Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7

80 -47.ságát és az egyházegyetemet is felkéri, hogy a felgyülemlett tetemes hátralékok behajtását minden lehető módon szorgalmazzák s így a Baldácsy-alapítványban rejlő anyagi erő megmentését biztosítsák. Az egyetemes közgyűlés a pénzügyi bizottság jelentése alapján megállapítja, hogy számottevő hátralékban csak az Országos Földbirtokrendező Bíróság által annakidején behe­lyezett kisbérlők vannak, tehát nem olyan bérlők, akikkel az alapítvány saját elhatározásából lépett szerződéses viszonyba A kisbérlők hátraléka állandó gondot okoz, eddigelé azonban, sajnos, a velük szemben foganatosított eljárás eredményre, nem vezetett. Egyébként az egyetemes közgyűlés a felterjesztést érdemi elintézés végett kiadja az alapítvány ügyvivőjének. 46. (K.) Az egyetemes főjegyző bemutatja a tiszai egyház­kerület által felterjesztett ,,Szerecsen Lajos és fia László alapítvány", a ,,Tomázy Zsuzsanna evangélikus szegényházi segély-alapítvány"­a ,,Remenyik Pál-féle egyházi alapítvány", a ,,Remenyik Pál ösztön­díj-alapítvány" és az „Antal János és neje, Fedor Erzsébet ösztöndíj­alapítvány" alapítólevelét, — bemutatja egyben a dunáninneni egyház kerületnek néhai lándori Dr. Kéler Zoltán létesítette két alapítványa összevonásából keletkezett ,,Lándori Dr. Kéler Zoltán alapítványá"-ra vonatkozó felterjesztését. Az egyetemes közgyűlés az alapítóleveleket az alapí­tókról való hálás megemlékezése kapcsán jóváhagyja és azok­nak hasonló célból a m. kir. belügyminiszterhez való felterjesz­tését elrendeli. 47. (K.) Az egyetemes közgyűlés tárgyalja a dunántúli egyház­kerület felterjesztését, amelyben a Glosius—Artner-alapítvány ese­dékes kamatainak mielőbbi folyósítását kéri. Az egyetemes közgyűlés megállapítja, hogy a budapesti Deák-téri testvéregyházak képviselőtestülete ,,Glosius Sámuel és Dániel és Glosius-Artner Karolina egyesített alapítvány" címen 1941. évi február hó 27-én az eredeti alapítólevél rendel­kezéseinek megfelelően új alapítólevelet alkotott ; ezen alapító­levél értelmében az alapítvány jövedelmeinek Vs része az alapítvány törzsvagyonának gyarapítására tartalékolandó, Vs része evangélikus magyar főiskolai hallgatók részére külföldi

Next

/
Thumbnails
Contents