövő ígé- \ retföldjérc, amelyért hős fiának élete is áldozat volt. Áldozat, mint azoké a névteleneké, akik a harcok mezején testük -épségét, és életüket kockáztatják, Áldozat, mint azoké, akik fiút, testvért, apát, hitvest búcsúztatnak, nélkülöznek, várnak, siratnak és gyászolnak. Csupa áldozat a remélt jobb jövőért. Hála azoknak, akik hozzák. Ezek az idők mindenkitől, nemcsak az egyesektől, de a közösségektől is minden viszonylatban áldozatot követelnek. Kizárja magát a sorsközösségből, aki e követelés elől meghátrál. Áldozatot követelnek az 'államtól is. Nemcsak arról a nagy, szinte -erején felül való áldozatról szólok, amelyet a hadviselés és mindaz, mi azzal összefügg, ró reá. De főképp arról az áldozatról, amelyet az -egyházzal szemben kell az államnak az idők kívánta, fokozott mértékben vállalnia. E részben megértés, jóindulat és készség tekintetében nincs hiány ,sőt anyagiakban is csak annyi, amennyit az adott viszonyok között meg kell értenünk. Van azonban ennek a kérdésnek más vonatkozása is. Az állam szuverén s természetesen maga szabja meg azt a szellemet, amelytől magát vezetteti, de mint keresztyén államnak, a különböző világnézetek ostromáéban a jövendőben is magától értetődően a keresztyén szellemet kell az élet minden viszonylatában érvényesítenie. Kétségtelen, hogy az állam is joggal vár az egyházak részéről áldozatot. Az állam áldozata voltaképpen csak alaptörvényekben lefektetett kötelességének teljesítése és a maga legjobban értelmezett érdekeinek szolgálata, mert legfőbb támasza az egyház. Kérdem azonban, vájjon nem teszi-e törvény is az egyházak kötelességévé azt az áldozatot, amelyet az idők tőlük az állammal, sőt saját létérdekükből önmagukkal szemben is fokozott mértékben megkívánnak, azt, hogy •egymással békességben éljenek és ne szaggassák részekre, hanem istenfélelemben, emberszeretetben, hazaszolgálatban forrasszák szoros ^egységbe a nemzetet?! Hiszen az egyház nem magáért van, hanem Istenéért, akit szolgálnia s a lelkekért és közösségekért, amelyeket Istenhez vezetnie, tehát jobbá, nemesebbé, szeretetten gazdagabbá, hitben erősebbé tennie hivatása. Ez egyben a legszentebb értelemben vett nemzetszolgálat is. Nem öncél, hanem áldozat. Hogy ennek az áldozatnak a lángja az idők viliarában ki ne aludjék és tiszta legyen, annak érdekében az egyházon belül minden lehetőnek meg kell történnie. Azoknak, akik a tüzet őrzik, az egyház hivatalos,, szolgáinak, lelkészeknek és világiaknak egyaránt azon kell lennjök, hogy az egyház oltárán az érzések és gondolatok legjava égjen eltakaríttassék az oltár körül minden, ami nem odavaló. Népi, nyelvi,