Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7

83 52. (P.) Az egyetemes ének- és liturgiaügyi bizottság beterjeszti 52-3QL jelentését, mely szerint tárgyalta az új énekeskönyvbe felveendő magyar és német dallamok gyűjtésére vonatkozó jelentéseket, továbbá Zalánfy Aladár Luther-ének gyűjteménye megjelenésének kérdését, megállapítván, hogy 50 eredeti, régi magyar és 85 német dallammal, valamint 33 Luther-énekkel rendelkezünk. A finn, tót és más, idegen dallamok gyűjtése folyamatban van. A bizottság megbízta a zenei albizottságot, hogy tanulmányozza a gyülekezeti éneklés és egyházi zene színvonalának kérdését annak emelése, fokozása végett és erre vonatkozóan tegyen jelentést. Az új énekeskönyv szövegrészének a munkálata a dallamgyüjtemény elkészítése után indul meg. Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. 53. (Z.) D. Kapi Béla püspök bejelenti, hogy a Hitvallási Ira­tok magyar gyűjteményéből még hiányzó részek fordítása is elkészült. A bizottság megállapította az egységes szóhasználatot s az egyes könyvek ezen szempontból történő ellenőrzése most van folyamat­ban. A gyűjtemény rövid időn belül nyomdába adható. A közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi s a mult évi egyetemes közgyűlés 37. számú határozatát fenntartja. 54. (R.) Bejelentés tárgyát képezi, hogy az egyházkerületek püspökei a beérkezett jelentések szerint az 1940/41. közigazgatási évben a következő lelkészjelölteket szentelték lelkészekké : 1. a bányai egyházkerületben : Harmati György, Jeszenszky Tibor, Kálmán Lajos, Matuz László, Pásztor Pál, Virág Gyula ; 2. a dunáninneni egyházkerületben : nem volt lelkészszentelés ; 3. a dunántúli egyházkerületben : Nagy Gyula, Kiss Jenő, Bachát István, Heimler Henrik, Káldy Zoltán, Kráhling Dániel, Laboréi Zoltán, Sikos Lajos, Szekeres Elemér, Tekus Ottó, Zoltai Gyula ; 4. a tiszai egyházkerületben : Simon László, Józsa Márton. Tudomásul szolgál. 55. (P.) A lelkészképesítő bizottság beterjeszti jelentését, mely szerint : 1. a bizottság a következő hazatért lelkészek és segédlelkészek oklevelét honosította : Lepossa István tótkeresztúri s. lelkész, Páter 6*

Next

/
Thumbnails
Contents