Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7
107 ugyanezekben az iskolákban, éppúgy, mint a két budapesti gimnáziumban, a folyó tanévben is folytatódik a létszámemelkedés. Legkisebb létszámú a kőszegi leánygimnázium és sajnos, ez a kis létszám a folyó tanévben 168 tanulóra csökkent, míg legnépesebb gimnáziumunk, a budapesti fiúgimnázium tanulóinak száma 692-re emelkedett. Elég nagy a létszámcsökkenés a soproni, a rimaszombati és a nyíregyházi fiúgimnáziumban, míg a többinél csak kisebb mértékű. A csökkenés általában a felső osztályokban tapasztalható, viszont az első osztályba egyre több tanuló iratkozik. A gyakorlati irányú középiskolák felállításának a gimnáziumi oktatás tanulmányi eredményének fokozása szempontjából mindenesetre megvolt az az üdvös hatása, hogy azok a tanulók, akik kevesebb hajlandóságot éreznek magukban a tudományos pályára, a IV. osztály elvégzése után hajlamuknak és tehetségüknek inkább megfelelő iskolafajt választanak további tanulásukra. Gimnáziumainkba és a kereskedelmi középiskolába összesen 2111 evangélikus tanuló járt, 71-gyel több, mint tavaly. Az egész tanulói létszámnak tehát 47%-a volt evangélikus. Legnagyobb az evangélikus tanulók arányszáma Sopronban (86%), Kőszegen (72%) és a budapesti fiúgimnáziumban (60%), legkisebb Rimaszombatban (16%), a nyíregyházi fiúgimnáziumban (27%) és Aszódon (31%), a folyó tanévben azonban ezekben az iskolákban is emelkedett a számuk. A két nyíregyházi gimnáziumban és Rimaszombatban a református, Aszódon, Békéscsabán, Bonyhádon, Rimaszombatban, Rozsnyón a katolikus tanulók voltak többségben. Erősen csökken a zsidó tanulók száma. Érettségi vizsgálatot tett 346 fiú és 99 leány, összesen 445 tanuló, 32-vel több, mint tavaly. Az elégtelen tanulók száma feltűnően nagy volt Aszódon : 30% és Rozsnyón 28%, legkisebb a nyíregyházi leány- (3*9%) és a budapesti leánygimnáziumban (5%). A szegény tanulóknak tandíj-, tápintézeti és internátusi kedvezményekkel való támogatása, a jó tanulóknak ösztöndíjakkal jutalmazása kisebb-nagyobb mértékben mindegyik iskolában megtörténik. A 13 intézet ilyen címen összesen 105.593•— P-t osztott ki arra érdemes tanulói közt. Tekintélyes összeg, szegény tanulóink számához mérve azonban nagyon kevés. Legnagyobb összeget a budapesti fiúgimnázium osztott szét : 20.012-— P-t, aránylag a legtöbbet azonban a kislétszámú kőszegi iskola : 12.054 P-t. A tanulók létszámához képest kevés a Bonyhádon (4650-— P), Aszódon (4933-— P) és a Szarvason (5155-— P) kiosztott összeg, annál is inkább, mert ezeknek, mint régi iskoláknak, több segélyforrással kellene rendelkezniük, mint pl. az újonnan alakult orosházi és rozsnyói iskoláknak, amelyek már most is jóval nagyobb mértékben támogatják tanulóikat, mint az említett