Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7
78 88-41. 38. (Z.) Az egyetemes presbitérium bemutatja a dunántúli egyházkerület felterjesztését aziránt, hogy tegyen lépéseket az egyetemes közgyűlés a lelkészek vasúti kedvezményének kieszközlése céljából. Az egyetemes közgyűlés felkéri elnökségét, hogy általa -alkalmasnak ítélt időpontban tegyen előterjesztést illetékes helyen, utalással arra is, hogy az elszakított és hazatért területek utódállamai is részesítették lelkészeinket vasúti kedvezményben. 39. (K.) Tárgyalja az egyetemes közgyűlés Dr. vitéz Száky Jenő azon javaslatát, hogy minden működő lelkész, aki 70. életévét betöltötte, hivatalból nyugdíjaztassék. Az egyetemes közgyűlés — tekintettel arra, hogy az Egyházi Törvények VIII. t.-c.-ének 146. §-a a lelkész nyugdíjazását törvénykezési eljárás útján úgyis lehetővé teszi, egyébként a javaslat a nyugdíjintézeti szabályrendeletbe ütközik, végül, mert a javaslat elfogadása esetén egyházunk több értékes lelkészünk munkáját veszítené el — a javaslatot elutasítja. 40. (Z.) Tárgyalja az egyetemes közgyűlés a lelkészgyermekek evangélikus tanintézetekben kedvezőbb elbánásban való részesítésének kérdését, amelyet az 1941. évi egyetemes közgyűlés az egyetemes presbitériumnak adott ki javaslattétel végett. Az egyetemes közgyűlés az egyetemes presbitérium javaslatának elfogadásával felkéri a püspöki kart, hogy tegyen intézkedéseket a tanulmányi eredményükkel és magatartásukka! erre érdemesnek mutatkozó lelkészgyermekeknek az egyes egyházkerületek tanintézeteiben kedvezőbb elbánásban való részesítése érdekében. 41. (K.) Az egyetemes közgyűlés tárgyalja az egyetemi lelkészi állás és a K. I. E* lelkész-titkári állása szervezésének kérdését. Az egyetemes közgyűlés kimondja, hogy az egyetemi lelkészi állás javadalma és a KIE lelkész-titkári állás javadalmazásához való egyházegyetemi hozzájárulás biztosítására a közalap jövedelméből kihasít évi 4000 P-t, amelynek a két cél közötti megosztására az elnökséget felkéri.